Mozgó Képek, 1985 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

1985. JANUÁR HORVÁTH ÁDÁM Videokamera I. Képek - képkivágások Bevezető Ma még meglehetősen drága szenvedélynek látszik, mégis rohamosan szaporodik a vi­deomagnók rajongóinak tábora, s ezzel együtt egyre több kis kézi videokamera lát­ható-található üzletben, intézményeknél, mű­velődési házakban, de magántulajdonban is. A Képmagnósok, figyelem! című tévémű­sorban megkíséreltem néhány alapszabályt, néhány tapasztalatot átadni a tévénézőknek, most a Mozgó Képek szerkesztőségének fel­kérésére megpróbálom - nem a biztos siker reményében - ugyanezeket írásban, néhány képpel, grafikával illusztrálva is közreadni, talán az új tulajdonosok találnak néhány praktikus tanácsot, pár gondolatot, amit hasznosíthatnak az új „játék” felhasználásá­hoz. Mire is használják manapság ezeket a ka­merákat? Az ipari kamerák célja és használa­ta ismert. Mi ebben a sorozatban azoknak akarunk tanácsokat adni, akik a kamera se­gítségével részben családi archívumot akar­nak megteremteni, kisgyerekek mozgásáról, növekedéséről, játékáról, családi kirándulá­sokról, utazásokról akarnak emlékeket össze­gyűjteni, s főleg az újonnan születő amatőr­videós művészettel akarnak foglalkozni. Be­vezetőül elég ennyi, s talán még egy gondo­lat. A profi tévéfilmkészítésnek vannak ugyan úgynevezett szabályai, de ezeket csak azért kell ismerni, hogy szabadon el lehessen tőlük térni, ki-ki ízlése és szándéka szerint. Itt egy olyan képet komponáltunk, amely informáci­ót ad a helyszínről s arról, hogy szereplőnk hol he­lyezkedik el benne. Ez a kép szobánknak csak egy részletére koncent­­ráltatja a nézőt, itt már a szereplő a főtéma, a szo­ba inkább csak­­ ebben a szűkebb ábrázolásban­­ környezetként jelenik meg. Ez a kép már nagyobb a valóságnál, ez esetben azt mutatja, amit a hölgy lát munka közben. Tulajdon­képpen tárgyi kép, ilyen nagyközelű­ emberi arcról nagyon ritkán készítünk, ez ugyanis már nagyítás. Képek Azok a képek, amiket kameránkkal felve­szünk, a felvétel pillanatától nem azonosak a valósággal, akkor sem, ha semmi mást nem teszünk, csak valami látvány felé irányítva a­ kamerát, rögzítünk egy képet. Ez a kép ugyanis egy kivágás a valóságból, annak egy, a teljességből önkényesen letemelt része, s visszanézve, már mindig csak ezt a kivágást, ezt a részt láthatjuk újra. A felvett kép abban is eltér a valóságtól, hogy optikai szemmel láttatja és látja a való­ságnak azt a szeletkéjét, amin egyébként az emberi szem - egy pillanatig sem nyugodva - mozogna, s nézne egészet, részleteket, kö­zeli és távoli töredékekben, s ebből a moz­gásból adná a látvány élményét. Nos, a mi kameránk egy mozdulatlanabb szemmel, a rögzítő optikával alig mozogva rögzíti egy adott időben ezt a látványt, s ezt követően a néző szeme már csak ezen a részleten végzi el a természetes szemlélődést, keresvén az egészben a részleteket. Hogy a felvétel az emberi szemnek ezt a mozgó kíváncsiságát kielégítse, a felvételeknél különböző képki­vágásokat alkalmazunk, s a képkivágások különböző egymásutánjával képsort adunk. A képkivágásoknak a „szakma” neveket adott, s ezeket a filmes megnevezéseket a vi­­deó-tévészakma is átvette. A megelőző képek ismerete nélkül valamiféle csendéletnek fognánk fel ezt a képet. Itt már nem tér el a külső és belső "kép, csak világításban. Ez a felvétel: portré. Személyi kép. Hang és az elő-Szinte már azt sem tudjuk, hol ül a szereplő. Ha­zok ismerete nélkül sem a környezetről, sem a cse­lekvésről nem informál, de megmutatja a szereplő nem láttuk az előző képeket, csak az életlen háttér színei árulják el, hogy szabadban áll az a személy, akit ezzel a képpel alaposan megismerünk, személyt. Ez az egyéniség képe Tehát mik a képkivágások? Nagytotál, kistotál, félközel, közel, nagyközel. Ezek