Mohácsi Hirlap, 1923 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1923-06-10 / 23. szám
Tek. Kir- Ügyészség Pécs nostauskiszuv fuiímvív................. XIII. évfolyam 23. szám. Vasárnap. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Felelős szerkesztő: INKEI JÓZSEF Szerkesztőségi telefonsz. 5. Kiadóhivatali telefonszám 67. Megjelenik minden vasárnap. Száma: 20 korona. Hirdetések árszabás szerint. Előfizetési ára: Negyedévre .........................180 korona. Isten hozott! A nagy világégés hamvadó üszkei fölött nagy, sötét borulat ereszkedett szerencsétlen hazánkra. Vigasztalan lelki bénultság, apathiával teljes elfásulás vett erőt a nemzeten, mely elveszettnek látott mindent-mindent: gazdasági életünk erőforrásait, területi, népességi volt nagyságunk államhatalmi tényezőit, ezeréves történelmi múltúnk büszke tradícióit s az önálló, független Magyarország sok évszázados álma egy csonka, vérszegény, rabbilincsekbe vert Magyarország valóságába zsugorodott össze. Az isteni gondviselés azonban a legválságosabb időkben sem hagyott el soha bennünket s a „Magyarok Istenébe“ vetett hit sohasem csalt meg bennünket. Az ellenséges gyűrűben fuldokló nemzetre letöretésének sötét napjaiban az a tudat hatott legbénítóbban, hogy testvérnépek nélkül, elhagyatottan, segítségre reménytelenül állunk a győzelmi mámorokban tobzódó gyilkosaink lelketlen erőszakosságainak forgatagában. A vesztett háború, a forradalmak, a megszállások s a trianoni vérbiróság békének csúfolt ítélete annyira deprimálólag hatottak reánk, hogy elfeledkeztünk a történelmi múlt évezredekbe homályosuló emlékeiről s csak a vigasztalan jelen, nemzeti nagylétünk reményeinek romjain sírtuk Marius könnyeit. Ám a vak sötétben egy halvány sugár csillant fel. A megszentelt honfibánat a reménytelen jövőben nem kereshette nemzete megújhodásának kilátását, tehát a régmúlt időkbe révedezett mélázó tekintete s az a nép, mely századokon át volt a nyugat védőbástyája a kelet ellen, most, amidőn az a nyugat koncul dobta oda köszönet fejében bérgyilkosainak, fájdalmas rezignációjában a Volgamenti rónák felé kalandoztatta tekintetét, hol az Ural aljáról lengedező szellő beszélt, suttogott neki ősrégi titkokat, csudás szép regéket a turáni síkságok dalos mezőiről, testvérnépek szerető öleléséről. És az a nép, melynek múltjában a turáni szó csak egy átokkal volt vonatkozatos, most e szóból áldást, reményt lát rügyezni, mert nem áll sem a germán, sem a szláv áradatban egyedül, segedelem nélkül, vannak testvérnépei, melyek nagyok, műveltek, hatalmasok és lelkük erejében, karjaik izmában hordják a turáni őserőt, mely a szegény magyart is ezeréves küzdelmek során fenntartotta, nemzetalkotásra, a nyugati műveltség felszívására való képességeit igazolta. Most, a csendes haldoklásra ítéltetésünk nehéz napjaiban nagy, világraszóló, megváltó jelentősége van turáni származásunknak s az abból eredő fajrokonsági viszonyainknak. Ezt az eszmét ki kell építenünk, ki kell ásnunk, mint Herculanum és Pompei romjait a láva megkövült iszapjából, szorosabbra kell fűzni azokat a kapcsokat, melyek testvérnépekhez csatolnak bennünket.Át kell vinni a köztudatba, hogy a 143 milliós turáni népcsaládhoz tartozunk, az óvodás gyermeknek szép keleti tündérmesékben kell lelkébe nevelni, hogy finnugor, szamojéd, török-tatár, mongol, mandsu-tunguz és török népek testvéreink, fajrokonaink. E tudatban kell külpolitikánkat irányítani, e tudatban kell újraépítenünk s e tudatnak kell a vezéreszmének lenni magatartásunkat illetőleg, a mikor majd újra ki fog gyuladni a világ attól a csóvától, melyet a vak gyűlölet olajába mártott trianoni békeszerződésből gyúrtunk. Nincs mit szégyenlenünk testvéreink miatt, Kazánban, Bagcse-Szerájban, vagy Bokharában látták-e meg a napvilágot s nem párisi divat szerint öltözködnek s nem spanyol etikett szerint mozognak, nincs mit szégyenlenünk azok előtt a kulturbestiák előtt, kik zulukaffereket, sziámi négereket hoztak Európa örök gyalázatára, hogy fedezzék futásukat a Marne völgyében. A turáni törekvéseket ki kell formálni, egységesíteni kell. „Nagy nemzeti tradíciók alapján nemzeti kultúra megteremtése a turáni népek összes családainál s az együvétartozás, fajrokonság gondolatának átültetése a köztudatba, társadalmi, gazdasági és tudományos kapcsolatok teremtése az egyes rokonnépek között“, ez az, a mi első teendőink közé tartozik. Ehhez segédeszközül szolgál: az összehasonlító nyelvtudomány, a néprajz és az anthropológia. Ennek az előkészítő munkának, ennek az ébredő magyar tavasznak első fecskéi az a tudós társaság, mely ma leérkezik hozzánk, hogy azokat a felettébb érdekes néprajzi elszigetelődéseket, melyekben vármegyénk annyira gazdag, legalább itt helyt megfigyeljék. Fogadjuk őket a turáni fajt jellemző igaz magyar vendégszeretettel! Heteken át foglalkoztunk azzal, hogy a Magyar Néprajzi Társaság tudósainak Mohácson tartandó vándorgyűlését bejelentsük és illetve előkészítsük. Mohács közjogi faktorai, helyi hatóságai, társadalmi egyesületei és lelkes közönsége állt mellénk ennek sikerítésében, most tehát, amidőn megérkeznek, kiáltsunk feléjük egy szívből fakadó Isten hozott-at és komoly, csendes munkájukat tekintsük egyetlen kockakőnek abból, melyből megépül az a monumentális nagy mű, melyet a„Turáni faj Világszövetségének“ fognak a jövő nemzedékek nevezni.