Mohács és Vidéke, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889-11-17 / 46. szám
hogy az emberek műveletlenségét és romlottságát csak ellesúlyozzák, a társadalomra nézve teljesen el lenne veszve, mert a baj e mellett mégis felírna vadna. De ha azon összegek arra fordíttatnának, hogy az emberek értelmesebbek, a családi és közérdekek iránt fogékonyabbak, munkásabbak és erkölcsösebbek legyenek, akkor a két szerkettő biztosságával mondhatnék, hogy azok nem vesznének el, hanem oly kamatozó tőkévé válnának, mely nem csak a közbiztonság őrzésének szükségét folyton kevesbítené, hanem városunk előmenetelének minden más tekintetben is alapját venné. Látni való tehát, hogy a mi kiskorú állapotainkból csak úgy emelkedhetünk ki, ha előbb a mi kiskorú gondolkozásunkból kiemelkedünk. Mert ez a legfőbb kellék ahoz, hogy se magunknak, se másnak kárt ne tegyünk, hogy bajainktól megszabaduljunk és közügyeinket a saját előnyünk szerint berendezzük és azokon munkálkodjunk. De igyekszünk-e mi ezen?! Erről azonban jövőre. Seri Sándor: Magyar kézműipar. Magyar ipart teremteni! Ez a jelszó hangzik föl az ország egyik végétől a másikig és nincs igaz hazafi, akinek keblében e szavak élénk viszhangot nem keltenek. A kormány és a nemzet egyaránt át vannak hatva attól az igazságtól, hogy ipar nélkül a nép gazdasági élete szánalomra méltó tengődés csupán, mely mellett az állam hátramarad és a nép menthetlenül elsatnyul. Ezt akarják megakadályozni azok, kiknél a hazai iparügyek föllendítésére egy idő óta nagyobb tevékenységet kifejteni látunk. Ámde ez nagyobbára csak a lázas kapkodás jellegét viseli magán. Olyan forma föllábadása ez az erőnek, melyek még tökéletes öntudatra nem ébredtek és küzdeni kénytelenek a mély és hosszú álom utó hatásával. A küzdésre való elhatározás a nemzetben megvan. Magyarország nem akarja tovább tűrni, hogy az osztrák ipar gyarmat telepe legyen és le akarja rázni a láncot, melylyel a bécsiek ipari fejlődésünket megkötötték. Az akarat a fölszabadulásra mindenütt megvolt. Kormány és nemzet egyaránt fölkarolták az eszmét; csak az volt a baj, hogy az eljárás nem volt egyöntetű és igen sok tekintetben magán viselte a kapkodás, a cselekvési ingertől eltelt lélek bizonytalan epekedésének bélyegét. Ez akadályozott meg bennünket abban, hogy a helyes célra, a helyes eszközöket megragadjuk. Kezdtünk tervezgetni, izegni-mozogni, írni, dikciózni, és a nagy hűhóban eltévesztettük a helyes, biztos utat, mely egyedül képes bennünket a hazai ipar ígéretföldjére vezetni. A legbiztosabb út erre nézve elsősorban az, mely a hazai fogyasztó közönség meghódítására vezet, mely kedvelt íróit, a kikkel külön külön mindegyre találkozik, együtt is szeresse látni. Ez a kérdés sok fejtörést okozott kiadóknak és íróknak egyaránt, mígnem a Singer és Wolfner kiadó cég, szövetkezve Mikszáth Kálmánnal, „mert és nyer“. A közönség hamar megadta a választ. Igenis, szereti együtt látni kedvelt íróit. A Mikszáth féle Almanach váratlanul fényes sikert aratott első föllépésével s ma már az Almanach a legnépszerűbb szépirodalmi könyv Magyarországon. A magyarázat igen egyszerű: az Almanach a régibb és újabb írói nemzedék legjobbjainak a találkozója. S mert valamennyi nem találhat helyet egyszerre, minden esztendővel újabb meg újabb, a közönség előtt azonban nem ismeretlen név vegyül a régibbek közé. Minden esztendőben 14—15 elbeszélő találkozik