Reggeli Hirlap, 1929. február (38. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-22 / 44. szám

1929 II. 22. NEM TUZD MEGBIRKÓZNI A RABSZOLGAKERESKEDELEMMEL A NÉPSZÖVETSÉG SZUDÁNBAN ÉS ARÁBIÁBAN VIRÁGZIK A RABSZOLGAKERESKEDELEme London, február 21. A Népszövetségről beszélgetek egy nagynevű államfér­fiúval. — A békét, a népek egyenjogúsí­tását ugyan nem hozta meg, de legalább megszüntette a rabszolga­­kereskedelmet — jegyeztem meg. A diplomata, aki röviddel ezelőtt tért vissza afrikai és ázsiai kör­útjáról, csodálkozó pillantással tért végig és a következőket vála­szolta: — Valóban azt hiszi, hogy a rab­szolgakereskedelem megszűnt? Eb­ben a pillanatban 5000 rabszolga, férfiak, nők és gyermekek gyalo­golnak súlyos vasláncokkal egy­máshoz kötve, hogy az­után nyílt piacokon eladassanak. — Hol történik ez?­­ — A Vörös-tenger vidékén. És ezek a szerencsétlen emberek mind angol alattvalók. A brit flotta minden keleten szolgáló tagja meg­erősítheti, amit mondottam. Ará­biában még mindig fennállana­k a rabszolgapiacok, így például Midi­ben, El Birkeben és Taifban, ahol hétről-hétre ezrével kerülnek árve­résre a szudáni bens züllöttek. Ezek a szudániak mind angol alattvalók. A brit hatóságok mindent megtesz­nek a szégyenletes állapotok meg­szüntetésére, azonban minden igye­kezetük kudarcot val. Informátorom azután a következő szenzációs részleteket mesélte el a m­odern rabszolgakereskedelemről: — A rabszolgakereskedést hatal­mas abbessziniai családok űzik, a­melyek­ez a szomorú mesterséget a szó­ szoros értelmében örökölték. Ezekben a családokban a rabszolga­­kereskedés, amely rendkívül jöve­delmező, apáról fiúra öröklődik.­­ Ezek a családok többszáz fegy­veres embert gyűjtenek össze, való­ságos katonai expedíciókat külde­nek ki rabszolgák összefogdosására. Éj idején hirtelen megtámadják az arab falvakat és összefogdossák a lakókat.­­ A rabszolgakereskedők azon­ban nemcsak rajtaütéssel szereznek anyagot, hanem vásárlás útján is. A szudáni szülők szívesen áruba bocsátják gyermekeiket. Néhány angol shillinget kérnek a gyerme­kekért és a rabszolgakereskedők 50—60 fontot is kapnak érettük az arábiai piacokon. Egy szép leány eladási ára nem ritkán meghaladja a száz fontot is. — A tűrhetetlen állapotok okozói a francia hatóságok, amelyek tűrik az arábiai emberpiacokon. Az an­golok és olaszok már mindent meg­tettek az áldatlan állapotok meg­szüntetésére, azonban amíg a fran­ciák nem tesznek semmit sem a nyilvános emberárverések meg­szüntetésére, addig az angol kor­mányzóságok tehetetlenek. — A Népszövetség tehát nem szüntette meg a rabszolgakereske­dést — fejezte be érdekes közléseit informátorom — ámbár ezen a té­ren is hivatás várna reá. K. L. ALBERT BOISSIÉRE MELYIK A GYILKOS? REGÉNY FORDÍTOTTA: DR. RÉVAY JÓZSEF (7) Hüvelykujjam körmével lenyomkod­tam a pipám tüzet és visszavágtam: — Ugyan, ugyan! Ezt csak azért mondja, mert Ottónak a felesége! Ha Frans-nak a felesége volna, talán az ellen­kezőjét mondaná! — Azt hiszi! — vetette oda kacéran. — Én tudom, hányadán vagyunk, meg­hiszem azt! Ottó jó... Frans pedig nem jó ember!... Na hát!... Ottó jó, mert boldog velem és a kis Fritz-cel, Frans pedig... Ő bizony nem boldog! Érti! És ezzel magához vonta és szenvedé­lyesen megölelte kis­fiát, mintha valami fenyegető veszedelemtől akarta volna meg­óvni. — Különben, — folytatta megszakítás nélkül és boldognak látszott, hogy kitár­hatja a szivét. — önnek, uram, mindent el­mondhatok! Elmondhatom bizony azt is, amit még soha senkinek nem mondtam el... Mi teljes bizalommal vagyunk önhöz!... Frans féltékeny. — Féltékeny? — Féltékeny mindenre a világon! Fél­tékeny mindenre és mindenkire ... külön­ben egyedül ő maga az oka! — Ugyan!... Hogy-hogy ő az oka? — Úgy, hogy gyalázatosan bánt Pau­­line-nal! — Ugy­e, önnek is Pauline a