Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1936. november (45. évfolyam, 251-272. szám)

1936-11-08 / 256. szám

. Azok, akik mint nyíregyházai ügy­védet ismerték, tudták róla, hogy kvalitásainak megfelelő feladatokat mindenkor talál magának, társadal­mi működése ebben az időben külö­nösképen jelentette a szociális kér­dések vizsgálatát, a kisegzisztenciák életével való foglalkozást és a segí­­tésnyújtást mindenütt, ahol lehetett. Emellett ebben az időben is egyik legbefolyásosabb tényezője volt a fiatalság bontakozó törekvéseinek, majd később a háborús nemzedék színtérre lépésével egy időben, egyik legkomolyabb jelentőségű képvise­lője volt a nemzeti politikának. Ez­ért a legnagyobb örömmel fogadta mindenki, amikor előbb Szabolcs vármegye gondozását bízták rá és ugyanilyen örömmel és szeretettel fogadta a magyar sajtó is, amikor szülőmegyéjének az éléről Budapes­ten átvette a miniszterelnökség saj­tóosztályának vezetését. Az a bölcs megfontoltság és igaz­ságérzettel párosult határozottság, amellyel a magyar sajtó ügyeit ke­zelte, mint a miniszterelnökség saj­tóosztályának vezetője, már előre vetette a kivételes képességek meg­érdemelt karrierjének további útját és így a legutóbb lezajlott politikai eseményekkel kapcs­olat­ban egyhan­gú örömet keltett az a kombináció, amely arról tudott, hogy vele tölti be a kormány a belügyi államtitkár megüresedett pozícióját. A magyar sajtó és különösen a vi­déki sajtó, amelynek panaszait gon­dos figyelemmel kísérte, örömmel Miskolc, november 7. A Turul Szövetség követtábora alkalmából a misko­lci kerület szom­baton este dísztábort rendezett a Korona-szálló nagytermében. A dísz­­tábor sikere felülmúlt minden vá­rakozást. Nagy és­­előkelő közönség vett részt ezen a dísztáboron, ott vett Lukácsi Béla, főispán és Béni® Aladár alispán. A Turul jelvényekkel és örök­zölddel, pálmákkal feldíszített nagy te­remiben Koppányi Dénes dr. kerületi vezér nyitotta meg a dis/er tábort, majd Z­abka Kálmán Sza­valt tökéletes előadó készséggel.­­ Ezután következett a Turul mis­kolci új kerülete új­ patrónusainak és dominusainak felavatása. A Tu­rul eszmék szolgálatára Farkas Ist­ván püspök, Duszik Lajos főespe­res, Enyedy Andor dr. lelkész, vi­téz Buttyikay Béla vitézi székkapi­­tány, vitéz Kiss Vilmos vitézi szék­­tartó, vitéz Hunfalvy János alezre­des, vitéz Görgey László dr. felső­házi tag, Halmay Béla­ dr. ,polgár­­mester, Fekete László de. h. polgár­mester, Támedly Mihály dr. tanke­rületi főigazgató, Ruzsinkó Zsimond dr. törvényszéki elnök,, Gazdy Béla és Horklay Ferenc ügyészségi elnö­kök, Henszielm­ann Aladár d­r. egye­temi m. tanár, Simon­ Sándor tan­ügyi főtanácsos, Bruckner Emil Máv. főtanácsos, Kolumbán Lajos tanügyi főtanácsos, Demos Béla műszaki tanácsos, Koller Ferenc zeneiskolai igazgató, Dobos László kir. tanfelügyelő, Sáfrán István népművelési titkár­, Tolnay László őrnagy, Mészáros Zoltán dr., Hor­váth Zoltán dr., vitéz Komolya Já­nos,­­ Koppányi Miklós dr. másodjegy­ző esküdtek fel. Az cokil szövegét Krisó Dénes kerületi alvezér olvas­ta fel. A felavatottakho­z Végváry József dr. országgyűlési képviselő, fővezér szólt,, majd vitéz Görgey László dr. felsőházi tag tartott ,na­gy beszédet, hangoztatva, hogy az­­ út, amelyen a Turul jár a ke­resztény etikám­, az integer ma­gyar szellemien felépülő Magyarország útja, azé a gondolaté, amely nem ismer félelmet, megalkuvást, mert azok, akik eszerint cselekszenek, ön­zetlen, tiszta dolgot művelnek. Végváry József dr. fővezér ezután arról emlékezett meg, hogy a­ kor­mányzó a Timis egyik patróniumt, Mikecz Ödön dr.