Reggeli Hirlap, 1922. május (31. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-14 / 109. szám

Vasárnap 1922 május 1ió 14. Pa*Qfyi*ammSbeszéd­@k vasárnagija • A miskolczi választási küzdelem legmozgalmasabb napja lesz a mai vasárnap, amikor is három jelölt tartja programmbeszédét: délelőtt fél 12 órakor Duszik Lajos honvédelmi párti a Koronán, délután fél 3 óra­kor Reisinger Ferenc külső kerületi -szociáldemokrata jelölt a Tetemvár­­téren és délután 4 órakor a Koro­nán dr. Szentpáli István a kormányt támogató Heinrich-párti jelölt. A város közönsége , beleértve a belső kerület választóit is rend­kívül érdeklődéssel várja Reisinger Ferenc programmbeszédjét, jeléül annak, hogy Reisinger Ferenc meg­választása nemcsak kétségen felül ■áll, hanem fölényes győzelmével egye­nesen lesújtó kritikát fognak gyako­rolni a külső kerület választói az el­múlt három év eseményei és a jövő­ben kívánt politika tekintetében. Bizonyítja ezt az a hatalmas ham­gulatmegnyilvánulás is, amely a je­lölőívek aláírásánál tapasztalható úgy a kerület munkásai, mint polgári választóközönsége részéről, kik töme­gesen maguk keresik fel a szociál­demokrata pártirodát, hogy a kitett jelölőíveket aláírják és biztosítsák a pártvezetőséget, hogy minden erejük­ből a Reisinger Ferenc jelöltségét támogatják. A külső kerület választóinak tö­mege nem is vár­ arra, hogy Reisin­ger Ferenc érdekében kortesek ke­ressék fel őket és rábeszéljék az aláírásra, mint a többi jelölteknél, mert Reisinger Ferencnek a külső kerület minden munkása és liberá­lisan érző polgára a kortese, lelke­sedésből és meggyőződésből, hiszen nem felejtik el az emberek, hogy mily önzetlen szolgálatokat tett a polgárságnak Reisinger Ferenc a legnehezebb időkben. Reisinger Ferenc népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ellenfelei mindenre kapható kortesei csak oly módon tudnak alá­írást gyűjteni jelöltjeik iveire, hogy magukat Reisinger korteseinek, ivei­ket Reisinger jelölő iveinek adják ki. Sok esetben sikerült ily módon megtéveszteni a tapasztalatlanabba­kat, akik elhitték ezeket a szép sza­vakat, de a szociáldemokrata párt­­vezetőség csakhamar rájött a turpis­ságra és felhívta a választókat, hogy vigyázzon az aláírásoknál és csak azoknak írjanak alá, akik megfelelő módon igazolják magukat. Amennyire tisztán és kétségbe­­vonhatlanul rajzolódik ki az esemé­nyekből és viszonyokból a külső kerü­let választási eredménye, annyira zavaros és kialakulatlan a miskolczi belső kerület mandátumának a sorsa. A belső­ kerületben kormánypárti ■oldalról csupán Szentpáli István a jelölt a kormányt támogató Heinrich­­párti programmal. A választók nagy­többsége azonban, noha Szentpáli ellen egyénileg nincs kifogása, nem hajlandó őt a kormánypárthoz közel álló volta miatt támogatni és az ő zászlaja alá való csatlakozást a leg­határozottabban visszautasítja azért is, mert a kurzusalakulatok jelölt­jének tartja. A kerület választóinak túlnyomó nagy többsége ellenzéki és e többség­nek jelentékeny része csupán liberá­lis jelöltet hajlandó támogatni. Az ellenzéki, de nem liberális jelölt Windischgractz Lajos herczeg, akit a választók egy része legitimista volta miatt támogat és akinek támogatá­sára a kedden délután 5 órakor a Koronán tartandó gyűlésen az ide érkező gróf Apponyi Albert nagy beszédet fog tartani. Sajnálatos, hogy liberális oldalon az a viszonyok által annyira követelt egység még csak most van a ki­alakulás stádiumában, amennyiben arról van szó, hogy a két liberális jelölt közül az egyiknek visszalépé­sével annak a másiknak javára, akit a legposszibilisebbnek lehet tartani, közös zászló alá lehessen tömöríteni a liberális elemeket. A tárgyalások még nem értek vé­get, addig is mindegyik párt tovább folytatja szervezkedését.