Mohács és Vidéke, 1894 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1894-01-07 / 2. szám
XIII. évfolyam. 2. szám. Mohács, 1894. január 7-én. Társadalmi heti lap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőnél: : luk szellemi részét illető közlemény * k kfildenS/’l« Kostiu’h ntcM SS/ . Kéziratok víbmzm nem l Idpfnek / 74. Kialló hivatal : Hová * la.....HKi4« hii.lHtfHWf küldendők: Miau 11 János könyvnyomdájában. fc: o fi z e t et: Kgaax évre 4, félévre negyedévi t 1 frt V'.gy 3d Kxám !(v' kr. lCgyes példányok Hlandl .Janón könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : lOgfVHtiRHáhoH petit sor egyszeri megjelenéséért ft kr., hAmnt szőri 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő Bélyegdij külön 30 kr. A nyilttér egy petit hold 10 kr. H* ' Róla szólok, a nagyról, a nagyok között is a legnagyobbról, a nemzet ünnnepeltjéről, ki emberöltőnyi Írói pályafutása után most népe rajongó szeretete közt fogadja a kiérdemelt dicsőítést. Ötven esztendő fényes munkája szentelte meg nevét szivünkben ; ötven esztendő el nem múló örái; eredményei követelik dicsőséges élete kiv magasztalását. Meghatva, ötven esztendő nagy emlékeitől megindultan veszem ajkamra megszentelt nevét ; s lelkemben mély szeretettel, a bálványozás mértékével tekintek végig hasznos élete pályáján, azon a széles és gazdag mezőn, mely szelleme kincses termékeit nyújtja nekünk elménk gyarapodására és szívünk gyönyörűségére. Róla szólok, a nagyról, a nagyok közt is a legnagyobbról: Jókai Mórról. Annyit dolgozott nekünk és mi helyettünk, annyit irt rólunk másoknak, a kik nem ismernek bennünket, hogy némi figyelmünket bizony ő is megkérdeldi JSAnsz. ti kü.dessel megjubilálnunk őt, ki nemzetének áldozta eddig életét; mindnyájan tartozunk neki avval a háleadóval, hogy munkás életén és tüneményes írói pályafutásán elmélkedő lélekkel végigtekintsünk . . . Jókai Mór, ősi magyar nemesi család sarja, Komáromban született 1825. február 19-én, tehát Petőfinél két évvel volt fiatalabb. A két poétikus lelkületű ifjút szivük vonzalma még Pápán, tanuló korukban őszinte barátságba fűzte össze, mely sorsuk fejlődése folyamán egyre gyarapodott melegségben. Érdekes mozzanata Jókai életének, hogy — mint Petőfi — ő is kezdetben hajlamaival, tehetségével homlokegyenest ellenkező pályára akart lépni: piktornak, festőnek készült. Nagy lángelmek, híres férfiak életének gyakran jellemző tulajdonsága ez a céltévesztés, a hivatásos pályának egyszeribe el nem találása. Szerencsére, a lélekben szunnyadó erő hamar ki szokott pattanni iburokjából. Jókaiban is, alig került Pestre, izmosodó irodalmunk akkori matadorjai, Bajza,Vörösmarty és mások csakhamar fölfedezték azt a fejlődő, rövid időn erős duzzadásnak induló töltői talentumot, mely idővel minden elbeszélőitek mesterévétette őt. A rendkívül szíves fogadtatás és jólelkű pártfogás, melyben Vörösmirty és társai Jókait részesítették, csak buzdítóing hatott a még ismeretlen nevű ifjúra, hogy teremtő szellemének hatalmas szárnyait fennemnepsülésre kibontsa. Tizennyolc esztendős volt, mikor 1843-ban, ezelőtt ötven évvel, első nagyobb munkájávaa ahagyta, nemzeti irodalom terére lépett. A munka, mely Jókai írói pályájának legelső mesgyéjét jelöli meg, a „Zsidó fiú“ című dráma volt, mely a magyar tudományos akadémiánál ha jutalmat nem is, de elismerő dicséretet nyert. íme Jókai Mór, sorsa már el volt döntve. Íróvá, nagy, híres költővé kellett válnia, az volt a sors könyvében megírva. Készülhetett ő az ügyvédi vizsgára, 1846- ban diplomát is szerezhetett,hiába,a magyar géniusz más azeveire szánta őt. Mikor ügyvédi gyakorlaton volt, principálisa, Molnár József, maga is lebeszélni igyekezett őt arról, hogy ügyvédnek menjen. Buzdította, legyen inkább nélte ígérte, hogy fölkarbolják, még előfizetőket is gyűjtött neki. íme, a legnagyobb magyar regényíró, saját vallomása szerint is, ügyvédnek köszönte első inspirációját, ügyvéd rábeszélő szavaiból ,mentett írói működéséhez erőt és elhatározást. Az igazság szemetét is onnan