Modellezés, 1979 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1979. január / 1. szám

MEGYEI KÖRKÉP AZ ELSŐ FELNŐTT HAJÓMO­­DELLEZŐ VILÁGBAJNOKUNK, DANKU SÁNDOR. Külföldi ver­senyről rég vártuk olyan izgatottan a híreket, mint az 1978-ban megren­dezett vitorláshajó-világbajnokságról , Milánóból. Közel egy évtizede nem volt olyan vitorláshajó-EB, amelyről ne hoztak volna verseny­zőink érmeket. Bíztunk benne, hogy az első ízben megrendezésre kerülő világbajnokságon is folytatják e szép sorozatukat. Nem csalódtunk! Már a csapat hazaérkezése napján futó­tűzként terjedt el a­­hír: felnőttben és ifiben is van aranyérmünk. A D—10-es kategória felnőttver­senyében győzött és ezzel az első hajómodellező-világbajnokunk Dan­­ku Sándor. Túl a versenyek izgalmain — sőt az éves versenyszezonon —, ültünk le Danku Sándorral beszélgetni győ­ri lakásán. A szépen berendezett la­kásban, bármerre tekint az ember, minden arról árulkodik, hogy egy sikeres sportember otthonában va­gyunk. A megszámlálhatatlanul sok serleg és érem a lakás fő díszei. Danku Sándor mögött a legújabb, nagyon szép színes televízió. Észre­veszi, hogy azt is nézem. Mintha ki­találná gondolatomat, mondja: — Igen, ezt a tv-t a családnak vettem az OTSH-tól kapott nyere­ségjutalom egy részéből. Azért egy részéből, mert modellező munkám­hoz legtöbb segítséget a feleségemtől kaptam. Ha nem segít annyit, amennyit segít, soha nem érhettem volna el ilyen eredményeket. Ezért vettem neki egy nagyon szép bun­dát is. És egyúttal azt is megmond­hatom, hogy egy-egy sportsiker után az OTSH a modellező eredményeket is ugyanúgy elismeri, mint bármely más, úgynevezett „siker” sportágban. — Kérem, mondja el eddigi pá­lyafutását. — Szabolcs-Szatmárban születtem, ott kezdtem modellezni 40 esztendő­vel ezelőtt. Egy rövid kihagyás után az 50-es évek végén és a 60-as évek elején már értem el OB-eredménye­­ket Hársfalvi Sanyiék csapatában. Ekkor még majd minden kategóriá­ba belekóstoltam. 1971-ben költöz­tem Győrbe, és itt kezdtem el újból nagy igyekezettel modellezni, — de már csak az önjáró vitorláshajó-ka­­tegóriában. Több OB-n győztem és eddigi legnagyobb sikerem az 1971-ben elért EB ezüstérem volt. A mos­tani VB aranyat, úgy is tekintem mint 40 esztendő fáradozásainak ju­talmát. — Ez azt jelenti, hogy az eddigi nemzetközi szerepléseivel nem volt elégedett? — Nem tartozom azon emberek közé, akik egykönnyen elégedettek. Bármilyen jó előjelekkel utaztam egy-egy jelentős világversenyre, ott, sajnos, soha nem volt szerencsém. Dobogóközelbe gyakran kerültem, de az a kis plusz, ami a győzelemhez szükséges, minden esetben elkerült. Makacsul hittem benne, hogy egy­szer bejön... — Hazánkban az önjáró vitorlá­soknak két bázisa van: Győrött és Pécsett. Milyen a viszony a két ve­zető klub és a tagok között? — Emberileg jó, szakmailag vi­szont lehetne jobb! A harci kedv fokozásához elengedhetetlenül szük­séges a két tábor közti versengés. A felkészülések során egy örökös haj­tóerő, hogy ha az ember tudja, ké­szül az ellenfél is. Tehát a rivalizá­lásra szüksége van a magyar vitor­­láshajómodell-sportnak, de ha az túl­fűtött, akkor már káros. Tökéletesen A vitorláshajó VB aranyérme Danku Sándor a jól felszerelt műhelyében dolgozik A kapuvári elnökségi ülés A soproni klubgyűlésen

Next