Szabadság, 1897 (6. évfolyam, 1-104. szám)
1897-01-02 / 1. szám
Miskolcz, 1897. VI. évfolyam, 1. szám. Szombat, január 2. SZERKESZTŐSÉG KIADÓHIVATAL: Széchenyi u. 45. sz. a Gedeon és Társa nyomdája. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetési dijak, hirdetések, nyiltterek és reklamácziók. ELŐFIZETÉSI ÁR: Negyedévre 1 frt 25 kr. Félévre 2 , 50 „ Egész évre 5 „ Megjelenik minden szerdán és szombaton Egyes számára 7 kr. Egyes példányok Falkenstein S. dohánytőzsdéjében. Nagy Lajos, Groszmann J., Gubás F. és Heszlein fűszerkereskedésében Groszman J. antiquar-üszletóban kaphatók POLITIKAI LAP. A MISKOLCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT KÖZLÖNYE. Hirdetéseket felvesz s rendkívüli olcsó áron közöl a kiadóhivatal. Gyászos, szomorú esztendő vett tőlünk búcsút s elmerült az enyészet végtelen tengerében. A tegnapi nappal uj év hajnala derült reánk. Várjon milyen lesz"? Az elmúlt évnél rosszabb már nem lehet. Siralmasabb idők nem jöhetnek már magyar hazánkra, mint a milyeneket a múlt év hozott reánk; éppen azért koszorúba kötöttük a czimbe írt évszámot s örömmel üdvözöljük az új évet abban az édes reményben, hogy a gyászos napok után talán szebb idők következnek. Öröm és fájdalom, szerencse és balsors, jólét és nyomor váltják föl egymást a nemzetek életében, valamint fölváltják egymást a tél, tavasz, nyár és ősz. Sajnos, hogy a magyar nemzetnek mindig több jutott a fájdalomból, balsorsból és a nyomorból, egy font vigságot sok mázsa keserűséggel fizettünk meg. Ez a szomorú tapasztalat a történelem tanúbizonysága szerint. És mégis remél az ember, bízik a nemzet a jobb jövendőben, amikor a borúra derű támad. Valamennyien gyermekek vagyunk, akik a reménység emlőin táplálkozunk. Onnan szívjuk magunkba az ösztönt, a mely képesit bennünket arra, hogy bizzunk a jobb jövendőben s várjuk sorsunk jobbrafordultát. Felemel bennünket, ha reménységünk hitté magasztosul, midőn Istenben vetett bizodalmunk erejével rendületlenül hiszünk az igazság diadalában. Az erőt az élethez a reménység s a hit kölcsönzik. Magát az életet a cselekvés adja. A reménység a gyökér, a hit a törzs, a cselekvés pedig az ágak, amelyek virágokat és gyümölcsöket hoznak. Reméljük és higyjük, hogy a magyar haza független és boldog lesz. És ne feledjük el soha, hogy a független és boldog Magyarország gyökere reményünk, törzse hitünk s virágot és gyümölcsöt hozó ágai cselekedeteink. Nem szabad, hogy elveszszen vagy csak meg is gyengüljön erős reménységünk. Élt ez a nemzet sok viharos napot, fenyegette már nem egyszer a végenyészet. Mégis talpra álltunk s független és boldog volt a haza. Csak nem tudtunk okosan élni megnyert jólétünkkel. Ki ne pusztuljon a hit a Mindenható végtelen kegyessége iránt. Mert hiszen tudjuk, hogy irtózatos veszedelmeinkből nem egyszer, nagyon sokszor a magyarok istenének csodái mentettek ki bennünket a megsemmisülés törvényéből. És ne tegyük össze tétlenül karjainkat, hanem cselekedjünk mindenkor és mindenhol a haza üdvéért. Mert a magyar vitézség és magyar bölcsesség által véghez vitt cselekedetek törik meg azon akadályokat, melyeket boldogulásunk útján élőnkbe állítanak. Segít... magadon s az Isten is megsegít. \ ' ’f Nem valami örvendetes a jelen s a legközelebbi jövő képe. El