-t belügyi államtit­kárrá nevezte ki. A bejelentést örömmel vették tudomásul az egy­begyűltek. A műsor további részében a bu­dapesti Bercsényi BE szépműves törzséne­k tagjai szerepeltek őszinte, megérdemelt sikert aratva, Uray Margit virtuóz zongorajátékkal, Matolcsy Margit, a rádió énekesnő­je csodálatosan finom, tárgycsengé­­­sű hangjával, Oláh János operaéne­kes lenyűgöző baritonjával, Aktom Lajos és Thegze Gerber Miklós el­mélyülő, kiforrott zongorajátékuk­kal ejtették rabul a közönséget. Műsor után tánc volt, tik az áru, mint Amerikában San­ Franciscotól Newyorkig. Szabad ke­­res-­kedelem kell. A percekig tartó tomboló melegségű tapsvihar után Farkas Jenő, a­ Kiskereskedők és Kisiparosok Egyesületének elnöke mondott köszönetet az illusztris elő­adónak előadásáért. Fényesen sikerült a Turul Szövetség miskolci kerületének dísztábora S 2 — Mikecz Ödön dr. belügyi államtitkár Budapest, november 7. A kormányzó, a belügyminiszter előterjesztésére, dr. Mikecz Ödön miniszteri osztályfőnöki címmel felruházott miniszterelnökségi mi­niszteri tanácsost államtitkárrá kinevezte. Dr. Mikecz Ödön 1894-ben született Nyíregyházán.­­ Édesapja, Mikecz Dezső udvari tanácsos, felsőházi tag Szabolcs vármegye alispánja volt. 1916-ban Szabolcs vármegye szolgá­latába lépett, mint közigazgatási gyakornok. 1923-ban Nyíregyházán ügyvédi irodát nyitott. A kormány­zó 1932. évi november 12-én kelt leg­felsőbb elhatározásával Szabolcs és A legjobb vászonáruk a legolcsóbban BLOCH ÁRMIN cégnél Széchenyi u. 43 (az udvarban) Az évtizedeken át közkedvelt „Bloch­­féle különlegesség“, vászon minden szé­lességben jutányosan kapható,végszámra menyasszonyi kelengyékre megbízható vásznak Wein-féle lenáruk nagy választékban Ung közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék főispánjává nevezte ki, amely tisztség alól 1935. december 23-án mentették fel, ami­kor megbízatást kapott a miniszter­elnökségi sajtóosztály vezetésére. —­ Szabolcs és Ting vármegyék tör­vényhatósági bizottságának örökös tagja. Dr. Mikecz Ödön, az új belügyi államtitkár neve első ízben az ifjú­sági mozgalmiakban szerepelt. Min­den munkássága azt a generációt jelentette, amely a háború után mind nagyobb súllyal és érdeklő­déssel vizsgálta és hozta a magyar közéletbe a szociális kérdéseket. — köszönti dr. Mirkecz Ödönt új díszes pozíciójában. A magyar glóbus oly szegény ma az olyan képességekkel felruházott közéleti emberekben, mint amilyen képességekkel dr. Mi­­kecz Ödön rendelkezik. Egyik leg­nagyszerűbb sajátossága, hogy em­beri, közvetlen, meleg érdeklődésé­vel és segí­téskészségével magához tudta kapcsolni azokat, akik hiva­talos gondozására bízattak, eredmé­nyezte azt, hogy amikor szülőme­gyéjének főispáni székéből távozott, az egész vármegye ragaszkodása, mint egyetlen barát szeretete kísér­te új pozíciójába. Ugyanez a képes­sége indokolja, hogy a sajtó kivétel nélkül ugyanolyan szeretettel, bará­ti együttérzéssel kíséri az államfit­ * Trfr _ _ / . - --------- rést afelett, hogy Cegléd társadal­mának választása Mikecz Ödönre esett. J Mikecz Ödön válaszában köszöne­tet mondott a kitüntető bizalomért. Nem ígéretet akaruik tenni, — mon­dotta — mert a becsületes férfi nem igér, hanem cselekszik. — Dobos László, a küldöttség vezetője végül