az Almanachban s mesél egy nálunk szokatlanul nagy számú közönségnek. A magyar írók általában — fájdalom — még mindig szenvednek az ősrégi magyar betegségben, de csodák csodája, mihelyt arról van szó, hogy az Almanach közönségének kell írni, levetközik e betegséget s igazi becsület kérdésévé teszik, hogy az Almanachban a legszebb dolgokat írják meg a legszebben, a legtöbb gonddal. Mert egy napilapban a sok mindenféle közlemény közt elvész a gyenge, hirtelenében összehányt-vetett dolgozat is, ám az Almanachban valamennyi igyekszik kitenni magáért, tudván, hogy nem olyan közönség elé lép, amely csak olvas, de amely bírál is. Valóságos nemes verseny az, melyre kelnek íróink — öregek és ifjak — minden esztendőben egyszer. Ennek természetesen a közönség örül a legjobban. Innen van aztán, hogy az Almanach évről évre emelkedik. Voltak, kik átlátták ugyan e föltétel nélkülözhetlenségét, de nem rendelkeztek ama gyakorlati erő fölött, melylyel e meghódítást keresztülvinni képesek lettek volna. Gondoskodni kellett volna, hogy egyrészt oly intézkedések történjenek, melyek a hazai gyártmányok előállítást megkönnyítik és másrészt törekedni kellett volna arra, hogy a külföldi gyártmányok iránti gyerekes és semmivel sem indokolható előszeretet a fogyasztó közönségben a magyar áruk jósága és szolidsága iránti bizalom váltsa föl s a magyar iparnak ma már nem kellene többé küzdenie a kezdet nehézségével. Különösen a társadalomé e nagy kötelesség, ha komolyan akarunk hozzá látni a gazdasági bajok orvoslásához. Nem elég az, hogy minden alkalommal hazafias beszédeket tartsunk, de e beszédnek érvényt is kell szerezni, ha azt akarjuk, hogy e beszéd ne csak elröppenő szó maradjon a pusztában. És itt kénytelenek vagyunk egy mulasztásra irányítani a közfigyelmet, melyet azonban még most könnyen jóvá tehetnek az illetékes tényezők. Ott vanak példái a nagyobb ünnepek, melyek bizonyos nyugvópontot képeznek a társadalmi élet zajában. Ekkor történnek a legtöbb bevásárlások, részint a fokozottabb ünnepi szükségletek beszerzésére, de többnyire a családi együttlét viszonyaiból kifolyólag is. Szülő, gyermek, rokon, ismerősök ekkor szokták leróni az együtt-tartozóság amaz adóját, mely oly szép vonását képezi az élet ideális részének. Ily alkalommal oda kellene hatni, hogy ne idegen, hanem hazai gyárosoknál, iparosoknál eszközöltessenek a bevásárlások ! Elég cégünk van a fővárosban, melyek nem csak az olcsó ár, hanem a minőség tekintetében is jóval fölöttébb állanak bármely külföldi firmának. Itt van a kereskedelmi és iparmúzeum, ahol dús választékban mindent megtalál a vevő, amely a háztartás komoly cikkei gyanánt tekinthető. A játékszerekkel és úgynevezet nürrnbergi árukkal eddig Bajorországból özönlötték el hazánkat. Most ez iparág is, itthon teljesen magyar kezekben van Késmarsky és Illés budapesti cég több százra menő magyar munkást foglalkoztat — Újpesten, ahol gyermek babákat, bőrönd és díszműcikket — és Szélaknán, ahol számtalan magyar család árváival a legszebb fafaragványokat és a gyermekszobák mindennemű pipere és szükségleti tárgyait készítteti. A nevezett cég ekkér máris örvendetes sikerrel szorítja le a bajor árukat hazai piacunkról. Itt megemlítjük még a magyar fém és lámpagyár készítményeit, melyek e téren szintén bátran kiállják a versenyt minden e fajta külföldi gyártmányokkal. Mindezekből kitűnik, hogy a magyar ipar fejlesztése