akarják tiporni azokat, akik a haza függetlenségére törekesznek, mintha ez bűn volna. Nagyon is alapos az aggodalmunk, hogy még az eddiginél is nagyobb mértékben dobnak oda prédául Ausztriának. Félő, hogy a keleti bonyodalmak miatt idegen érdekekért saját javunk ellen újra a drága magyar vért kell hullajtani és a magyar pénzt pocsékolni már a beállott új esztendőben . . . Ezek az ijesztő képek azonban ne rettentsenek vissza bennünket. Ne foszszanak meg reményünktől, hitünktől és ne tartóztassanak vissza a cselekvéstől. Mert ha elcsüggedünk, akkor elveszett a haza végképen, visszavonhatlanul. Ellenkezőleg. Erősödjünk fokozottabb mértékben, minél erősebb a veszedelem, reményben, hitben és cselekvésben. Lám, Jézus Krisztus reménye, hite és cselekedete diadalra juttatták az igazságot, megváltották az emberiséget. E fölséges példa szerint remélve, hive és cselekedve bizzunk, hogy megvalósulnak a magyar nemzet jogos követelései Bocskay, Bethlen, Rákóczy, Kossuth Lajos reménye, hite és cselekedete szerint, ha minden igaz magyar is remél, hisz és cselekszik! Ebben a reményben és hitben kívánjunk egymásnak és a magyar hazának Boldog új évet! Dohánygyárat Miskolcznafe! Lapunk múlt számában fölhívtuk az illetékes körök figyelmét arra, hogy a földmivelésügyi magyar kit. miniszter egy új dohánygyár felállítására alkalmas helyet keres. Ugyanakkor városunk országgyűlési képviselőit, Lánczi Leó és Szemere Attila urakat is felszólítottuk arra, hogy a választás előtt tett nagyhangú ígéreteikhez képest hassanak oda, hogy az új dohánygyárat Miskolczon állítsák föl. A miniszter már előzőleg kijelentette, hogy a dohánygyárat olyan helyen kívánja felállítani, ahol a filloxéra pusztításai folytán a lakosság tönkre ment. Ez a feltétel meg van Miskolczon, mert várjon az országban pusztított-e valahol irtózatosabb mértékben a filloxéra, mint nálunk? Sehol. Városunk óriási szőlőterületei teljesen elpusztultak. A lakosság nagy része éppen e miatt koldusbotra jutott. Az a nép, mely eddig kizárólag a szőlőművelésből élt, teljesen elzüllött s egyik fő oka annak, hogy a szegény menház nem képes befogadni a jelentkezőket s a város lakosait tolvajok hada tartja örökös félelemben s a koldusok serege háborgatja a napnak minden órájában. Eltekintve azonban ettől a szomorú állapottól, a minisztert más nyomós okok is egyenesen arra utalják, hogy a dohánygyárat Miskolczon állítsa fel. Már magában az a körülmény, hogy a dohánybeváltó hivatal és a dohánybeváltó felügyelőség itt van, pénzügyi szempontból megköveteli, hogy az itt fölhalmozott óriás mennyiségű dohányt ne másutt, hanem itt dolgozzák föl. Miskolcz ezenkívül nagy dohánytermelő vidék központja s olyan vasúti összeköttetéssel bír, amilyennel a fővároson kívül egyetlen egy vidéki város sem dicsekedhetik. Szóval Miskolcz egyenesen predestinálva van arra, hogy falai között dohánygyár létesüljön. Ha ez most nem létesülne, akkor a város mellőztetésének megbocsáthatatlan bűnét, közéletünk három tényezőjének számlájára írjuk. Felírjuk először a miniszternek, aki úgy az államnak, mint Miskolcz városának itt egybehangzó érdekeit mellőzte. Felírjuk másodszor Lánczi Leó és Szemere Attila országgyűlési képviselőinknek, akik nem akarták vagy nem tudták érvényesíteni befolyásukat. Fel