Mozgó Világ, 1976. február-december (2. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - ESSZÉ - Báron György: Régi és új sablonok - Jegyzetek a pécsi játékfilmszemléről
Dárday „hibrid” módszere mondott csődöt. A képi világ hitelességének nyilvánvalóan más követelményei vannak egy játékfilmnél és mások egy dokumentumfilmnél. Az előbbinél egy lezárt és technikailag hibátlan - azaz szakmailag észrevehetetlen - művészi megformáltság szükségeltetik, míg az utóbbinál ennek - észrevehető - hiánya épp a valóság közvetlen megragadásából fakadó feszültséget teremti meg. Dárday itt két szék között a pad alá esett: a film játékfilmként alapvető szakmai fogyatékosságokat mutat, a dokumentum hitelességét pedig látható és nyilvánvaló konstruáltsága miatt nem képes létrehozni.) Bár sémákból építkezik Bacsó Péter Ereszd el a szakállamat című munkája is, ő nem mások eszközeit szegényíti külsőségessé, hanem a saját sablonjait ismételgeti - egyre kevesebb meggyőző erővel. A film nyögvenyelős története a bürokráciáról, a hivatali fontoskodásról ismeretes összes közhelyet előráncigálja, hogy azután a konstruált figurákat és helyzeteket diadallal nevetségessé tegye. Ez megint csak a könnyebb ellenállás iránya, s a jutalomutazáshoz hasonlóan a „bátor” társadalmi szatíra kommercializálódásának veszélyeire hívja fel a figyelmet. Több eredetiséget mutat ennél Sára Sándor Holnap lesz fácánba. Ez is társadalmi szatíra, s itt is modell-történetről van szó. A film Robinson-szigeten játszódó cselekménye azonban következetesebben vállalja a valóság síkjáról való megemelkedést, a modellteremtő jelképiséget. Kár, hogy ez az általános modell nem mindenütt kap művészi formát, s az igazságok sokhelyütt meggyőző erő nélkül puffannak el a levegőben. Sára fölényes szakmai biztonsága azonban, mint mindig, most is meggyőző. A film néhány igen szép jelenettel és képpel ajándékoz meg; ezekben a részekben a kritika valóban elmélyül, bizonyítván, hogy a mondanivaló eredetisége és hitelessége nagymértékben a megformálás függvénye. Egészen másfajta sablonokkal dolgozik Elek Judit. Filmje, az Egyszerű történet, kitűnő rövid dokumentumfilm lehetne, ő azonban minuciózus pontossággal - minden egyformán lényeges alapon - válogatás nélkül filmreviszi, ami a kamerája elé kerül. Ez azonban már-már visszaélés a dokumentumfilm lehetőségeivel ; nem növeli - csökkenti a film dokumentatív erejét. A dokumentumfilmezés nem 22 kis mértékben a kiválogatás művészete. Itt azonban minden egybefolyik, s a néző figyelme menthetetlenül ellankad. Mindez akkor lenne igazán művészet - s Elek Judit már több ízben bizonyította, hogy van hozzá tehetsége, ha az ábrázolt életforma kisszerűségét, eseménytelenségét és unalmát nem eseménytelenséggel és unalommal érzékeltetné. A félsikerek és kudarcok után essék most szó a filmszemle legsikerültebb alkotásairól, azokról, amelyek - hibáikkal együtt is - a legtöbb eredetiséget mutatták, s reményt keltő útkeresésről tanúskodtak. Közülük két film - Mészáros Márta Örökbefogadása és Maár Gyula Déryné hol vallja - a magányról szól, egészen más oldalról közelítve ugyanahhoz a kérdéshez. Közös még bennük, hogy női magányról van szó mindkettőben, egy öregedő munkásnőéről és egy öregedő színésznőéről. Mészáros Márta filmje elsősorban szűkszavúságáért, tárgyszerű pontosságáért, a munkásvilág hiteles, illúziótlan ábrázolásáért dicsérhető. Filmművészetünkben kivételes erénynek számít, ha valaki érzi a téma korlátait, s nem akar mindenáron többet mondani annál, amennyit filmje elbír. Az Örökbefogadás egy aktuális emberi probléma korrekt, póztalan megfogalmazását adja, ügyesen kerülve ki a téma kínálta szentimentális buktatókat. Pontosan ellenkező típusú film Maár Gyula Dérynéje. Itt a magány egy különleges fajtájáról, a művészi magányról és annak belső átéléséről van szó; a művész szükségszerű társadalmi elkülönüléséről, s a köznapokkal folytatott ellentmondásos viszonyáról. Míg Mészáros Márta filmjének jellegzetes hangulatát a dokumentatív hűség adja, addig Maár Gyula egy artisztikus szomorújátékot játszat el hőseivel, mindvégig ízlésesen és stílusban tartva. Ez a „játék a játékban” jól érzékelteti a színpadi és társadalmi szerepjátszás azonosságát és különbözőségét, s a cselekmény hordozta konfliktus tartalmi kereteként funkcionál, mintegy megemeli azt. Két igen figyelemreméltó filmmel jelentkezett a szemlén a Balázs Béla Stúdió. Míg a szakma a balázsbélás hagyományokon felépülő jutalomutazást, egy stílus talán végső darabját köszöntötte, addig ez a két film a Stúdión belüli örvendetes újrakezdésről adott számot, arról, hogy a B. B. S. műhelyében - mint már annyiszor - megint „valami készül”. Mindkét film - Lányi András Segesvárja és Bódy Gábor Amerikai anzika - gyökeresen szakít azzal a filmkészítési móddal, amelyet a stúdiósoknál az utóbbi néhány évben megszoktunk. Mindkettő „korszak utáni” helyzetet, az 1848-as éveket követő időszakot vá-