körül oly tényezők működnek, kik a kellő támogatás mellett a nemzeti érdekeket szigorúan szem előtt tartani képesek és a legjobb uton haladnak, hogy a magyar nép szükségletét teljesen kielégítsék. Ezzel nem akarunk propagandát csinálni az említett fővárosi cégeknek; azt sem akarjuk mondani, hogy vevő közönségünk a fővárosba tegye meg bevásárlásait, mert azt óhajtjuk, hogy a közönség elsősorban a helyi kereskedelmet, a helyi ipart támogassa , hanem igenis maguknak a kereskedőknek figyelmét akarjuk a honi gyárosokra felhívni s ezzel arra buzdítani, hogy nem csak érdekességében, de irodalmi értékében is. Előttünk fekszik az 1890-re szóló Almanach, a harmadik évfolyam e nagybecsű vállalatból. S mindjárt kellemesen lep meg, hogy Mikszáth szellemes előszava után, Jókai, a magyar költők fejedelme nyitja meg a sort. Jókai mindig érdekes, most különösen az, mert csakugyan beváltja fenyegetését az aradi hölgyekkel szemben : vázát adja ama színművének, melynek aradi nők lesznek a hősei. Az aradi nők voltak t. i. akik fölfogadták, hogy Jókaitól, a 25. §. megszavazása után nem olvasnak többet. De egy regényírót bajos kifogni, főként ha az a regényíró Jókai. Mindjárt megfenyegette (?) az aradi nőket, hogy csak azért is drámát ir, melynek ők lesznek a hősnői s mint az Almanachban jelzi, ő kedves fenyegetését tényleg be is váltotta. Hogy tapsolnak majd e drámának az aradi hölgyek, csupa öröm lesz látni. Jókai után mindjárt egy fiatal leány : Tutsek Anna. A szerkesztőtől minden esetre szép figyelm volt, hogy a nagyobb közönség előtt most először föllépő fiatal leány kezét a Jókai kezébe teszi. Ám hogy magára is biztosan menne, azt mindenki el fogja ismerni, aki elolvassa a „Reggeltől estig“ című költői szép novellát. Új név e helyen a Murai Károlyé is, ki pompásan beillik az előkelő társaságba. Egy kis vígjáték játszódik le előttünk egészséges humortól pezsgő novellájában. Csak jelenetezni kellene s kész a vígjáték, méltó tátka a „Virágfakadás“ vak mely ma is repertoár darabja a nemzeti színháznak. Megint egy uj név: Jusiih Zsigmond. Egy áz éve, hogy feltűnt e fiatal író, ki nemcsak az hazafias kötelességüknek tartsák bevásárlásaikat, itthon tenni és nem a külföldön, mely utóbbinak áraiért az elég nagy árakon felül még magas vámot is kell fizetniük. Azt óhajtjuk tehát, hogy a magyar társadalom e tekintetben is teljesítse a maga kötelességét. A vörös kereszt egylet harmadik estélye. Az első két élvezetes estély után élénk várakozással nézett közönségünk az orsz. vörös kereszt egylet mohácsi fiókjának múlt szombaton tartott harmadik estélye elé, mely — előrebocsátjuk — siker tekintetében méltán sorakozhatik a két első mellé. Ezúttal változatosság okáért ismét a kaszinó műkedvelői voltak szívesek közreműködni, színre hozván „A csiszolatlan gyémánt“ és „A nászutazás“ című egy-egy felvonáson vígjátékot. Általi htos jellemzésül elmondhatjuk, hogy szerencsés estélye volt az egyletnek is, a közönségnek is. Az elsőnek azért, mert a nézőtér a szakadó eső dacára csaknem egészen megtelt, sőt vidékről is voltak vendégek , a másodiknak pedig azért, mert élvezhető, jó előadásokat látott. Az első darab előadása ügyes és összevágó volt, mely mindvégig lekötötte a nézők figyelmét. A szereplők egytől egyig kitettek magukért. Teljes erejükből igyekeztek szerepeiknek megfelelni. Nem is tudjuk, kin kezdjük a sort; jó volt mindenki, a főszereplőtől kezdve a legkisebb szerepet személyesítőig. A u ber Elma k. a. a címszerepben fényes sikertratott. „Margery“-t oly természetesen, oly eredetiséggel, oly kedvesen, oly élénken s oly jó felfogással játszta, hogy rohamosan hódította meg a közönséget, melynek ez éne kedvencévé lön s mely zajos tapsokban nyilatkozó elismeréssel adózott neki. Perliz és Szeréna k. a. elegáns és bájos „Mary“ volt: szerelmi bánatot kifejező arca, szerencsésen Összevágott a szerep alapjellegével, jeles partnerével dr. R . 