Szabadság, 1903. január-március (1. évfolyam, 1-20. szám)

1903-01-21 / 1. szám

Miskolcz, 1903. I. évfolyam 1. sz. Szerda, január 21. SZABADSÁG A MISKOLCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS NEGYVENNTOLCZAS PÁRT KÖZLÖNYE. SZERKHSZ108­8 ÉS KIADÓHIVATAL Saéckfigi­ atm 34-ik szám. SZELÉNYI és TÁRSA nyomdája. A lap megjelelt minden szerdán és szombaton. Felelős szerkesztő: Dr. NEUMANN BERTALAN. Társszerkesztő : BUDAI JÓZSEF. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Negyedévre 2’50 kor Egyes szára ára 14 fill. A Széli kiegyezése. Keserves vajúdások után a hegy meg­szülte az egeret. Széll Kálmán a múlt pénteken végre beszámolt az évek során át tartott ide-oda való futkározás ered­ményéről. Soha sem voltunk kiváncsiak az alkudozásaira. Tudtuk, hogy ha a kiegyezés egyáltalában sikerül, lefőznek bennünket. Mintha csak rólunk énekelné Ripp van Winkle: „Ki fog derülni a titok, de nem, leszünk mi boldogok,“ Íme a magyar parlamentet a nagy vív­mányok teljesen hidegen hagyták. Ellen­ben, mikor Körber beszámolt a maga pofozkodó parlamentjének az elért ered­ményekkel, a nagy arénában, egyszerre megszűnt a fenevadak marakodása s minduntalan felhangzott a tetszés zaj, a „bravó!11. Természetes, hisz ha a magyar nem örvend a kiegyezésnek, az osztrák­nak kell azon örvendezni. Soha se kér­dezzük hát, hogy ki a győző és ki a legyőzött. A rászedettek, a becsapottak ezúttal is csak mi vagyunk. Nem is lehet ez máskép, mert hiszen 67 óta egyetlen kiegyezésben sem vol­tunk egyenlő alkudozó fél az osztrák­kal. Ha érdekeink erélyes megvédésére szántuk el magunkat, akkor rögtön fenn­akadt az egész egyezkedés. A törvény ugyan rendelkezik arról, hogy ilyen esetben mit kelljen tenni, de ott van a tilalomra az önálló vámterületben. Ha csakis ennek létesítésével lehetséges a magyar érdekek védelme, akkor nekünk vesztett perünk van. Az osztrák császár nem engedi, hogy Magyarország a jogait érvényesítse. Az osztrák szemtelenkedés tehát rögtön a szakítás határára tereli az alkudozásokat, tudva, hogy innen okvetlen meg kell hátrálni a magyar kollegának. Nem is lesz a magyar ér­dekek komoly védelméből addig semmi, míg a nemzet bábok helyett férfiakat, Stranszky-féle erős nemzeti érzéssel harczba induló embereket nem állít szembe az osztrák császár akaratával s az osztrákok szemtelenségével. Hisszük azonban, hogy idővel a magyar köz­vélemény erre is megérik. Mi élni, fej­lődni akarunk, akár minő sorsot szán­tak nekünk a Habsburgok. Eddig sem az ők támogatása mellett haladtunk, hanem a saját erőnkből ellenünkre, s úgy látszik, ezt a sorsot jövőre sem kerülhetjük el. A kiegyezés tehát megvan s a mai gyásztöbbség kétségkívül megszavazza, kérdés azonban, hogy mit szól hozzá az osztrák parlament. Ott megvannak ugyan elégedve vele, ámde a nemzeti­ségi kérdés bonyolulttá teszi odaát még a legegyszerűbb kérdések tárgyalását is. Nincs kizárva tehát, hogy a csehek, a nekik máskülönben tetsző javaslatoknak is gáncsot vetnek. Ebben reménykedünk tehát, nem a magyar parlamentben. Mert a mi parlamentünk többsége alap­jában ma is csak a régi elemekből áll, az ellenzéknek pedig olyan ingadozók a lépései, annyira hiányzik belőle az ön­bizalom, hogy nagyobb, merészebb ac­ióra ezt sem tartjuk képesnek. A vámtarifát autonóm alapon szer­kesztették ugyan, de szerződéses jel­leggel vagyis, benne vannak a maximális és minimális tételek. Mondanunk sem kell, hogy mikor majd a külállamokkal a szerződések megkötésére rákerül a sor, a mi nyers terményeinket a kül­földi