Mohács és Vidéke, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-06 / 1. szám
XIV. évfolyam. 2- I. szám. Pécsi Állami Lettértár [ Mohács, 1895. január 6-án. Társadalmi heti lap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztősig : Hnv» H |H| Hz ellemirással illető közlemények kfildenek Kossuth-nt.ee . Kásiistalt vinni» nem küldetnek Kiadó hivatal : Hová » *«| inejfiendeláeek á. Iiirdetáeek küldendők: HUndJ ______________János könyvnyomdájában. Eldflzetns Kgyes Avte 4. tálévre jt, negyedévre I frt Fgyes azám 10 kr. K^yrtH példányok Hlandl .linen If ra»tyvnyomdájál.hu kn^tiMtAk Hirdetések éra : Kgv X ti hm 4 ties petit sor egyszeri megjelenéséért!S kr szeri 4. tizszeriárt 3 kr. fizetendő, Helyestdi külön 30 kr. A nyilbér egy petit sora 10 kr. Néhány őszinte szó iparosainkhoz. Rövid idő óta vagyok csak azon szerencsés helyzetben, hogy maga urat a mohácsi iparostanonciskolai tanítótestület tagjának nevezhetem, s e rövid időközben is már alkalmam nyílott nem épen épületes tapasztalatokat szerezhetni. Sajnosan tapasztalom, hogy Mohácson dacára annak, miként az iparostanonciskola a törvény rendelkezései értelmében mér jó ideje, hogy felállíttatott, mégis az iparosok részéről az aránylag hosszú idő lefolyta után is ezen intézmény ellen bizonyos — alig leküzdhető — ellenszenv mutatkozik. Mi oka lehet ennek? Tartom a mohácsi iparosokat annyira képzetteknek, hogy az iparostanonciskolát, mint törvényes intézményt a most felnövő generáció részére áldást hozó tényezőül tekinteni képesek. Mi lehet tehát mégis oka ennek a lépten nyomon nyilvánuló ellenszenvnek ? Azt hiszem nem tévedek, ha azt állítom, miként az iparosmesterek és a tanítótestület között okvetlenül szükséges kölcsönös kibbia, tisztelet és becsülés hiánya szülte az iparosok ellenszenvét s ezen ellenszenv okozta egyéb bajokat. Tudom, hogy a kérdés, melyet megfejteni és tisztába hozni óhajtanék, rendkívül kényes, mégis belenyúlok a darázsfészekbe ; egyrészt, mert a mostani áldatlan állapotokat tarthatatlanoknak ismerem, amikor nemcsak az iparostanonc, hanem mestere is a tanítókat valóságos ellenségeiknek tekintik ; másrészt mert az egyik féllel, a tanítókkal ezen áldatlan állapotok szülte következő lényeket és bajokat igy is úgy is meg kell osztanom. Némely iparosok azon állítását, hogy ők iparostanonciskola nélkül is magukat az élet minden körülményeiben kiismerő iparosokká lőnek, nem cáfolom meg, csak arra kérem, vegyék figyelembe azt, hogy mennyi káron és bajon kelle keresztülmenniök, amíg magukat a mostani nívóra felküzdhették. Az iparostanonciskola célja pedig az, hogy annyi elméleti ismerettel lássa el az iparostanoncot, hogy az a lehető legkevesebb megpróbáltatással tilthassa fenn magát nemcsak a mai nívón, hanem azon ön fejéből fokozatosan emelkedhessék is. Mindehez alapot és elméleti ismeretet ad az iparostanonciskola, a gyakorlatot az iskola nem adhatja meg, azt magadja az élet. De az iparostanonc sokkal könnyebben jut célhoz, ha az élet küzdelmeihez szükséges alapkellékekkel rendelkezik, mint ha azokban szűkölködik. Az iparostanonciskolát mint törvényesen bevezetett intézmény senki által ki nem kerülhető. ›«&?*!» által * nir-USihet-f?, ;va3-ir-¡ hogy alkotmányos államban a törvénynek a király felkent személyétől kezdve a legutolsó koldusig mindenki feltétlen engedelmességgel tartozik, s hiszem, hogy a mellá ősi iparosok is mindenkor és minden tekintetben eleget tesznek törvényszabta kötelességeiknek. Nemcsak az elemi iskolánál áll az a pedagógiai megdönthetetlen axióma, hogy a szülői ház és az iskola, illetve a szülők és a tanító között a lehető legjobb, legőszintébb viszonynak kell fennállnia, hanem áll az kétségtelenül az iparostanonciskolára nézve is. Gondolkodó emberek lehetetlen, hogy igazat ne adjanak nekem, ha azt állítom, hogy olyan tanonccal, aki mestere házában egyebet sem hall, mint tanítója szidalmazását és gúnyolását, a tanító jelentékeny eredményt elérni képes legyen mert a tanoncok részéről a tanító iránt táplált tisztelet és becsülés képezi minden iskolában a tanítási eredmény elérhetésére nézve az elengedhetlen alapfeltételt. Ha a tanonc szivéből kiirtják a tanítója iránt tartozó tisztelet érzetét, úgy is)orostanoncaink maradnak oly durvák, vadak, mint eddigelé voltak, s a tanítási eredmény a lehető leggyarlóbb leend. Bizalommal fordulunk tehát iparosainkhoz, s kérjük őket, hogy tanoncaikban a tanítóik iránti tiszteletet felkeltsék és ápolják. Viszont biztosak lehetnek arról, hogy az iskola a tanoncokban mindenkor fejleszteni fogja a mestereik iránti köteles tiszteletet s engedelmességet. Előfordulnak bajok a mulasztások körül is. Nem hiszem, hogy valaki részrehajlással vádoljon, ha azt állítom, hogy ebben sok