Reggeli Hirlap, 1923. június (32. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-10 / 129. szám

REGGELI HÍRLAP 2. oldal Vasárnap, 1928 június 10. Hír az antant-bizottság budapesti útjáról Több mint egy fél hónapja annak, hogy a jóvátételi bizottság Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzetének felülvizsgálására vizsgáló­­bizottság kiküldetését ha­­rozta el. A bizottság összeállításáról, atnak indulásáról, érkezéséről semmiféle hiteles hírt nem kaptunk, szombaton aztán egy párisi magántávirat arról ad számot, hogy a jóvátételi bizottság a kiküldöttek listáját összeállította és azok 15-én indulnak­­Budapestre. Érdeklődtünk e távirat valódisága felől a kül­­ügyminisz­triumban, ahol azonban kijelentették, hogy hivatalosan sem a párisi követségnek, sem a külügyi kormánynak nincs erről tudomása. Ez azonban nem zárja azt ki, hogy a jóvátételi bi­zottság tényleg foglalkozott ezzel a kérdéssel és a bizottságot összeállította, erre vonatkozó értesítést azonban a magyar kormány megbí­zottjának nem küldött. Gömbössel csak néhány híve lép ki az egységes pártból A Reggeli Hírlap budapesti ae­rkesztő­ség­ének tele■ feljelentése : A külsőségeket tekintve, a miniszterelnök haza­érkezése után nem változott a helyzet. Gömbösék és társaik továbbra is tagjai az egységes párt­nak. Külszinre tehát semmi sem változott és egyelőre korai volna lényeges változásokról be­szélni. Mindezekből azonban nem szabad azt hinni, hogy a politikai helyzet teljesen stagnál. Az átalakulásoknak ugyanis számos előjelei mutatkoznak. Bethlen és Gömbös között immár áthidalha­­tatlanok az ellentétek. Nem kisebb az ellentét a keresztény egység pártjában a Huszár—Ernszt csoport és a volt Csilléry csoport között. Az úgynevezett keresztény egység pártja, amelyben Wolfiék vezető szerepet visznek, az utóbbi idő­ben meddő tétlenségben tölti napjait és ugyan­akkor Huszár Károly megjelenik úgy a Hein­rich-párt, mint Szilágyiék vacsoráján. Az már nem kétségtelen, hogy Heinrichék közeledtek a pártonkívüliekhez, akiknek komoly mérsékelt liberalizmusát Ugron Gábor, Beck Lajos és Strausz István garantálják. Arról is beszélnek politikai körökben, hogy Szilágyi Lajos és Bethlen között szoros érzelmi kapcsolat van és Szilágyi a tisztviselő kérdésben mondott beszé­dével voltaképpen Bethlen politikájának alátá­masztását szolgálta. Nem érdektelen jelenség, hogy a liberális ellenzék bizony­os jóindulatú mérsékletet tanúsít Bethlen taktikájával szemben. Egy bizonyos. A közel­jövőben a magyar belpolitikai élet elérkezik egy olyan stádiumhoz, amelyből kicsi­ázik egy egészséges reálpolitika, amely módon szélsőséges kilengéstől menten, igyekszik az országot újjáépíteni. Az indemnitási vita során dől el a harc Az indemnitás vitáját fel fogja használni nem csak a miniszterelnök, hanem Gömbös és Wilff is a helyzet tisztázására. A vita hosszasnak és izgalmasnak ígérkezik, mert mindazok a súlyos problémák, amelyek felszínen vannak, megvita­tásra kerülnek. Egyik forrásunk szerint a jelek arra mutatnak, hogy az ellenzék abban az eset­ben, ha Bethlen tényleg komoly szándékot mutat a helyzet komoly megoldására, csupán formális ellenzéke lesz a kormánynak. Egészen más természetű lesz Bethlen és Gömbös harca, amely valószínűleg a végkime­­rülésig fog folytatódni. Sokan tudni vélik, hogy Gömbös Gyula már az indemnitás vitája előtt lemond az egységes pártban viselt ügyvezető alelnöki állásáról, hogy így nyugodtabban fejt­hesse ki álláspontját. Mások szerint Gömbösék csak később, a vita folyamán lépnek ki az egy­séges pártból. Úgy értesülünk, hogy Gömböst csak hét tagot számláló szűkebb környezete kö­vetné, akikhez azután Wolffék csatlakoznának. Ez a csoport főleg a kormány pénzügyi politi­kája ellen szándékszik támadást intézni, azonban hír szerint a királykérdéssel is operálni akarnak. Hogy azután Gömbösék kiválásával a pártok körében újabb átcsoportosulások következnek