­­ Huska Vilmos szerdán délután 5 órára tűzte ki programmbeszédének megtartását a Koronán Központi támogatást is vár a demokrata párt részéről, ha ugyan addig a liberális blokk meg­egyezése nem változtat a helyzeten. Dr. Hantos Elemér pénteken dél­után visszaérkezett Miskolczra, hogy tájékozódjék és pártja vezetőségének ama jelentéseiből, hogy a szervezés munkája nagy lendülettel és ered­ményesen folyik, feltétlenül bízik, hogy a liberális tábor támogatása mellé áll, aki a liberális és de­mokratikus felfogás mellett minden politikai rendszerváltozáson keresztül rendületlenül kitartott és ezentúl is e zászló alatt kíván küzdeni! * Reisinger Ferenc, Miskolcz város külső kerületének szociáldemokrata párti képviselőjelöltje ma, vasár­nap délután fél 3 órakor mondja el programmbeszédét a Tetemvár­­téren. A gyűlésen felszólalnak a szociáldemokrata párt központi ki­küldöttei : Propper Sándor és Hor­váth Katica is. Küldöttséggel kép­viselteti magát a gyűlésen Ózd, Diósgyőr, Vasgyár, Edelény és Sajószentpéter munkássága is. A gyűlés rendjéről a hatóságon kívül ötszáztagú munkásrendezőség is gondoskodik megfelelő módon, sen csak két jelölt jelentkezett. Itt dr. Nagy Ferenc, a Rassay-párti jelölt vette fel a harcot Édes Antal egységes párti hivatalos jelölttel szemben. Nagy Ferenc vasárnap délelőtt 10 órakor, Édes Antal délután mondja el programm­beszédét a kerület központjában, Mezőcsáton. Nagy Ferenc megválasztása biztosra vehető, bár erősen dolgozik ellene a hivatalos apparátus, melyre jellemző, hogy olyan jelöltre, — Édes Antalra — akarja leszavaztatni még a zsidókat is, akikre Édes Antal nem egyszer sajátkezűleg vágott végig a magával hozott kutyakorbáccsal zsidó­­voltok miatt. Az ónodi kerületben hét jelölt küzd egymással. Ezek közül Melczer László az egységes párt hivatalos jelöltje, aki mellett még három egységespárti nem hivatalos jelölt lép fel, még pedig: Kubik Gyula, Harth Gusztáv és dr. Kiss László. Ezenkívül fellép Bagossy Géza Rassay-párti, Manajlo Endre pár­­tonkívüli és mint legújabban beszámol­tunk, báró Lipthay Gyula Andrássy— Friedrich-párti jelölt. Kubik Gyula va­sárnap délelőtt 9 órakor Hejőpapiban, délben 12 órakor, délután 3 órakor Tiszakürtön, 6 órakor Tiszatarjánban mondja el nagy programmbeszédét. Melczer László vasárnap délután Ónodon tart programmbeszédet, mely alkalomra Nyíregyházáról Ónodra jön Mayer Já­nos földmivelésügyi miniszter. Bagossy Géza vasárnap délelőtt 9 órakor Sajó­­keresztúron, 11 órakor Sajóvámoson, délután 3 órakor Felsőzsolc­án, 5 óra­kor Hejőcsabán, 6 órakor pedig Szirmán fejti ki programmját. Manajlo Endre vasárnap délelőtt 8 órakor Tiszatarján­ban, délután 1 órakor Tiszapalkonyán, 5 órakor Tiszaszederkényben, 17-én dél­előtt 7 órakor Belsőbőcsön, 9 órakor Külsőbőcsön, délután 5 órakor Szirmán, 18-án délután 5 órakor Hejőcsabán tartja programmbeszédét. A mezőkövesdi kerületnek hiva­talos jelöltje nincs. A kerület hivatalos jelöltje Simonyi-Semadam Sándor