vitte magával lelkében; nem is szolgált aztán műveiben soha más eszmei, csak a mit a printcipálisa ügyvédi irodájában tanult meg nagynt becsülni: ez igazságot. Ezt *) írta le a kaszinó-, egyesület által randizett Jókai-ünnepen felolvasta Jjukrgitai Péter, kereste ő mindig, ez az ő állandó, soha meg nem sértett, büszke jeligéje. Jókai tehát beállott az irodalom napszámosai közé. És nem sokáig maradt neve homályban ; novelláival, melyek ez idő mtájt főleg a Vallott „Pesti Divatlap“-jában jelentek meg, hamar kivívta népszerűségét. Még 1816-ban a fiatalabb írói nemzedék, köztük Petőfi, Tompa, Pálfi Albert, az „Életképek“ című divatlap fentartására szüvetkezett. 1847-ben Jókai vette át e lap szerkesztését s elbeszéléseivel éstárcáival rövid idő alatt egész Magyarországon divatossá tette. 1848 ban a márciusi mozgalmakban mint a fiatalság egyik vezetőjének élénk része volt. Ő olvasta fel március 15-én lelkesítő beszéd kíséretében a pesti közönségnek azt a hires 12 pontot, melyekbe a magyar nemzet kívánsága volt foglalva. És midőn este a nemzeti színházban,a „Bánk-bán“ előadásának megszakításával a viiszünség Jókait, Petőfit, Vasvárit kivánta halni, Jókai tűzzel beszélt és ekkor következett, de az a valóban lélekemelő jelenet, mikor a beszéd elhangzása után Laborfalvy Róza, a híres divatal színésznő, a színfalak mögül Jókaihoz lápot és nemzeti szinű lokárdát tűzött a kabátjára. A közönség tapsolt, éljenzett a jelenet, láttára, men két ifjú szívnek s". egész életre kiható ,alál sozása volt, mert a fiatal író nemsokára rá 24 éves korában feleségül vette Laborfalvy Rózát. Mikor a szabadságságharc viharos napjaiban a magyar képviselőház Debrecenbe költözött, barátaival ő is a magyar kormány új székhelyére ment és ott az „Esti Lapok“ szerkesztője lett. Ezért, mikor a világosi fegyverletétel után a szabadság tüze kihunyt határaink között, ő is a megnótázottak közé került s a bujdosás botját neki is kezébe kellett vennie. A menekülő költőt Csányiék fogadták magukhoz Tardonán s itt rejtegették, mig neje egy komáromi kapitulációs levéllel meg nem szabadította. Később visszatért Pestre, és minden idejét termékeny munkára fordította. Ékes, humoros versei alá Kakas Márton nevet jegyzett; az „Üstökös“ t. is e néven szerkesztette, míg nagyobb munkáit, melyekkel kivált a nőknek lett kedvence, Sajó álnév alatt adta ki. Elnyomott nemzete bizalmát és hitét egy jobb jövő elkövetkezésébezt munkáival megerősíteni segítette: ő is mindig azok közé tartozott, a kik e vigasztalan kor magyarjában a lelket megtartották. 1861 óta élénk részt vetz a politikai mozgalmakban mint országgyűlései képviselő, a „Hon“-nak is szerkesztője volt, melynek hasábjain a politikai élet küzdelmei szintén fogékony szellemre találtak benne anélkül, hogy írói munkakedve és páratlan termékenysége azóta csak egy csipetnyit is ellankadt volna. — írói érdemei elismeréséül a Kisfaludy - társaság 1860-ban, az akadémia pedig 1861 ben rendes tagjává választotta; az akadémiának utóbb tiszteleti és igazgatótagja, a Petőfi-társaságnak elnöke, a magyar íróknak pedig fejedelme lett. Kicsinyek és nagyok hódolnak neki és szeretettel tanúlnak tőle — a legnagyobb magyar regényírótól, mindent, a mi szép, hasznos, jó és erkölcsös. A nemzet szerette királyfia is örömét lelte, ha vele kezet szoríthatott s ha meleg levéllel válaszolhatott a nagy költő hódolattal teli soraira. De szive öröme akkor volt legőszintébb, mikor nagyszerű vállalatihoz, „Azszír. magy. monarkia Írásban és képben" c. vigraszóló művében; társszerkesütőnek megnyernie sikerült őt. S a visszá, mely kettőjüket egymáshoz fűzte, az idők folyamán mindegyre belsőbbé vált. S a nemzet, melye híven szolgált, most, az ő ünnepén azzal szolgálja őt, hogy nevél dicsőíti és munkában eltölt őt, életét magasztalja. Mi is ünnepeljük öt, örü v.