tehát a mi „szavaink”, amikkel „mondatokat” akarunk készíteni. A következőkben még maradjunk azért a szóalkotásnál, s vizsgáljuk meg a képek komponálá­sát. Míg az eddigiek semmiben nem tértek el a filmes szóhasználattól, a komponálás már né­mely tekintetben speciálisan televíziós ügy. (Folytatjuk.) Nagytotál Ez tulajdonképpen egy tájkép, inkább szól a tájról mint a szereplőről. Kistotál. Már nem látható a tájkép a maga teljes szépségé­ben, ez a kép már a személyre utal, a környezet hozzákomponáltan látható, biztosan tudja a néző, hogy szabadban vagyunk. Félközel Ez a kép már a cselekvő embert ábrázolja, de eb- t A kép megismertet a szereplővel, s világos, hogy ben még szabadon asszociálhatjuk, hogy a hölgy s az adott pillanatban mit tesz: figyel valamit, egy irodában dolgozik. Közel Nagyközei A sulividitől a kábeltévéig Csendet kérünk, felvétel! Az ilyen felirat termé­szetes minden televízióstúdióban, de merőben szokatlan egy általános iskola második emele­ti folyosóján. Ez az első meglepetés, ami a ra­gyogóan tervezett és épített dombóvári IV. szá­mú Molnár György általános iskolában éri a tájékozatlan látogatót. A meglepetések sora a felirat mögötti ajtó feltárulása után folytató­dik: egy átalakított osztályteremben szabályos televízióstúdió, videofelvevő- és -lejátszóberen­dezések, magnók, lemezjátszók. A terem végé­ben bemondópult, rajta az óra, számlapján az embléma: SULI-VIDI. Innen köszönti havon­ta egy alkalommal az iskola saját „televíziójá­nak" kamasz bemondója társait a suli-vidi hír­adó kezdetén. A videóról sok mindent tudunk. Ez az az eszköz, amely forradalmasítva a képrögzítés technikáját, a műsorok készítésére és „szétosz­tására" épülő, egyirányú tömegkommuniká­ciós csatornákat kitágította, az ellenkező irányból is járhatóvá tette. Tudjuk, halljuk, hogy a video korunk népművészete. Azt azon­ban még meg kell szoknunk, hogy ez a beren­dezés nevelési - közösségfejlesztő­­ eszköz is lehet, mint ahogy az sem általánosan elterjedt még, hogy különböző intézmények ilyen jól szervezett együttműködést alakítsanak ki, mint amilyen példáját Dombóváron láttuk. A dombóvári városi művelődési központ - hasonlóan egy sor hasonló intézményhez - né­mi szabadabban elkölthető pénzhez jutva sze­rezte be az első készüléket. Dr. Balipap Ferenc igazgató hangjában némi csalódottsággal me­séli, hogy mi mindent terveztek akkor az új eszközzel: gyerekeknek mesedélelőttöket a te­levízióból felvett rajz- és bábfilmekből, műsor­rögzítő szolgáltatást, hogy az érdekes, de csak keveseknek alkalmas időpontokban vetített fil­meket és riportokat is elvihessék az érdeklő­dőkhöz, hogy az se mondjon le az élményről, aki ugyan szívesen megnézte volna a második műsor színházi közvetítését is, de elcsábította a meccs vagy a krimi. Titokban abban is re­ménykedtek, hogy a méregdrága készülékek eltartják majd önmagukat. A jelentkező helyi üzemeknek készíthetnek üzleti tárgyalásaikhoz referenciafilmeket, munkavédelmi és baleset­­védelmi programokat, sőt - mert erre is volna igény - technológiákat oktató filmeket is. A nagy vágyak azonban gyorsan szertefoszlot­tak. Kiderült, hogy több lehetőséget kínál a technika, mint a felhasználását szabályozó jog­- A jelenlegi helyzetben bizonyos dolgok tel­jesen szabályozatlanok, mások meg annyira túlszabályozottak, hogy már nem is merünk mindenbe belevágni - mondta dr. Balipap. - Ha egy vállalat felkér egy referenciafilm elké­szítésére, annyi előírásnak kellene eleget ten­nünk, hogy inkább el sem vállaljuk. A szabá­lyok szerint nem az a fontos, hogy mi alkalma­sak vagyunk-e a megbízás teljesítésére, és a megrendelő vagy annak partnere elégedett-e a munkánkkal, hanem az, hogy mindenféle, a realitásokat figyelmen kívül hagyó, túlzó szak­mai