ugya­nis, aki a kerület nemzetgyűlési képvi­selője volt, a napokban levelet írt Kiss László mezőkövesdi apátplébánosnak, melyben bejelentette, hogy a mezőkövesdi kerületben nem lép fel. A kerület számottevő jelöltje, Bottlik István báró érdekében nemcsak Mezőkövesd, hanem a kerület többi községeiben is élénk mozgalom indult meg. Bottlik báró vasárnap programmbeszédet mond Os­toros, Szomolya, Bogács és Noszvaj községekben. A kerület másik képvise­lője, a Rassay-párti Molnár József molnár vasárnap délután tartja programm­beszédjét Mezőkövesden.­­A kerület másik két jelöltje, dr Gallasy István és ifj. Vámos Mihály érdekében eddig még semmi mozgolódás nincs. Abaújtorna megye A szikszói kerületben Putnoky Sándor egységespárti nem hivatalos je­lölt, Szalánczy József hivatalos kor­­mányjelölt, Krisnyák János a két­ párt Haller-frakciójának jelöltje, Kun Artur és dr. Boros Lajos Andrássy­­ Friedrich­­párti jelöltek és Homonnay László Rassay-párti jelölt lépnek fel. Putnoky Sándor vasárnap délután Szikszón és Ongán tart programmbeszédet. Az eddigi helyzet szerint a két elsőnek vannak esélyei s valószínűnek tartják, hogy közülük fog kikerülni a győztes. A gönczi választókerületben az egységes párt hivatalos jelöltje Pásztor József. Eller­ jelöltje: a pártonkívüli dr. Nemes Bertalan, Káger József Andrássy- Friedrich-párti és dr. Mury János kis­gazda. Nemes Bertalan vasárnap délután tartja programmbeszédét Gönczön. Pásztor József május 21-én, vasárnap tartja programmbeszédét Abaújszántón. Ellenfelei azzal agitálnak ellene, hogy tagja volt annak a pártnak, amely meg­szavazta a numerus clausust és a bot­büntetést, holott az igazság az, hogy Pásztor egyike volt azoknak, aki fel­emelte tiltakozó szavát a felekezetieske­­dés ellen, megindítója volt annak a mozgalomnak, hogy e két reakciós törvényjavaslatra név szerint szavazzanak a képviselők és ő maga e két javaslat ellen szavazott. Sőt, amikor az egységes párt megalakult, Pásztor volt annak a mozgalomnak is a megindítója, mely kitessékelte a pártból a Budaváry­­frakciót. A garbóczbogdányi kerületnek az egységespárti hivatalos jelöltje dr. Fe­kete Lajos. Vele szemben Turkovics Já­nos és Kertész János kisgazdák és dr. Ferdinándy Gyula volt igazságügymi­niszter Andrássy—Friedrich-párti lépnek fel. Dr. Fekete Lajos 13-án délelőtt Her­­nádszurdokon tartotta programmbeszédét, 14-én délelőtt 11 órakor pedig Hidasné­metiben, délután 4 órakor Tornyosném­e­­tiben fejti ki programmját. Gömör vármegye két kerületében is élénk választási mozgalom folyik. A putnoki kerületben a liberális jelöltet, Juhász László ref. esperest sike­rült lebeszélni a fellépésről. A napok­ titkár ismerteti a szociáldemokrata párt program­ját. Hermann Miksa egységespárti jelölt és főkorifeusai most sorra látogatják az olyan diósgyőri és más községbeli vá­lasztó­polgárait, akiket nem is oly ré­gen még a „destruktív“ és káros idegen „faj“-hoz tartozóknak tartottak. A furcsa látogatások során természetesen nem egy „megtisztelt“ akadt, aki jól megmondta véleményét. Jellemző, hogy a Hermann­­párt a napokban úgy igyekezett magára öt sármeze választási küzdelme Az alábbiakban a Miskolczot kör­nyező öt vármegye választási küz­delméről közlünk részletes beszá­molót. A jelentésekből megállapítható, hogy az öt vármegye valamennyi ke­rületében teljes mértékben megkez­dődött az erők próbája, de meg­állapítható az is, hogy ez az erőpróba már most mindenütt az ellenzéki je­löltek esélyeinek hatalmas növekedé­sét mutatja. Az ellenzéki választó­polgárság megmozdulása egyre impo­­j terelni a figyelmet, hogy Diósgyőr-Vas­­zánsabb formában domborodik ki és j ?val a kerülethez ^tartozó községek­­nagyon érdekes jelenség,hogy az ellen- i­den­diátokat ragasztottak ki ezzel a­zéki szempontok érvényesülnek még a 1­970Ve*£ : ”aki ho& ^er­, . ... , , ,. . °, mám Miksa visszalépett, az hazudik.