neve? Elmosolyodott... — Igen, nekem is Pauline a nevem ... Pauline Steurs! Borgerhourt-ban szület­tem a tournhourt-i országút mentén!... De nem magamról akarok beszélni!... Ámbár mindent összevéve, talán velem is gyalá­zatosan bánt, hiszen ő annyira gyűlöl min­denkit. — Elmondok önnek mindent elejétől fogva... A szüleimnél éltem, kik takácsok voltak, mikor megismerkedtem a van Bry­­mans fivérekkel; derék fiuk voltak, sokra tartották őket a tengermelléken, ahol el­­híresedtek hasonlóságuk miatt és a tréfák­­ miatt, amelyeket rájuk faragtak ... Eljár­tak Meir falu báljára és találkoztam velük a többi fiatalemberek és lányok között a búcsúkon ... A szüleim nem szívesen vet­ték volna, ha tengerészt választok férjül...­­ Azonban az embernek nem igen van joga­­ a válogatásra, hogy ha nincs hozománya ...­­ Többször táncoltam Frans-sal és Ottóval, d le Frans csapta tüzesebben a szelet... Egy kicsit bizony csúfolkodtak is rajtam pajtá­saim és nem egyszer mondogatták: „A Stears lány bele fog zavarodni... nem tud­ja majd megmondani, melyiket szereti, annyira hasonlók!“ És ebben bizony volt is igazság! Egy este azonban, mikor Frans házalásért a tournhourt-i után és gúnyos mosolygás közben a szokásos udvarlással vett körül, ezt feleltem neki: „Csak el kell jönnie a szüleimhez nyilatkoznia vasárnap a vecsernye után és majd meglátja, hogy megismerem-e azt, akit szeretek!“ Felka­cagott és ezt mondta rá: „Én szabad aka­rok maradni és nem házasodom meg soha, legfeljebb gazdag nőt veszek el.“ Ez a ka­cagás s ezek a gonosz szavak fájdalmat okoztak nekem és ettől a naptól a búcsú­kon csak Otto van Brymans-sal táncoltam, — amiért aztán még többet nevettek raj­tam a pajtásaim. — Ó, ó, — vágtam a szavába, — és igy hát Ottó ment el vasárnap a vecsernye után az ön szüleihez Borgerhourt-ba... így ő lett Ottónak a felesége és igy jól jártak mind a ketten, mert Steurs nagybácsi­­ önökre hagyta a vagyonát, amit az ég az-­­­zal tetézett be, hogy ezzel a gyönyörű kis­­­fiúval ajándékozta meg önöket. De hogy lehet az, hogy ez fáj Frans-nak? Nem igen értem... — Nem érti, mert nincs alkalma látni! Nem is képzeli, milyen féltékeny Frans Ottóra, anélkül, hogy Ottónak csak sejtel­me volna róla! ... Ottó nyugodt élete, Le­opold bácsi vagyona, drága kis Fritz-em... mindez Frans-é lehetett volna!... Ezt mind irigyli!... Ezt mind a maga hibájá­ból szalasztotta el! Vagyis elhibázta az éle­tét és szenved miatta, higyje el! — Talán szerelmes önbe! — Ó, szó sincs róla! Ugyan, tiz év óta, mióta együtt élünk, csak észrevettem volna! — És tiz év óta sohasem tett célzást arra, hogy ön az ő felesége lehetett volna, ha Ottó helyett ő kérte volna meg az ön kezét? Van Brymans-né arca megint töpren­gő ridegségbe merevedett. Megint feltűnt a ránc szemei között, melyeknek dióbarna színe hirtelen elsötétült. Láttam, amint a melle hullámzik az ujjasa alatt. Felsóhaj­tott, a szemei elborultak, lehunyta a szem­­pilláit és ezt felelte: — De igen ... Egyszer ezt kérdezte tőlem: „Pauline, ha egyszer Ottó meghal, eljönne-e hozzám feleségül?“ Annyira nem voltam elkészülve erre a váratlan kérdésre, hogy dühösen odavágtam neki: „Magához.­ Szó sincs róla! Soha!“ Szerettem volna ezért a felháborító kérdéséért szemen köp­ni... Ennek most három éve! Arca elől elvette a kezét és a lány meg­világította nyugodt és becsületes arcát. — És aztán! — Aztán? ... Soha többé ilyen felhábo­rító kérdésre nem nyitotta a száját. Az­tán?.