be, erre nézve ezidőszerint konkrét megmozdu­lások nem tapasztalhatók. A jelek azonban arra mutatnak, hogy a Heinrich párt, valamint Zs­­chyék és Szilágyiék szoros együttműködésre lép­nének a kormánypárttal és egyikük másikuk védőszínűleg le is lépne a pártba. Bzonyos jól informált politikai körök szerint az események során Gömbösékben megérlelődött az az elhatározás, hogy helyzetük tarthatatlan az egységes pártban, az elhatározást azonban ők egyelőre igyekeznek titokban tartani. Teljesen beavatott forrás nyomán a nagy fon­­­­tosságú politikai ügyről a következőket jelent­hetjük : 1. A kormány többsége az elmúlt napokban határozott formában lekötötte magát Bethlen István gróf mellett. 2. A kormánypárt többségének Gömbösékkel való végleges szakítása elhalasztódott arra az időre, amikor Bethlen és nagyatádi Szabó közö­t­t földreformnovella kérdésében megállapodás jön létre. 3. Gömbös minden körülmények között lemond a párt ügyvezető alelnöki állásáról. Nem hagyhatják em­ités nélkül a­zt a híresz­telést sem, amely szerint az egységes párt köré­ben mozgalom indult volna meg, amely Döm­­börék és a Schandl csoport között közös plattfor­mot óhajtana teremteni. A híresztelések szerint ez a csoport Nagyatádi mellé állana és Bethlen­nel szemben Nagyatádival kapartatná ki a gesz­tenyét. Siker esetén Nagyatádinak a hír szerint a miniszterelnökséget is kilátásba helyezték volna. Teljesen jó forrásból azt az információt kaptuk, hogy ezeknek a kombinációknak nincsen komoly alapjuk. Lépések ugyan tényleg történtek Gömbös Gyuláék részéről a Schandl cso­port megnyerésére, viszont Schandl Károly kereken visszautasította a felszálkozást, Nagy­atádi pedig hallani sem akar a tervről. Nagy­atádi különben teljesen egyetért Bethlennel és abban az esetben, ha Bethlen és Gömbös között a szakítás beáll, bizonyos, hogy Nagyatádi Bethlent követi. Stran­az István a zárszámadásról A nemzetgyűlésen és a sajtóban is már sok­szor sürgették a zárszámadás­­beterjesztését, de hiába volt minden komoly érvelés, már évek óta nem készítenek zárszámadást. Munkatársunk ezzel kapcsolatban kérdést intézett Strauss István nemzetgyűlési képviselőhöz, a legfőbb állami számvevőszék volt elnökéhez, aki így nyilatkozott: — Nem tudom elítélni a pénzügyminisztert, bár pénzügyi politikáját nem helyeslem. Meg kell állapítan­om ugyanis, hogy nem képes meg­valósítani azt a pénzügyi programmot, amelynek megvalósítását maga elé tűzte, mert a politikai hullámok majdnem elnyelik. Ami pedig a zár­számadást illeti, ezt a kérdést a nemzet­­gyűlésen már több ízben szóvátettem, de még mindig nem sikerült eredményt elérni. Ideje volna már egyszer, ha rátérnénk a rendes pó­z­­ügyi gazdálkodás útjára, mert ez is hozzá tar­tozik az ország konszolidációjához. A Sándor Pál—Bogya-affért békésen intézték el Sándor Pál és Bogya János ügyét a segédek békés utón intézték el. Megállapították, hogy Sándor Pál a „gazemberség* közbekiáltást nem Bogyával kapcsolatban használta, hanem a jobb­oldalon ismételten elhangzó „hazsárulók!* kiál­lásra felelt, így tehát lovagias eljárásnak helye nincs. fisszel új választások lesznek? A phőnix A Reggeli Hírlap eredeti tárcája Írta: Zsoldos László Áron Benedek kolozsvári egyetemi tanárnak volt egy kis első gimnazista fia, akit mindenki csak nagy csintalanságairól és arról ismert, hogy sehogy sem szeretett tanulni. — Minek tanuljak — magyarázta önhitten az ostoba kisgyerek — amikor úgyis egyetemi tanár az apám ? Biztos, hogy így is, úgy is keresztülmászom a gimnziumon és aztán elvég­zem az egyetemet. Ekkora elbizakodottságnak még a régi, a trianoni béke előtt volt Magyarországban sem volt jogosultsága (és ahol, amikor volt, elég szomorú, hogy volt). De a kis Áron Becce ok­talan hivalkodásába az igazságon kívül még a keserű történelem is beleszólt. A háború ránk nézve elveszett anélkül, hogy elvesztettük volna s Erdélyt és kincses Kolozsvár városát az