Moldvai Magyarság, 2012 (Új sorozat, 22. évfolyam, 1-12. szám)

2012-01-01 / 1. szám

VISSZATEKINTÉS Itt, Csángóföldön, a búzát elvetettük, de abból nem lesz semmi, ha nem esik a hó, és a karácsony sem annyira szép. Valahogy nagyon fontos, hogy télben legyen hó, méghozzá sok, sok hó. Hallani lehetett az időjárás-jelentésekben, hogy idén nem lesz fehér karácsonyunk. Ez elszomorított, és nem csak engem, hanem mindenkit a kisfalunkban. Télben, ha nincs hó, akkor sár van, és amikor megfogy a sár, akkor nagyon göröncsösek az utk­ák. A gyerekek alig tudnak járni, botorkáznak, és ilyenkor, télben van a legtöbb kolindálás, amikor a gyerekek megjárják a falu minden kisutcáját. A nagy hóban sem könnyű járni a falu utcáit, de legalább ha elesik a kisgyermek, akkor nem üti meg olyannyira magát, mint a megfagyott nagy gö­­röncsökön. A régi szokás az volt, hogy a gyermekek, kicsik és nagyok, esőben vagy hóban, járták az egész falut, éjjel és nappal is, vesszővel, gabonával, maskarába, könnyebb vagy nehezebb mondókákkal, énekeltek vagy utáltak. Most már változott a helyzet. A boltok, tele vannak mindenféle cukorkával és édességgel. A gyerekeket már nem vonzza az a font kalács, az a perec, vagy az az alma, amivel szokás szerint megajándékozták ilyenkor. Most elvárják, hogy pénzt kapjanak, aztán azt vásárolnak rá, amit csak megkívánnak. Talán jogosan is, de akkor felmerül a kérdés: Mi lesz a hagyománnyal? Milyen lesz a karácsony kalács nélkül, vagy éneklők nélkül? Jelenleg még nem tartunk ott, de a régi karácsonyi énekeket már nem énekli senki, karácsony estéjén. A karácsony napján a gyerekek szép magyar szóval, „Dicsértessék Jézuskának szent neve!” köszöntéssel léptek be a gazdák meleg hajlékába, most „Lăudat să fie Isus!” - mondja minden gyerek. Aprószentek napján gyümölcsfáról leszakított vesszőt vittek a gyermekek, és minden házlakót megaprószente­­keltek (megveregették a vesszővel) a következő versikével: „Apró szentek, Szent Dávid eselye, egészséggel, békességgel És sok jó szerencsét Az újesztendőbe!” Ma elkezdtek a gyermekek „Sorcova”-zni, az aprószen­tek napján. Számomra lehangoló, elszomorító élmény! Látom, hogy először elferdülnek szokásaink, elveszítik értéküket, aztán pedig megszűnnek. És ezt mintha egy láthatatlan erő koordinálná. Kis falunkban, külsőrekecsinben talán sokan felismerték e folyamatot, de kevesen vagyunk azok, akik elmondjuk, hogy ez nem jó! Elveszítjük mivoltunkat! Elvegyülünk a korpa közé! Egyesületet hoztunk létre, a Külsőrekecsinért Egyesüle­tet, hogy védjük és építsük azt, ami a miénk. Dolgozunk azon, hogy a gyerekeink is megismerhessék őseink szoká­­sait és megpróbáljuk ápolni hagyományainkat. Karácsony második napján, Nagy Imre vezetésével, betlehemesek érkeztek hozzánk, segíteni a munkánkban. A csobotfalvi fiatalok az ünnepek kellős közepén is bevállalták, hogy mellettünk legyenek, és leküzdve a kettőszáz kilométeres távolságot, bejárták Külsőrekecsin utcáit és még a Gyerekek Házában is előadták ősi betlehemes játékukat. Örömmel fogadtuk régi barátainkat és szerény lehetőségeinkhez képest megvendégeltük. A faluban sokan megcsodálták vidámságuk és azt, hogy inyen bátran bevállalják magyar­ságukat. „Ők is Romániában élnek és mégis magyarok, mint mi is” - mondogattam én a külsőrekecsinieknek. Gyurka Valentin Külsőrekecsin, 2012. január 5. Karácsonyra megérkezett a hó... van még remény! MOLDVAI MAGYARSÁG 3

Next