Moldvai Magyarság, 2006 (Új sorozat, 16. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1. szám
Julianus-díj 2005 1993-tól minden évben Julianus-díjjal jutalmazza a magyar őshazát felkutató Julianus nevét viselő Csíkszeredai alapítvány azokat a kuratórium által kiválasztott személyiségeket, akik a magyar nyelv védelmében és a szórványban élő magyarság sorsának jobbításáért jelentőset tesznek. A kitüntetés egy oklevélből, egy Julianus kerámia szoborból (Pálffy Árpád alkotása) és egy ajándékból, jelen esetben festményből áll. Az elmúlt tizenhárom évben 74 személyiséget tüntettek ki, közülük 57-en a történelmi Magyarország területéről valók: 35-en Erdélyből, 15-en Magyarországról, 4-en Felvidékről és 1-1 Kárpátaljáról és a Délvidékről. 17 díjazott a világon szétszórt magyarság soraiból került ki, öt a Kárpátokon túli Moldvában, 5 az AEÁ-ban, 2 Belgiumban, 1 Hollandiában, 1 Németországban, 1 Ausztriában és Törökországban él. 2005-ben Julianus-díjat kapott Nemeskürti István író, Makovecz Imre építész, Léstyán Ferenc gyulafehérvári nyugalmazott vikárius, Kasza József Szabadkáról a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Mézes Rudolf felvidéki közéleti személyiség és Perka Mihály nyugalmazott szabófalvi tanár. PERKA MIHÁLYT DEÁKY ANDRÁS LAUDÁLTA . Perka Mihály tanár úr képzett történész és kiváló néprajzos. Talán ő az egyetlen moldvai csángómagyar, aki minden magyar előképzés nélkül jelentkezett a kolozsvári egyetemre, és ott tanári oklevelet szerzett. De azt is elmondhatjuk róla, hogy a nyelvváltás végső szakaszába került csángók északi régiójában az egyedüli, aki minden körülmények között vállalta csángómagyar voltát. Szabófalván született és tanulmányait is itt kezdte, majd Románvárosban folytatta a középiskolát, ahol hazátlan jöttmentnek, bozgornak csúfolták. Kallós Zoltán biztatására ment Kolozsvárra, hogy ismerje meg az irodalmi magyar nyelvet. Azóta sok víz folyt le a Szereten, sokat változott a világ, csak a román hatalom viszonyulása a moldvai csángómagyarokhoz maradt a régi. A mellettem álló, barázdált arcú, sziklakemény ember sokat tudna mesélni magányos küzdelméről, a Moldvában élő csángómagyarok lassú porladásáról, a beolvadás folyamatának visszafordíthatatlanságáról, arról a szívszorító világról, amelyben él. De Perka Mihály többnyire hallgat és végzi a dolgát. Szerény ember, akiből harapófogóval kell kiszedni a szót. Több mint 15 éve ismerem, de soha nem hallottam panaszkodni, pedig néhányszor összehozott bennünket a sors. Élete folyásáról, megpróbáltatásairól a román és magyar nyelvű sajtóból valamint közös barátainktól, ismerőseinktől szereztem tudomást. Ahhoz, hogy megértsük, mivel jár Moldvában még ma is a magyarság vállalása, el kell mondanom, hogy mit olvasnak a fejére annak, aki meg szeretne maradni őseinek nyelvében, hitében és kultúrájában. Megfélemlítő hangnemben írják a román nyelvű újságok, hogy miközben a román állam hivatalos szervei alszanak, egyesek a csángók elmagyarosítását készítik elő. Szabófalván például csak négyen vallották magyarnak magukat - Perka Mihály családjának felnőtt tagjai - de ezek az emberek segítséget kapnak a magyar államtól, hogy harcoljanak a magyar nyelvű oktatásért és a magyar nyelvű miséért. A tanulmányi ösztöndíjak, a kulturális rendezvények, az alapítványok és egyesületek azt a célt szolgálják, hogy erősítsék a csángók magyarságtudatát. A Perka Mihály egy egész sor olyan tevékenységet kezdeményezett, amelyekkel