Reggeli Hirlap, 1923. június (32. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-10 / 129. szám
REGGELI HÍRLAP 2. oldal Vasárnap, 1928 június 10. Hír az antant-bizottság budapesti útjáról Több mint egy fél hónapja annak, hogy a jóvátételi bizottság Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzetének felülvizsgálására vizsgálóbizottság kiküldetését harozta el. A bizottság összeállításáról, atnak indulásáról, érkezéséről semmiféle hiteles hírt nem kaptunk, szombaton aztán egy párisi magántávirat arról ad számot, hogy a jóvátételi bizottság a kiküldöttek listáját összeállította és azok 15-én indulnakBudapestre. Érdeklődtünk e távirat valódisága felől a külügyminisztriumban, ahol azonban kijelentették, hogy hivatalosan sem a párisi követségnek, sem a külügyi kormánynak nincs erről tudomása. Ez azonban nem zárja azt ki, hogy a jóvátételi bizottság tényleg foglalkozott ezzel a kérdéssel és a bizottságot összeállította, erre vonatkozó értesítést azonban a magyar kormány megbízottjának nem küldött. Gömbössel csak néhány híve lép ki az egységes pártból A Reggeli Hírlap budapesti aerkesztőségének tele■ feljelentése : A külsőségeket tekintve, a miniszterelnök hazaérkezése után nem változott a helyzet. Gömbösék és társaik továbbra is tagjai az egységes pártnak. Külszinre tehát semmi sem változott és egyelőre korai volna lényeges változásokról beszélni. Mindezekből azonban nem szabad azt hinni, hogy a politikai helyzet teljesen stagnál. Az átalakulásoknak ugyanis számos előjelei mutatkoznak. Bethlen és Gömbös között immár áthidalhatatlanok az ellentétek. Nem kisebb az ellentét a keresztény egység pártjában a Huszár—Ernszt csoport és a volt Csilléry csoport között. Az úgynevezett keresztény egység pártja, amelyben Wolfiék vezető szerepet visznek, az utóbbi időben meddő tétlenségben tölti napjait és ugyanakkor Huszár Károly megjelenik úgy a Heinrich-párt, mint Szilágyiék vacsoráján. Az már nem kétségtelen, hogy Heinrichék közeledtek a pártonkívüliekhez, akiknek komoly mérsékelt liberalizmusát Ugron Gábor, Beck Lajos és Strausz István garantálják. Arról is beszélnek politikai körökben, hogy Szilágyi Lajos és Bethlen között szoros érzelmi kapcsolat van és Szilágyi a tisztviselő kérdésben mondott beszédével voltaképpen Bethlen politikájának alátámasztását szolgálta. Nem érdektelen jelenség, hogy a liberális ellenzék bizonyos jóindulatú mérsékletet tanúsít Bethlen taktikájával szemben. Egy bizonyos. A közeljövőben a magyar belpolitikai élet elérkezik egy olyan stádiumhoz, amelyből kicsiázik egy egészséges reálpolitika, amely módon szélsőséges kilengéstől menten, igyekszik az országot újjáépíteni. Az indemnitási vita során dől el a harc Az indemnitás vitáját fel fogja használni nem csak a miniszterelnök, hanem Gömbös és Wilff is a helyzet tisztázására. A vita hosszasnak és izgalmasnak ígérkezik, mert mindazok a súlyos problémák, amelyek felszínen vannak, megvitatásra kerülnek. Egyik forrásunk szerint a jelek arra mutatnak, hogy az ellenzék abban az esetben, ha Bethlen tényleg komoly szándékot mutat a helyzet komoly megoldására, csupán formális ellenzéke lesz a kormánynak. Egészen más természetű lesz Bethlen és Gömbös harca, amely valószínűleg a végkimerülésig fog folytatódni. Sokan tudni vélik, hogy Gömbös Gyula már az indemnitás vitája előtt lemond az egységes pártban viselt ügyvezető alelnöki állásáról, hogy így nyugodtabban fejthesse ki álláspontját. Mások szerint Gömbösék csak később, a vita folyamán lépnek ki az egységes pártból. Úgy értesülünk, hogy Gömböst csak hét tagot számláló szűkebb környezete követné, akikhez azután Wolffék csatlakoznának. Ez a csoport főleg a kormány pénzügyi politikája ellen szándékszik támadást intézni, azonban hír szerint a királykérdéssel is operálni akarnak. Hogy azután Gömbösék kiválásával a pártok körében újabb átcsoportosulások