ín lelkünkben, hogy ő, a teremtő gémusz, esi die szellemein.... minden kincsével, óriási munkaenyenek szemkápráztató, halhatatlan eredményeivel ütven esztendőn, egy egész emberölőn mindig egészen c. mienk volt. A mienk azelőtt, móri és mindörökre. Azt gondolom, nincs köztünk senki, ki érdeklődését oly lángelme alkotásaival szemben — a minő Jókaié — megtagadná. Nekem, mondhatom, igazi örömöm telik az elmélkedésben, ha Jókai az, akiről elmélkedni és gondolkozni kell. Elmélkedem hát a fényes pályáról és szemlélődve kutatom a félszázados munka gazdag tartalmát, mely nekünk és minden maradékainknak anyagi kincseknél becsesebb örökrészül jutott. Szellemünk, elménk, szivünk tele van e tartalommal, a hazafiság, hit, igazság, erkölcs eszméjével és szeretetével. Abban a színes, csillogó, tarka világban nyerte szellemünk a táplálékot, mely a koszorús iró műveiben szemünk elé tárul. Egy egész, külön, sajátos világ az, melybe szemünk, Jókait olvasva, bepillant, mely hosszú irói munkálkodásának képe gyanánt most is itt fénylik mi előttünk. Lelkünk gyarapodását köszöni neki, de hát, mit köszön neki a magyar nyelv? Vörösmarty, Petőfi, és Arany csináltak nyelvet a verses alakhoz , de a széppróza diadalmas megalapítása a Jókai érdeme. Milyen nyelv volt az, melyen előtte írtak, s milyen az, amelyen az ő hősei beszélnek? Egészen új, friss, eredeti, tősgyökeres magyar nyelv az, a mely regényeiben megcsendül, kedvesen, bájos tisztasággal, teljes „ • !”.vár/a hátúsóimnál. Brnne vált a népiesnek üdesége s a magyar észjárásnak minden természetessége; a közmondások, népies szófordulatok, eredeti magyaros kifejezésmódok sűrű használata sajátságos,egészséges szint ad nyelvének,mely könynyed folyamatosságában és szeplőtlen,idegenszerűségektől ment mivoltában egészen más,szebb,egyénibb,erőteljesebb,mint a vizenyősségtől elő ellapuló, rendes, megszokott irodalmi stilus Jókai, varázsos stíljének annyira megvan a maga különleges, eltérő, jellemzetes vonása, hogy ezer elbeszélő között is azonnal ráismer az ember az ő játszi, tetszetős, utánozhatatlan nyelvére. Ki ne szeretné hát Jókait már csak azért a karakterisztikus, ötletes, gyökeres magyarságú nyelvéért is, a melylyel mindent kedve szerint tud kifejezni? Hát ha még hozzáveszszük, amiben Jókai legkitűnőbb, a mi Jókai nagyságának legszilárdabb alapja: a páratlan, eleven, pompás elbeszélő módot, melynek nem lehet ellenállani, melylyel észrevétlenül ejt hatalmába. Az ő sajátszerű elbeszélő módjával úgy belopja magát szívünkbe, hogy még a csodás, hihetetlen világba is szívesen követjük ; mert megválni nem tudunk tőle; mert könyvét, bármiről szóljon is, félretenni nem bírju. Nagy, ritka hatalma ez az elbeszélő tehetség Jókainak, olyan, melylyel föl nem érhet más író előadása. A szónokiás, vagy az értekező modorból semmi sincs az ő ajkán, mikor történetet mond el, természetes könnyedséggel, oly világosan beszél, mint a népmesék nyelve, melyet egyszerűségében mindenki megért és élvez. Jókai a világért sem okoskodik, csak mesél, szépen és nyugodtan, magyaros zamattal, tréfás közbevetésekkel, ötletesen, és mentül többet mesél, annál nagyobb kedvet leli a mesélésben. Kedves, soha meg nem unható mesemondónk ő nekünk, akinek valósággal úgy csüggünk szaván, mint a gyermek mesélő dajkája ajkán. A zamatos, népies, magyaros nyelv hatalmán és a varázsos, rendkívüli elbeszélő tehetségen felül még egy harmadik tulajdonság az, amely Jókait Jókaivá teszi Ez a harmadik tulajdonság legegyénibb sajátsága Jókainak, s ez az a mérhetetlen, óriási fantázia, mely kiapadhatatlan forrásból látszik fakadni. Akkora, oly szokatlanul nagy ez a fantázia,hogy Jókai regényeinek ha vannak hibái, e hibák képzelőtehetségének rendkívüli, szertelen voltán sarkallanak. Fantáziája mindig új és érdekes meséket sző, hiszen főgondja mindenkor az, hogy regényei meséje kalandos, változatos, megragadó lgyen. Bármiről ír, kíváncsiságunkat nemcsak felkelti, de ébren is tudja tartani; képzelnie, mely szereti a kivételeset, meglepőt, csudálatot keltőt, soha ki nem fogy sajátszerű, élénken kiszínezett, meglepő helyzetekből. Uj, leleményes fordulatokkal mindig készen áll s mi nem tehetünk mást, mint hogy bámuljuk a csodás teremtő szellemet, melyet a