államok okvetlen a minimális té­telekre fogják lealkudni. A 7 korona 50 filléres búzavámból tehát lesz a végén 6 korona 30 fillér stb. A nyers­termények közül a gabnafélék, állatok vámját felemelték. Ámde ezzel szemben az iparvámok is hatalmasan emelkedtek. A­mennyivel tehát a nyers termények­ből többet kapnánk, mint eddig, azt oda kell adnunk megint a felemelt vám miatt megdrágult iparczikkekért az osztrák­nak. Szóval: nesze semmi magyar, fogd meg jól. A­mit nyersz a vámon, adj túl rajta a réven. De meg se busulj, bizd a lóra, hisz nagyhatalom vagy, a mo­narchiám része. Nyers­anyag vagy min­denütt : a közgazdaságban, a katonaság­nál, a műveltségben. Ám ha önmagad ebbe bele­nyugszol, természetes, hogy az osztráknak csak nem lehet ez ellen kifogása. De folytassuk tovább a vívmányok elősorolását. A vámkezelési költségeket, tekintettel, hogy az osztráknak a maga hosszú határán több vámhivatalt kell fenntartani, felemelték 5 millió koronára. Ez az érem egyik oldala. A másik az lenne, hogy a közös vámbevételekből, melyet tudvalévőleg a hadsereg eltartási költségeire fordítanak, a mi javunkra beszámított hányad ne 25°/o legyen mint volt eddig, de legalább is a mos­tani kvótánknak 43°/o-ára felemeltes­sék. Ezt annál inkább elvárhatnánk, mert hiszen hazánk nyerstermelő or­szág lévén, külföldről is több iparczik­­ket hoz be, mint Ausztria. Ilyenek azonban, nem jutottak eszébe az alkudozó Széll Kálmánnak. De ha éppen eszébe jutna is, tudja­­, hogy az osztrákkal alkudozni csakis a mi rová­sunkra lehetséges. Az osztrák gyárak raktárainak meg­adóztatását megszüntették. Ezek tehát jövőre, a magyar kereskedők rovására megszaporodnak. Hogy is ne? A mi ke­reskedőnket agyon­nyomja az adó. Ellen­ben, az osztráknak előnyt adunk, őt föl­mentjük az adófizetés alól. Hol hallott valaki a világon még hasonló őrültséget, hogy egy állam az idegen kereskedőknek olyan kedvezményeket adjon, min­ket a saját kereskedőinek nem adhat meg ! Ha ez az eljárás sem képes arra, hogy a magyar kereskedő önérzetét felkor­bácsolja akkor, igazán megérdemlik a sorsukat. Gyenge kárpótlás ezekért, hogy a ma­gyar járadékpapírok és magyar lisztrak­tárak megadóztatását az osztrákok elej­tették. Az új kiegyezés tehát semmi jót, semmi előnyt nem hozott nekünk. A felemelt osztrák ipari vámok miatt a külföld iparos országai magas vámokkal elzárják a mi nyers terményeink elől az utat, tehát ha sok lesz a termésünk, nem vihetjük oda, a­hol kevés van és szükség van reá, de kénytelenek leszünk olcsón ötegedni az osztráknak. Ha ke­vés lesz a termésünk, nem lesz mit eladni, szóval megmaradunk Ausztria ha­szonállatainak, gyarmatának. Az új ki­egyezés éppen úgy nem engedi, mint a régi, hogy hazánk iparát fejleszthesse. Ez az egyetlen ok is elégséges, hogy az egész kiegyezést kárhoztassuk. Marad tehát minden a régiben, le­szünk továbbra is nyers termelő kol­dusok. Fedezzük a­meddig tudjuk a katonaság és az óriási állami költségek összes terheit, mai fogyatékos anyagi erőforrásainkból. A nyers terményekkel együtt aztán kivándorol a nép is, hogy a züllés teljes legyen. Mert igaza van egyik angol nemzetgazdának, a­mely nemzet nyers termények kivitelével kezdi, okvetlen kivándorlással végzi. De hiszen éppen ezt czélozzák a mi jóakaróink is odaát a Lajthán túl. A magyar páriámén a mai szervezeté­ben nem a nemzeti erő, de a gyenge­ség forrása ; ennek isszuk meg a levét a mostani nyomorúságos kiegyezésben is. Míg a nemzeti öntudat és erő a ki­terjesztett választói joggal és a község

Next