a Szabófalván élő csángók magyar eredetét akarja bizonyítani. A legnagyobb ellenállást a helyi tanács részéről akkor tapasztalta, amikor javasolta egy néprajzi-történelmi múzeum létrehozását. Azzal utasították vissza, hogy egy ugyanolyan múzeumot már létrehozott a Iaşi-i Római Katolikus Püspökség, és nem hiszik, hogy valakinek szüksége lenne két múzeumra ugyanabban a faluban. Amikor pedig, bár történelem szakos tanár, köri tevékenységként magyar nyelvre és irodalomra kezdte oktatni azokat a gyerekeket, akiknek szülei igényelték ezt, egyszerűen bezárták előtte az iskola kapuját, megtiltva, hogy ilyen tevékenységet folytasson. A megfélemlítések és támadások garmadáját sorolhatnám, de inkább szó szerint idézem Perka Mihályt: „Az a tény, hogy én magyar származásúnak tartom magamat, nem istenteleníti meg kapcsolatomat a románokkal, akikkel nagyon jól megértem magam. Azt hiszem, hogy mindenkinek joga van annak vallani magát, aminek érzi.” Igazad van, Mihály, mi is ezt hisszük nagyon sokan. De tudnod kell, körülöttünk felnőtt egy gyökértelenné vált, agymosott nemzedék, akiknek értékítélete téves vágányra terelődött. És a szomorú az, hogy mindez nemcsak Moldvára, hanem az egész Kárpát-medence magyarságára érvényes. Köztünk élnek azok az emberek, akik ebben a globalizálódott liberális világban a mindenkori hatalom szolgálatába szegődtek, és azt szajkózzák, hogy ne identitásunkkal foglalkozzunk, hanem fogadjuk el, amit felkínálnak nekünk, mert vádaskodó álláspontunkkal eltávolítjuk magunktól azt a román közösséget, amellyel együtt kell élnünk. Ne keressük a vétkeseket sem a múltban, sem a jelenben, mert a mindennapi élet azt bizonyítja, hogy így eltávolodunk, elszigetelődünk a mellettünk élőktől. Más szóval, ugyebár, szép csendesen olvadjunk be az egységes román nemzetbe... Nem, kedves barátaim! Bár nagyon is járható és haszonnal kecsegtető a felkínált út, nem ezt kell követni! Engedtessék meg nekünk, hogy mi döntsünk abban, hogy hová tartozunk! Perka Mihály tanár úr már régen döntött, vállalva mindazt, ami döntésével jár. Kérdezem én: neki nem volna indokolt a kettős állampolgárság?! Nem akar kitelepedni Magyarországra, csupán biztonságban akar élni magyarként, itthon, sorstársaival! Fogadd e díjat annak bizonyságául, hogy nem vagy egyedül, hogy nagyon sokan vannak, akik tisztelnek és értékelik munkádat! PERKA MIHÁLYT AZ ÜNNEPSÉG VÉGÉN KÉRDEZTÜK. - A 2002-es népszámláláson mindössze négy magyart jegyeztek Szabófalván, Perka Mihályt és családját. Milyen légkörben élnek ma az északi csángómagyarok? - Olyan mostoha körülmények vannak, olyan légkör uralkodik, hogy az emberek nem mernek semmit sem vallani a múltukról, az eredetükről, már annak is örülünk, hogyha érkezik valaki Magyarországról a faluba, románul nem tud, magyarul érdeklődik, akkor akad, aki eligazítsa. Olyanok is tudnak rólam, ismernek, akik nem beszélik a magyar nyelvet, és a kapunkhoz igazítják a magyarajkú vendéget. Örülnek annak, ha magyar beszédet hallanak. Valahányszor jönnek ki a templomból vagy nincsenek közelében annak a hatóságnak, aki tiltja ezt, örülnek minden magyarnak vagy magyar szónak. Sajnos még két-három évtized, s aligha akad majd, aki egyáltalán érti még a magyar szót, ha töredékben is. - Szabófalván melyik időszakban volt élő nyelv, mindennapi beszéd a magyar? JULIANUS - DU MOLDVAI MAGYARSÁG --------------------------------------------------------------------------------------------------