1 1 Bélával, ki igen fess tengerészkapitány volt és a ki benső érzéssel személyesítette a szerelmének tárgyával való egyesülés sehetlensége miatt bánkódó férfiút, számos tapsot aratott. Petrikovits Géza („Evergreen“) most is teljesen érvényre juttatta szerepét és találó játékával élt, mérést vívott ki. Babits Sándor lord Plate szerepében kitűnően volt maszkírozva és dicsérettel említendő a többi szereplő mellett Seregy László „Joe“ t, „Margery“ léhatő unokaöcscsének szerepét kitűnően játszta és folytonos derültségben tartotta a nézőket. Egyáltalában a közönség nagyon meg volt elégedve az előadása is ; több izbeti kifejezést is adott érzelmeinek és a szereplőket zajosan megtapsolta úgy nyílt jelenetekben, mint a darab végén. „A nászutazás“ című vígjáték, melyet műkedvelőkre nézve egyáltalában nagyon hálátlan darabnak kell jellemeznünk, gördülékenyen folyt le, a szereplők jelesen működtek közre s a közönség mulattatására a magukét megtették. Curman Irma ka,-t („Marie“) ez alkalommal először láttuk a világot jelentő deszkákon ; a lámpalázt teljesen leküzdve, a bemutatás kedvezően ütött ki rá nézve ; csino-’, kedves és elegáns alak volt; átgondoltan és nemes egyszerűséggel játszott; szereplése kielégítette a várakozást, minek a közönség bő tapsokban adott kifejezést. G á 11 o v i c h Arthur, ki itt Mohácson életben, de az író világban is méltó helyet foglal el az előkelőségek közt. A ki „A két Ernesztina“-t elolvassa, annak kedvencévé lesz Justh Zsigmond, ki nemcsak éles látású megfigyelő, de ügyes elbeszélő is. Nemcsak színez, de mesél is s alakjai valósággal el vannak lesve az életből. Több uj alak nincs az Almanachban. A többivel találkozott az olvasó az Almanachnak vagy első, vagy második évfolyamában. Újra találkozunk a régi gárda egy jelesével, Vadnai Károllyal, kinek „Bolla Nella“, sajátságos című novellája a szabadságharc és azt követő sötét korszakból veszi érdekes tárgyát. Bolla Nella vén leány s megindító történet mondja el , hogyan lett azzá. A hegy világot, Tutsek Aninán kívül, Beniczkyné Bajza Lenke és Gyarmathy Zsigáné képviselik. Beniczkyné külföldön játszat le egy romantikus érdekes meséjü történetet, mig Gyarmathy Zsigáné története („Házasság, hadverés Isten dolga“) az ő kedves Kalotaszegién játszódik le s egyike az Almanach legszebb darabjainak. Mos jön a fiatal gárda, Petelei István a rajzok kitűnő mestere („Az öreg legény“), Tótti Béla az ő „Gübabá“-jával, aztán Bársony István a „A szabad ég alatt“ írója, ki nemcsak a leírásokban, de a mesélésben is nagyhirtelen elsőrendű íróvá lett. Rákosi Viktor, kit sokkal többen ismernek Sipulus néven, Hevesi József, ki ezúttal egy jó humoros történettel mutatja be magát —■ s legeslegvégül a szerkesztő Mikszáth „Jus gladii“ című pompás történetével. Természetesen úgy illett, hogy a szerkesztő maradjon utolsónak. Könnyű neki, úgyis tudják róla, hogy nem utolsó.