következnek be, erre nézve ezidőszerint konkrét megmozdulások nem tapasztalhatók. A jelek azonban arra mutatnak, hogy a Heinrich párt, valamint Zschyék és Szilágyiék szoros együttműködésre lépnének a kormánypárttal és egyikük másikuk védőszínűleg le is lépne a pártba. Bzonyos jól informált politikai körök szerint az események során Gömbösékben megérlelődött az az elhatározás, hogy helyzetük tarthatatlan az egységes pártban, az elhatározást azonban ők egyelőre igyekeznek titokban tartani. Teljesen beavatott forrás nyomán a nagy fontosságú politikai ügyről a következőket jelenthetjük : 1. A kormány többsége az elmúlt napokban határozott formában lekötötte magát Bethlen István gróf mellett. 2. A kormánypárt többségének Gömbösékkel való végleges szakítása elhalasztódott arra az időre, amikor Bethlen és nagyatádi Szabó között földreformnovella kérdésében megállapodás jön létre. 3. Gömbös minden körülmények között lemond a párt ügyvezető alelnöki állásáról. Nem hagyhatják emités nélkül azt a híresztelést sem, amely szerint az egységes párt körében mozgalom indult volna meg, amely Dömbörék és a Schandl csoport között közös plattformot óhajtana teremteni. A híresztelések szerint ez a csoport Nagyatádi mellé állana és Bethlennel szemben Nagyatádival kapartatná ki a gesztenyét. Siker esetén Nagyatádinak a hír szerint a miniszterelnökséget is kilátásba helyezték volna. Teljesen jó forrásból azt az információt kaptuk, hogy ezeknek a kombinációknak nincsen komoly alapjuk. Lépések ugyan tényleg történtek Gömbös Gyuláék részéről a Schandl csoport megnyerésére, viszont Schandl Károly kereken visszautasította a felszálkozást, Nagyatádi pedig hallani sem akar a tervről. Nagyatádi különben teljesen egyetért Bethlennel és abban az esetben, ha Bethlen és Gömbös között a szakítás beáll, bizonyos, hogy Nagyatádi Bethlent követi. Stranaz István a zárszámadásról A nemzetgyűlésen és a sajtóban is már sokszor sürgették a zárszámadásbeterjesztését, de hiába volt minden komoly érvelés, már évek óta nem készítenek zárszámadást. Munkatársunk ezzel kapcsolatban kérdést intézett Strauss István nemzetgyűlési képviselőhöz, a legfőbb állami számvevőszék volt elnökéhez, aki így nyilatkozott: — Nem tudom elítélni a pénzügyminisztert, bár pénzügyi politikáját nem helyeslem. Meg kell állapítanom ugyanis, hogy nem képes megvalósítani azt a pénzügyi programmot, amelynek megvalósítását maga elé tűzte, mert a politikai hullámok majdnem elnyelik. Ami pedig a zárszámadást illeti, ezt a kérdést a nemzetgyűlésen már több ízben szóvátettem, de még mindig nem sikerült eredményt elérni. Ideje volna már egyszer, ha rátérnénk a rendes pózügyi gazdálkodás útjára, mert ez is hozzá tartozik az ország konszolidációjához. A Sándor Pál—Bogya-affért békésen intézték el Sándor Pál és Bogya János ügyét a segédek békés utón intézték el. Megállapították, hogy Sándor Pál a „gazemberség* közbekiáltást nem Bogyával kapcsolatban használta, hanem a jobboldalon ismételten elhangzó „hazsárulók!* kiállásra felelt, így tehát lovagias eljárásnak helye nincs. fisszel új választások lesznek? A phőnix A Reggeli Hírlap eredeti tárcája Írta: Zsoldos László Áron Benedek kolozsvári egyetemi tanárnak volt egy kis első gimnazista fia, akit mindenki csak nagy csintalanságairól és arról ismert, hogy sehogy sem szeretett tanulni. — Minek tanuljak — magyarázta önhitten az ostoba kisgyerek — amikor úgyis egyetemi tanár az apám ? Biztos, hogy így is, úgy is keresztülmászom a gimnziumon és aztán elvégzem az egyetemet. Ekkora elbizakodottságnak még a régi, a trianoni béke előtt volt Magyarországban sem volt jogosultsága (és ahol, amikor volt, elég szomorú, hogy volt). De a kis Áron Becce oktalan hivalkodásába az igazságon kívül még a keserű történelem is beleszólt. A háború ránk nézve elveszett anélkül, hogy elvesztettük volna s Erdélyt és kincses Kolozsvár