árulók, szélhámos gazemberek és ü­gyefogyott gyávák jóvoltából megszállták, sőt sajnos, így kell mondanunk, egyelőre elfoglalták a romá­nok. Szándékosan nem nevezem oláhoknak őket, mert az oláhok ma már bizonyára inkább ma­gyarnak érzik magukat, semmint románoknak. Romániára fölesküdt tanárok ültek a kis Áron Benedek osztályában is a kathedrára. — Románia Máre! — harsogta folyton a földrajztanár, amikor csak Erdélyről, Biharról és a többi megszállt részek földrajzáról esett szó (pedig szántszándékkal sokszor esett) az első gimnáziumban. A kis Bencében mindez igen, de igen különös hatásokat keltett. Látta Kolozsvár utcáin a sisa­kos román őrjáratokat, látta, hogy volt kényte­len édesapja átmenekülni az egyetemi tanszék­ről a Regnum Marianum egy csöndes középis­kolai tan­ári székére ás — oh, oh te drága ma­gyar gyereksalv ! — és az első gimnazista kis Áron Bence ezeknek a színes látomásoknak a hatása alatt egyszerre Csak­ elkezdett szorgalma­san tanulni. Minden tárgyat, de amit pedig ez­előtt legkevésbé szívelhetett, különösen a föld­rajzot. Természetesen a régi, szép, nagy Magy­ar­­ország földrajzát. — Románia Mare ! — rikkantotta egyre-másra a földrajztanár, akár csak valami papagály. És „Nagymagyarország”, — tanulta buzgó áhítattal a kis Áron fia. Aztán, amikor a román tanár egyszer kihívta felelni, azt felelte neki, hogy Erdély fővárosa kincses Kolozsvár, amely Magyarország délkeleti részén fekszik. — Magyarország délkeleti­­részén? — sápi­­tor­ott a román tanár. — Magyarországon, — ismételte meg a fia farkasszemet nézve a tanárjával, — mert Magyar­­ország, tanár úr kérem, Erdéllyel együtt a magyaroké és a magyaroké maradt Keményen pattogtak el az irredenta magyar szavak a kis kolozsvári diák gyönge ajkáról, de még keményebbek voltak a botütések, ame­lyeket utána kapott. Mindegy. A gyermeket ájultan vitték haza az isk­olából, de mikor otthon, zokogó anyja ölében magához tért, — nevetett. — Anyukám, az aradi tizenhármat felakasz­tották, engemet csak megvertek — suttogta Nagyon jól informált körökből az alábbi nyi­latkozatot kaptak: — Ha Gömbösék kiválnak az egységes párt­ból, az eshetőségekre való tekinttel gondoskodni kell a disszidensek pótlásáról. Bethlenék azt hiszik, hogy az új választások esetén biztosíthat­ják magukrak a numerikus többséget. Nincs ki­zárva, hogy a választások ősszel meg­lesznek. Egyesek tudni vélik, hogy erről már bizonyos megbeszélések is folytak és attól magasabb he­lyen sem idegenkednének.­­ olyan hangon, hogy édesanyja majd elfulladt a fájdalmas gyönyörűségében a zokogástól. Csakhogy nem telt ám be még a pohár. A román hatóság nem érte be a hazáját szerető fiúcskára mért kemény botütésekkel, hanem föl­­ akarta dúlni az egész családi fészket. A rendőr­­s­­ég házkutatást tartott Áron tanárok lakásában.­­­­tt azonban már jóeleve védekeztek min­den­­ ilyféle nekitárandás ellen. Semmit se találhattak,­­ csupán : Nagymagyarország térképét, a kis Áron Bence tavalyi magyar földrajzkönyvéből. — Jaj istenem — kapott a hajába minden izében remegve a mama — ha ezek most ezt megtalálják itten, abból megint nagy baj lesz. Fogta a térképet s hamar összecsavarva, zsüpse, bedobta a kályhába, a tűzbe. Aztán, amikor vége lett a házkutatásnak, el­mentek a detektívek és elmúlt a veszedelem, akkor a kis Bence sírva szaladt oda a kályhához. — Anyám, mert tetszett elégetni a térképet ? Kinyito­ta a kályhaajtót s izgatottan nyalt be rajta, hogy ha még lehet, legalább a megkor­­mosodott papírját vegye ki belőle emléknek, az­tán az ámulattól szinte megnémultan matatott a kályha nyílásába, ahol az égő fahasábokon, lo­bogó lángok közt épen, még csak meg sem fe­­betülve, a maga sértetlen egészében ott volt Nagymagyarország régi, igazi térképe. — A fiúcska alig bírt szóhoz jutni. — Anyám, mint a phőnix, amelyről annyit mesélt nekem, rebegte és kezében a meg­mentett térképpel zokogva ölelte át az édesanyja derekát.

Next