Moldvai Magyarság, 2020 (Új sorozat, 30. évfolyam, 1-3. szám)
2020 / 1. szám
HALÁSZ PÉTER „Kelj fel, fiam, kelj fel, Hajdi, haza velem!” (Forrófalván gyűjtött népdal) A moldvai magyarok egyik legrégebbi települése a Bakótól délre, mintegy 20 km-re, a Szeret jobb oldalán húzódó lapályon, az úgynevezett Szeret-terin található Forrófalva. A 374 esztendeje idelátogató Marcus Bandinus püspök így írt róla: „Nyugaton közel hozzá szőlősök vannak, jó borban, gabonában, barmokban, vadakban és madarakban bővelkedik; a gyengéd csobogású kedves patak a község kellemét emeli. Északra mező van, nem messze keletre a Seret, délen egy nagy, tágas völgy látható.”2 A 90 esztendeje ott járt Veress Sándor népzenekutató naplója szerint pedig „...útközben, ahogy a hegyen megyünk, végiglátni az egész Szeret völgyét. Mindenütt nagy áldás, gyönyörű búzaföldek, kukoricatáblák, szőlők. Kitűnő termőföld az egész vidék.” A táj tehát nemcsak gyönyörködtető, hanem az emberi megélhetésre is kiválóan alkalmas. A település régiségét a szájhagyományban különböző emlékek őrzik. Ştefan cel Mare - a helybéliek Nagy Istvánja - idejéből való monda szerint a törökök ellen harcoló moldvai fejedelem seregében vitézkedett egy Forró nevű katona, kinek lányát a vajda „feleségül vette”. A forróvérű uralkodó ugyanis legendája szerint, ahol csak meglátott egy-egy szemrevaló lányt, rögtön „feleségül vette”. így történhetett a szájhagyomány szerint, hogy „Nagypatak mellett Nagy Estány beállt a paphoz csobánnak. A szomszéd faluban egy Forró János nevű embernek volt két szép lánya, s a vajda megszerette az egyiket, elvette feleségül, környezete ellenkezésére is. De minthogy a leány magyar volt, ő pedig oláh, megegyeztek, hogy leánygyermekeik magyarok lesznek, a fiúk pedig oláhok. Ekkor a vajdáné azt mondta: kegyelmednek oláh legényeket szolgákul, nekem magyar legényeket! Hoztak is nyolc magyar legényt. Idők múltán megkérdezte István a magyar legényeket, hogy mit kívánnak hosszú, becsületes szolgálatuk jutalmául? Egy morzsa földet kértek, ahol meglegyenek. Nekik adta azt a földet, s ezért lett Forrófalva.” Más emlékek szerint a települést menekült husziták alapították. Kós Károly olyan adatot közöl, miszerint „sokáig egyedül itt volt Moldvában római katolikus anyaszentegyház, mivel ’régen’ Gyoszénből, Szászkútból, Bogdánfalváról és Lujzikalagorból is ide hozták a halottaikat.5 Sőt a szájhagyomány olyan emléket is őriz, hogy a szabófalviak is Forrófalván temetkeztek.6 Kétségtelen tehát, hogy Forrófalva Moldva egyik legrégibb magyar népességű települése, középkori eredetű lakosai részes szabadparasztok (rüzesek) voltak, amíg a román bojárok ki nem semmizték őket kiváltságaikból, s a XVII. század elején már két birtokos család, a Goia és a Teleagă tulajdonában volt a falu. Ezek örököseitől vásárolta meg aztán 1615-ben II. Ştefan Tomşa vajda, és a Szucsáva megyei solcai kolostornak adományozta. Az övék volt 1775-ig, amikor Bukovina a török fennhatóság alól Ausztriához került. Történelme során lakossága többször is elmenekült, de mindig visszatért, ám „Kelj fel, fiam, kelj fel.. Forrófalva történeti és kulturális értékei 4 Szent József vacsorája Szent József vacsoráját csánták nálunk el. Édesanyám csánta, hogyne! Tudjátok-e, hogy csánták a vacsorát régen? Összeálltak e szomszédasszonyok, eggyik tett egy tálocska kását, másik tett egy marok hármat, másik izét, s összeraktak mindenfélét így. Összehelyezték, összegyűrték. S oszto tették bé, csánták geluskát. Megpregetilták egy hályré, pitánnak és összegyürték. Mámám náváztá, s én es értem, bánkölök volam, hogy összegyűltünk, s ebbe a tulkcába itt ki, tárták e hosszú asztalt. S a zegésszen összegyűltek oda. Zegész szomszédság. Esszegyütték a mártát, liszt, kása, hajma, mi kállott e geluskába s megfőzték egy hályt, s e pitánt megsitte kămăncebă mámám, s oszto ették meg együtt. Szomszédok összegyűltek, mámám örökké összegyüjti vala szomszédokat. Aszongya, né, jő Szent Józsep, me Szent Józsep most ebbe a hónapba van, 19-én, há! Aszongya, jő Szent Józsep, aszongya, akar-e komaasszony, akarsze te, kereszleányom, csánnyunk vecserát?! Gyűltek össze...Vagyon Szent Józsepnek énekje, vagyon. Nyelunál megvonnak az énekek. Idvező Szent József... Tudom, dá káki nézzem e hertiket. Nyelvhez összegyüttük, s oszto leírtuk, már mikor menünk így, akkor énekeljük. (Benke Jánosné Pál Magdolna, szül. 1952, Forrófalva)