városát az árulók, szélhámos gazemberek és ügyefogyott gyávák jóvoltából megszállták, sőt sajnos, így kell mondanunk, egyelőre elfoglalták a románok. Szándékosan nem nevezem oláhoknak őket, mert az oláhok ma már bizonyára inkább magyarnak érzik magukat, semmint románoknak. Romániára fölesküdt tanárok ültek a kis Áron Benedek osztályában is a kathedrára. — Románia Máre! — harsogta folyton a földrajztanár, amikor csak Erdélyről, Biharról és a többi megszállt részek földrajzáról esett szó (pedig szántszándékkal sokszor esett) az első gimnáziumban. A kis Bencében mindez igen, de igen különös hatásokat keltett. Látta Kolozsvár utcáin a sisakos román őrjáratokat, látta, hogy volt kénytelen édesapja átmenekülni az egyetemi tanszékről a Regnum Marianum egy csöndes középiskolai tanári székére ás — oh, oh te drága magyar gyereksalv ! — és az első gimnazista kis Áron Bence ezeknek a színes látomásoknak a hatása alatt egyszerre Csak elkezdett szorgalmasan tanulni. Minden tárgyat, de amit pedig ezelőtt legkevésbé szívelhetett, különösen a földrajzot. Természetesen a régi, szép, nagy Magyarország földrajzát. — Románia Mare ! — rikkantotta egyre-másra a földrajztanár, akár csak valami papagály. És „Nagymagyarország”, — tanulta buzgó áhítattal a kis Áron fia. Aztán, amikor a román tanár egyszer kihívta felelni, azt felelte neki, hogy Erdély fővárosa kincses Kolozsvár, amely Magyarország délkeleti részén fekszik. — Magyarország délkeletirészén? — sápitorott a román tanár. — Magyarországon, — ismételte meg a fia farkasszemet nézve a tanárjával, — mert Magyarország, tanár úr kérem, Erdéllyel együtt a magyaroké és a magyaroké maradt Keményen pattogtak el az irredenta magyar szavak a kis kolozsvári diák gyönge ajkáról, de még keményebbek voltak a botütések, amelyeket utána kapott. Mindegy. A gyermeket ájultan vitték haza az iskolából, de mikor otthon, zokogó anyja ölében magához tért, — nevetett. — Anyukám, az aradi tizenhármat felakasztották, engemet csak megvertek — suttogta Nagyon jól informált körökből az alábbi nyilatkozatot kaptak: — Ha Gömbösék kiválnak az egységes pártból, az eshetőségekre való tekinttel gondoskodni kell a disszidensek pótlásáról. Bethlenék azt hiszik, hogy az új választások esetén biztosíthatják magukrak a numerikus többséget. Nincs kizárva, hogy a választások ősszel meglesznek. Egyesek tudni vélik, hogy erről már bizonyos megbeszélések is folytak és attól magasabb helyen sem idegenkednének. olyan hangon, hogy édesanyja majd elfulladt a fájdalmas gyönyörűségében a zokogástól. Csakhogy nem telt ám be még a pohár. A román hatóság nem érte be a hazáját szerető fiúcskára mért kemény botütésekkel, hanem föl akarta dúlni az egész családi fészket. A rendőrség házkutatást tartott Áron tanárok lakásában.tt azonban már jóeleve védekeztek minden ilyféle nekitárandás ellen. Semmit se találhattak, csupán : Nagymagyarország térképét, a kis Áron Bence tavalyi magyar földrajzkönyvéből. — Jaj istenem — kapott a hajába minden izében remegve a mama — ha ezek most ezt megtalálják itten, abból megint nagy baj lesz. Fogta a térképet s hamar összecsavarva, zsüpse, bedobta a kályhába, a tűzbe. Aztán, amikor vége lett a házkutatásnak, elmentek a detektívek és elmúlt a veszedelem, akkor a kis Bence sírva szaladt oda a kályhához. — Anyám, mert tetszett elégetni a térképet ? Kinyitota a kályhaajtót s izgatottan nyalt be rajta, hogy ha még lehet, legalább a megkormosodott papírját vegye ki belőle emléknek, aztán az ámulattól szinte megnémultan matatott a kályha nyílásába, ahol az égő fahasábokon, lobogó lángok közt épen, még csak meg sem febetülve, a maga sértetlen egészében ott volt Nagymagyarország régi, igazi térképe. — A fiúcska alig bírt szóhoz jutni. — Anyám, mint a phőnix, amelyről annyit mesélt nekem, rebegte és kezében a megmentett térképpel zokogva ölelte át az édesanyja derekát.