­.. mindig itt van mellettem, Ottó fi­vére mellett, a mi kis Fritz­ünk mellett!... Mindig itt van, közöttünk áll!... S én va­gyok az egyetlen a világon, aki tudom, hogy nem boldog. (Folytatjuk.) REGGELI HÍRLAP ­ Megváltoztatta a csendőrség előtt tett vallomását a sajóecsegi anyagyilkos Előzetes letartóztatásba Miskolc, február 21. Szombaton délután került fel­színre a kútból özvegy Almási Fe­­rencné 68 esztend­ős sa­jóecsegi asz­­szony (holtteste és kedden délután a temetésen 34 esztendős fia, Al­mási Ferenc megtörten vallotta be a csendőrőrmesternek, hogy ő a gyilkos. Az an­yagyilkos gazdálkodó az őrszobán részletesen elmondta, ho­gyan végzett öreg édesanyjával. A csűrben veszekedés közben vas­doronggal ütötte agyon édesanyját és amikor meghalt, holttestét a kútba vetette. Azután a hegyen bo­­rozgatott késő délutánig és amikor visszatért a faluba,­­ felverte a szomszédokat édesanyja után. A szomszédok húzták ki csáklyákkal a kútból az öregasszony holttestét, amelyet­­a gyilkos fiú „fedezett“ fel a mély kút vizében. Almási Ferencet a csendőrségen történt beismerő vallomása után, amelynek során előadta az elrej­tett vasdorongot is, beszállították a miskolci törvényszék fogházába. Csütörtökön délelőtt elő­vezették Bernáth István dr. kir. ügyész elé, aki egész napon keresztül foly­tatta kihallgatását. A gyilkos alacsony termetű, be­esett arcú, sápadt ember. Fekete pörge bajusza van és fekete sze­mében nyugtalan fény lobog. Ide­ helyezték Almási Ferencet gesen halad végig a törvényszéki­­ folyosón a fogházőrök között. Va­­i­donatúj csizmát és fekete ruhát visel. Látszik rajta, hogy az utol­só napok erősen megviselték az idegzetét. Az ügyészségi szobában folyt a kihallgatás. Nyugodtan viselkedett és a legvéresebb részleteket is ci­nikus hangon ismételte el. A csend­őrség előtt tett vallomását meg­változtatta. — Nem dobtam a kútba az anyá­mat, hanem ő maga ugrott bele — vallotta most. Azt igyekszik elhitetni, hogy csu­pán a veszekedés kezdődött a csűr­ben, de­­a véres részletek már­ az udvaron folytak le. Itt ragadta fel a vasdorongot, amellyel többször az anyja felé sújtott. Az öregasz­­szony folytonosan hátrált és igy jutott­­a kúthoz. A kút előtt egy lépésnyire mérte rá az utolsó ütést. Az öregasszony a kút kávájáig tántorgott vissza, egy pillanatra rádőlt a kút kávájára és így zu­hant be a kútba. Almási Ferencet kihallgatása után előzetes letartóztatásba he­lyezték és pénteken kerül a vizs­gálóbíró elé. Rövidesen újra visszaállítják a délutáni Budapest—miskolci gyorsvonatpárt Miskolc, február 21. Néhány héttel ezelőtt a Máv­ köz­ponti igazgatósága több más vo­natjárattal egyidejűleg megszün­tette a Budapest—Miskolc között közlekedő délutáni gyorsvonatpárt. A gyorsvonatpár megszünteté­séről már a tél kezdetén több­ször esett szó, annak idején a Máv­ üzletigazgatósága tervbe­vette, hogy január 2-tól már­cius 20-ig a hideg idők beálltá­val több vonallal együtt ezt a gyorsvonatpárt is be fogja szüntetni. A gyorsvonatpár megszüntetése a miskolci és budapesti közönséget, amely előszeretettel használta ezt a relációt, kellemetlenül lepte meg. A kereskedelmi minisztérium és­ a vasúti és hajózási főfelügyelőség, amely a gyorsvonatpár megszünte­tése óta állandóan figyelemmel kí­sérte a megszüntetett vonalak ügyét, most elhatározta, hogy a legrövidebb időn belül újra forgalomba helyezi a 403-404-es gyorsvonatpárt, amely Miskolcról 13 óra 50 perckor indult és 17 óra 17 perckor ért Bu­dapestre és Budapestről 14 óra 20 perckor indult és 17 óra 26 perckor érkezett Miskolcra. Értesülésünk szerint a gyorsvo­natokat már a jövő héten megin­dítják. A megszüntetés okai most már félig-meddig megszűntek. A nagy hidegben és a hófúvásban túl­ságosan erősen fűtött szerelvények­nél szükségessé vált javítások most már megtörténtek és a Máv­ kocsiparkja újra tel­jesen üzemképes. A másik ok volt, hogy a személyzet nagy százaléka influenzavárványban betegedett meg, végül a nagy hidegek és hófúvások tették le­hetetlenné a vonatközlekedés za­vartalan fentartását. A vonatok újbóli megindítását most már attól tette függővé a Máv igazgatósága,, hogy a közeljövőben az időjárás enyhülni fog-e, vagy pedig újból nagy hidegek követ­keznek.

Next