Cegléd város teljes bizalmáról biz­tosította Mikecz Ödön államtitkárt. kári pozícióba, mint annak idején szülői­­egyeje. Mikecz Ödönnek felajánlották a ceglédi mandátumot A Nemzeti Egység Pártja ceglédi szervezetének 21 tagú küldöttsége szombaton délután megjelent a NEP Eszterházy-utcai helyiségében, hogy felkérje Mikecz Ödön dr. belügyi ál­lamtitkárt Cegléd város képviselő­jelöltségének elvállalására. Mikecz Ödön dr. belügyi államtitkár, Bor­ ,­nemisza Géza iparügyi miniszter és Ivády Béla, a NÉP országos elnök­­­kének társaságában fogadta a kül­döttséget, amelyet Dobos László ve­zetett. Bejelentette, hogy a NÉP ceglédi szervezetének kerületi vá­lasztmánya a szombat délelőtt meg­tartott jelölőgyűlésen egyhangúlag Mikecz Ödön jelölését határozta el. Ivády Béla örömének adott kifeje­ Nem hagyta jóvá a belügyminiszter ^ ^ * r» ■ r Kádas »les nullazását i e­gadára Miskolc, november 7. Borsod vármegye közgyűlése nem­régiben saját kérelmére nyugdíjaz­ta Kádas Miklós dr. vármegyei fő­jegyzőt. A nyugdíjazás betegség cí­mén történt. A belügyminiszter most érkezett leiratában a közgyűlés ha­tározatát megsemmisítette. It nyolcvanszázalékos tesz Miskolcon a pótadó Miskolc, november 7. A városi számvevőség elkészítet­te Miskolc város 1937. évi költség­­vetését. Eszerint a kiadás 3 millió 446 ezer, a bevétel 2 millió 680 ezer pengő, úgyhogy a pótadóból fede­zendő költségvetési hiány 760 ezer pengő. Ennek fedezésére 80 százalé­kos pótadó megállapítását hozza ja­vaslatba a város vezetősége. 1936. XL­I. Szorongásig megtelt terem előtt tartott előadást Tápay-Szabó László, dr. egyetemi rk. tanár, a­ csillagos cikkek népszerű írója szombaton, este ,a Kiskereskedők és Kisiparo­sok szériázában. „Küzd­etem az üz­letért“. Ez volt az előadás címe és a világlátott ember, az európai hírű tudós sokoldalú, alapos, egyéni­­és szellemes színezetű megfigyeléseit nehéz volt beszorítani a­­szükre­sza­­bott előadás kenetébe. A kereskede­lemr é® az ipar helyzetének jobbra­­forduása csak akkor várható, ami­­kor követik a példát, a­mit Hoover, az Egyesült Államok volt elnöke mondott: Ha Európában Londontól Moszkváiig és Stockholmtól Athénig úgy és olyan­­­zabadon­­közlekedike.­ Menyasszonyok figyelmébe! VáSZOfl­ éS­d­ITiaSStáf IIIl­ikat dacára a folytonos ár e m e 1 k e d é 8 n e k 3 i*Qgi i*5ÄiClií £1W Sll*U$lt3Ul( ! ROSENBERG GYULA ÉS TESTVÉRE Felsőmagyarország legrégibb és legnagyobb szövet, selyem, vászon és kelengye szaküzlete Találgatások a kormányzó római látogatásának viszonzása körül Budapest, november 7. A kormányzó tervbe vett külföldi utazásával kapcsolatban a külföl­dön elterjedt híresztelésekkel szem­ben illetékes helyen kijelentették a MTI­-nak, hogy a kormányzó kül­földi látogatásának viszonzásáról szóló híresztelések merő találgatá­sok és így az azokhoz fűzött kombi­nációk is koraiak. A Turul fővezére vitéz Borbély- Maczky Emil főispánnál. A Turul Szövetség fővezére, Végváry József dr. országgyűlési képviselő, Koppá­nyi Dénes dr. miskolci kerületi ve­zér kísérz­etében szombaton délben tisztelgő­ látogatást tett vitéz Bor­­bély-Maczky Emil főispánnál. — A Stefánia közgyűlése. A Mis­kolci Stefánia Fióksszövetség no­vember 11-én délután 5 órakor évi rendes közgyűlést, tart a városháza közgyűlési termében. Határozat­képtelenség esetében a közgyűlést a megjelenő tagok számára való te­kintet nélkül ugyanott november 19-én délután 5 órakor fogják meg­tartani. "

Next