“ kormánypárti szavazók körében is. A­­ Az edelényi választókerületben legtöbb kerületben, ahol az egységes­­ Lovász János ' kormánypárt hivatalos párt jelölteket állított, kétségén kívül­i jelöltje, akinek erős ellenfele Csóka megállapítható, hogy a nem ellenzéki­­ Vendel szociáldemokratapárti jelölt, választóknak, szóval azoknak, akikre ! Fellép még dr. Sémán g. kath. kanonok a kormány számit, nagy többsége­ is Haller-párti programmal. Lovász azokat az egységespárti jelölteket­­ rá908 vasárnap Rudabányán, Abodon és támogatja, akik egységespárti voltuk­­ Ládbesenyőn tart programmbeszédét, dacára is közelebb állanak a liberális­­ Csoka­vel szombaton Szuhanállon felfogáshoz, mint Gömbös Gyula poli- j­al­ választókerületben fiai disztrenglamájához. É­s teljes csendben telnek el a választást Az öt vármegye választási esetnén­y megelőző hetek, amennyiben a kerület nyeiről, telefontudósításaink alapján,­­ választóinak túlnyomó többsége a legtel­­a következőkben számolunk be : í­jesebb ragaszkodással tömörül Bottlik József mellé, akinek megválasztása Somodntsgye­­ csaknem egyhangú lesz. A­­keresztesi Az ózdi választókerületben váltó-­j választókerület Kisgyőr, Harsány és a­datlanul heves a választási harc. A­­ többi községek vasgyárban dolgozó szociáldemokrata párt választási plakát-­­ munkássága szintén Bottlik Józsefet tart — éjjelenként — az ellenpárt béren-­­ támogatja, akinek demokratikus gön­cei eltüntetik. Általában megállapítható, i­dolkozását, szociális érzését még fő­­hogy a félelem és az izgalom üli meg ! ispán korából ismerik. A törpe kisebb­­az emberek lelkét. Ózd utcáin csendőrök­­­ség jelöltje Pap-Szabó nyug. ezredes, járkálnak feltűzött szuronyokkal és gya- ■ A mezőcsáti kerületben kivétele­korta igazoltatják az idegen kinézésűe­­ket. Vanczák János, az ózdi kerület szociáldemokrata párti hivatalos jelöltje szombat délután Vadna és Velezd köz­ségekben mondta el programmbeszédét, amelyet mindkét helyen a választók százai hallgattak meg. Vanczák vasár­nap délelőtt Sajóvárkonyban, délután Arlón mondja el programmbeszédét.­­ Ugyancsak vasárnap délelőtt mondja el programmbeszédét Domaházán, délután pedig Kissikátoron dr. Szirmai Ödön keresztény ellenzéki jelölt és a jövő hét folyamán mondja el programmbeszédét Dvihaly Géza keresztényszocialista párti jelölt is. A sajószentpéteri kerületben a szociáldemokrata párti Kruppa Rezső vasárnap délelőtt­­Óhután, délután Új­­hután mondja el programmbeszédét. Vá­lasztó gyűlések lesznek ezenkívül Kruppa Rezső érdekében vasárnap délelőtt 9 órakor Berentén, délelőtt 11 órakor Alacskán, délután 3 órakor Sajókápol­­nán és délután 5 órakor Sajólászlófal­­ván, ahol Csacsovszky József kerületi 3. oldal REGGELI HÍR­L­AP f­oly­tán szvetter, vászon, zefir, grenadin és mosóárukat rend­kívül olcsó árakban árusít Telefon : 682. Alapítva: 1896. Szinh. szemk.

Next