része van az idaioszaestereknek is. Sokan közülök tanoncaik ellenőrzési könyvecskéjét meg sem nézik, ha azok az iskolából hazamennek. Holott elég eset történt, hogy az iparosmester tanoncát elküldi az iskolába, de az bízva gazdájának iránta nyilvánult bizalmában, vagy annak esetleges hanyagságában: elmegy bárhová inkább, csak az iskolába nem. Csak akkor van aztán harags boszankodás, ha az iparhatóságtól megjön az idézés, és az azt követő pénzbírság. Természetes, hogy ennek senki más nem oka, mint az a sokat szidalmazott tanító, TÁBOR. Egy engedély. Eredeti tárca. Alig, hogy ügyvédi irodámat megnyitottam, eljegyeztem magamat, és pedig olyan „előnyösen“, hogy egy fővárosi háztulajdonosnak egyetlen leányát voltam azül veendő. Anyósom azzal akarta megtetézni irántam való jóságát, hogy elhatározta, miszerint az udvari kis épületet a mi Számunkra adja oda lakásul, és elrendelte, hogy az számunkra átalakíttassék. Aztán legalább rendes lakástok lesz, amint egy előkelő polgári család gyermekeihez illik . . . Punktum ! igy lesz ! Addig még szót se a lakodalomról. —Hiszen ez nem is baj! — felelem, — úgy sincs még dolga az irodámnak, lesz legalább egy »ügy“! — Adjunktus úr! itt van egy konceptus, fontos és sürgős, Írja gyorsan, vigye gyorsabban, hogy még e héten itt legyen az engedély ! Az engedély nem jött azon a héten, hanem jött egy nagy lelet, mert a sietségben elfeledtem bélyeget tenni! Elindultam emezt lefizetni, amazt sürgetni. A fizetés hamarább ment mint a sürgetés, mert sehol se találtuk az ügyet, node azért nem veszett el, mert a harmadik sürgető kérvényemre értesítettek, hogy tévedésből a katonai ügyosztályba küldték az építési ügyosztály helyett. Mikor azonban — 2 havi veszteséggel— az viszszaérkezett,itt rögtön elintézték azzal,hogy kiadták a szépészeti albizottságnak. Nem kellett egy hónapi utánjárás sem, itt kimondották, hogy „szépészeti szempontból nem nehezményeztetik“ !sSazel visszajött az ügyosztályba. — No most már kérem az engedélyt! — Lassan a testtel ! Hisz még csak elvi vélemény van az átalakítás fölött, most műszaki szempontból kell vélemény és így a mérnöki ügyosztály fog nyilatkozni! — No az jó lesz! — gondolom, — ott sok jó emberem van, akikkel együtt sörözök a Mezítlábasban, majd kiszorítják azok az én ügyemet ! Potom egy hónap alatt meg is bírálták a tervet s műszaki szempontból ugyan nem kifogásdltatott, azonban . . . — Nagy egek ! hát még egy „azonban“ van? . . . Hiszen ma holnap itt az ősz és akkor nem lehet építeni. — No hát tessék akkor sürgetni a közmunka tanácsnál, melyet meg kell kérdezni, hogy nem esik-e szabályozási vonalba a dolog? A krajcáros hidvám mellett is 1 frt 46 krt adtam ki a Budán székelő tanácsnál tett vizitekre, ahol sajnálták, de nem intézhetik el, mert a Tanács „elhirtelenkedte“ a dolgot! — El—hir—te—len—ked—te?! . . —nyögtem busán — mikor egy egész év elmúlt a beadás óta! ? — Hja kérem, még nem volt az ügy a közegészségügyi osztályban, mi pedig nem tudhatjuk, nem volt-e az épület valaha istálló, mely esetben — — Én miattam már lehetett. Itt volt a tél, most már nem lehetett falat húzni, el is múlt a tél, és nem volt engedély. Kedves jegyesem pityergett egész nap, anyósom dühös volt s kijelenté, hogy ne merjek addig a szeme elé lépni, mig ezt a rongyos ügyet nyélbe nem ütöm ! . . Nem is mentem én oda nézni s csak levésileg értesitem kedves jegyesemet, hogy------„Most már a közegészségi ügyosztály is nyilatkozott !“ „Most már közrendészeti albizottság is hozzájárult !“ „Most már visszament a közmunkához, az ügyosztályba, az építési alosztályba, a Tanács elé. Mit tudom én hány fő-, al- és mellékosztály nyilatkozott, véleményezett és kifogásolt rajta, de annyi igaz, hogy sok dolga lehetett vele valamennyinek, mert most, már nem hónapok, hanem évek teltek el, és nem hittem, nem hihettem a füleimnek, midőn az idei tavaszon egy kézbesítő azzal állított be, hogy hozza az átalakítási engedélyt! — Igaz az te ember ! ? . . Lehetséges az ? ... — Tessen olvasni! Mohón kaptam ki a kezéből, borravaló helyett megcsókoltam őt örömömben és rohantam anyósomhoz, jegyesemhez, ki eddig el volt zárva előlem azon tilalom által, hogy addig ne mutassam magam, amig nincs engedély! — Van már! van már! Lihegve rohantam be anyósomhoz a lobogtattam a papirt kezemben, amint azonban előttem állott még nem látott jegyesem : — a kezem lehanyatlott, a papírt leejtettem . . . Jegyesem meg félre húzta száját és közönyösen elfordult. Én — megkopaszodtam, ö — megfőszült azóta ! Ezért nem örültünk a viszontlátásnak, ezért nem kellett már a „kisürgetett“ engedély. Máig is nőtlen vagyok még, s ha netalán megnősülnék, nem veszek el olyan lányt, akinek anyja házat akar építtetni a számomra! tím Er.