és ellenőrzési kívánalmaknak megfelel­jünk. Nincs apparátusunk arra, hogy minden szükséges pecsétet, aláírást és engedélyt meg­szerezzünk, aminek az a következménye, hogy a technika kihasználatlan marad. Ez nem más, mint pazarlás. Az első örömök elhervadtával megkezdődött a rések keresgélése, így vált lehetővé, hogy né­hány nagyon drágán megvásárolt rajzfilmet alkalmanként mégiscsak vetíthessenek a gye­rekeknek, és a televízió pécsi körzeti stúdiójá­val kötött szerződés alapján a környék lakóit érintő, érdeklő műsorokat is átvegyenek. Ezek egy része kitűnően beilleszthető a Dombóváron már évek óta folyó társadalmi filmforgalmazá­si szisztémába. Ennek keretében olyan közös­ségekhez viszik el a műsorokat vetíteni és meg­vitatni, amelyeknek saját gondjaik, tapasztala­taik hasonlók a képernyőn megmutatott pél­dákhoz. A video az egyik lehetőség arra, hogy a forgalmazási állományt folyamatosan fel­újítsák, karbantartsák. De ha egy-egy új prog­ramért - mint legutóbb a Reformgondolatok című videoszalagért - 5 ezer forintot kell fizet­ni, akkor nem lesz túl látványos a gyarapodás. A video nemcsak konzervműsorok felvételére és újralejátszására alkalmas. A kép- és hang­rögzítés eszköz lehet a szűkebb társadalmi kör­nyezet viszonyainak feltérképezésére, a társa­dalmi mozgások jobb megismerésére, megérté­sére, megértetésére, sőt a döntések előkészíté­sének megkönnyítésére is. A városban és kör­nyékén az elmúlt évtizedekben jelentős gazda­sági, társadalmi átalakulások zajlottak le. Bi­zonyára mind a népművelők képzésének, mind a városi vezetők döntései megalapozásának ki­tűnő eszköze lesz majd az a program, amelyek során videoszalagra rögzítik az olyan társa­dalmi, kulturális, gazdasági jelenségeket, ame­lyek tanulságaikkal túlmutatnak „lelőhelyük" határain. A tiltások, korlátozások teremtette helyzet hozta össze az iskolát és a művelődési közpon­tot a videózással, így kevesebb bürokratikus előírásnak kell eleget tenni, de az sem lényeg­telen, hogy két intézmény a fenntartással is jobban megbirkózik. A kezdet az iskolai ripor­tercsapat volt. A nehezen kezelhető, rendetlen, tanárszomorító gyerekek kaptak megbízást ar­ra, hogy az iskola eseményeit időnként össze­­gyűjtsék, s a faliújságon megírják. Az új tech­nika megvásárolása, az iskola és a művelődési ház videoparkjának egyesítése után egy film­szakkör és a riporterbrigád összevonásával jött létre a videostáb, s később a suli-vidi program. Minden hónapban 45 perces műsorban szá­molnak be a gyerekek a tanulással, iskolaélet­tel kapcsolatos eseményekről s a tágabb kör­nyezetben történt, de az iskolát érintő dönté­sekről. Tudom, hogy kevés iskolának van még ilyen technikai felszerelése. Két dolog azonban min­denkinek tanulságos lehet. Az egyik az, hogy ennek az intézménynek sem extra költségvetést utalt ki a tanács, de vezetői úgy döntöttek, hogy a meglévő keveset értelmesen próbálják meg elkölteni. A másik - és ez talán a fonto­sabb -, hogy a tulajdonvédelem és az aggódás jegyében nem zárták szekrénybe ezeket a hol­mikat, hanem a gyerekek kezébe adták. Nem azért, mert ők bátrabbak, mint másutt dolgozó kollegáik, vagy mert a dombóvári gyerekek jobbak. Azért, mert pedagógiai munkájukban az eszközöket eszközként kezelik s nem dédel­getendő fétisekként.­­ Minden erőnkkel azon igyekszünk, hogy ennek a nagyszerű technikának minden lehe­tőségét kihasználjuk - mondotta az igazgató. - Ezért dolgozunk most azon, hogy megte­remtsük a városi kábeltelevíziózás lehetőségét Dombóváron is. Vagy ezerötszáz lakásba jut­tathatjuk el majd „helyi érdekű" programun­kat - talán már néhány hónap múlva. Techni­kailag szinte már minden készen áll, csak hoz­záértő és lelkes munkatársak és céljaikat meg­értő, támogató vezetői döntések hiányoznak. Pallagi Ferenc 27

Next