Mozgó Világ, 1988. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1988 / 2. szám - SZOCIOGRÁFIA - Tódor János: Két évad a Bahamákon

Öntevékeny őrzők Már amikor a főnevelő először kalauzolt körbe a fogházkörleten, feltűnt, hogy nem látok egyetlen fegyőrt, egyenruhást sem. A Bahamákon a közel tíz esztendeje működő öntevé­kenység eredményeképpen sikerült „smasszertalanítani” a körletet, ami - ahogy azt a parancsnok egyik tanulmánya is elismeri - nem csupán a kísérletező kedv diadala, hanem „szükség diktálta kényszerűség” is. A személyi állomány létszáma ugyanis az elmúlt tíz évben nem változott, az elítéltek száma viszont megkétszereződött. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy a kapuban és az őrtornyokban elítéltek teljesítenek szolgálatot, az épületeken belül úgyszintén. A fogvatartottak tehát a Bahamákon saját magukat őrzik. A szálláskörleten belül kizárólag mi, vagyis az egyenruhás, illetve polgári ruhás nevelők érintkezünk „élesben” az elítéltekkel. A nevelő nem hord magánál fegyvert, így egy esetleges zendüléskor minimális esélyünk sem lenne a védekezésre, hiszen optimális körülmények között (amikor is minden nevelői státus be van töltve) 1000 elítéltre 6 nevelő jut. Ilyen esetben egyedül a telefon maradna, a külső őrség riasztására. A Bahamákon szerencsére efféle rendkívüli eseményre nem került még sor. A mi fogvatar­­tottjaink többsége „szelíd bárány”, öntudatos elítélt. Ahogy azt a parancsnok fogalmazta: „A szabadságvesztés büntetés végrehajtására megállapított jogszabályoknak úgyszólván önként vetik alá magukat.” A makarenkói munkatelepek elvén felépülő önigazgatási szervezet alapbázisa az egy zárkaközösséget alkotó munkahelyi brigád. Ez a konstrukció a börtönkörleten a túlzsúfolt­ság miatt erősen csorbát szenved, hisz ott egy zárkában 50-60 főt kell elhelyezni. A körletek életét 80-100 fős elítélt-tisztségviselői réteg irányítja. A vezetők választásában a demokratikus játékszabályoknak kéne érvényesülni - az Elítéltek Öntevékeny Szervezeté­nek Működési Szabályzata rendelkezik erről -, ám ez a mindennapos gyakorlat során fikció marad. Az öntevékeny­ vezetők választására évente általában egyszer kerül sor, az öntevékeny szervezet közgyűlésén, amelyen az egyes épületközösségek delegátusai vehetnek részt. Baha­­mák-szerte nyílt titok azonban, hogy a választás joga kizárólag a parancsnoké, holott az alapszabályzat csupán vétójogot biztosít számára. Előfordult persze olyan eset, hogy a jelöltek között kiélezett harcra lehetett számítani, annak ellenére, hogy a parancsnok már döntött a vezető személyét illetően. Ekkor a szavazócédulára ama bizonyos kiválasztott neve került, a néppel pedig közölték, hogy aki mást akar, húzza át a jelölést, és a magáét írja a cetlire. Csakhogy az elítélteknek „elfelejtettek” szólni, hogy vigyenek magukkal írószerszá­mot, így azután a „szavazás” egyhangúra sikeredett. Ugyanez a mechanizmus érvényesül a zárkaközösség vezetőjének kijelölésekor, amikor is az illetékes nevelő már előre él vétójogával. Az érdekeltté tett elítéltek kényszerű szükségszerűségből belemennek ezekbe az öntevé­keny­ szerepekbe, ám az állomány 90 százalékát hidegen hagyja a színjáték. Elvileg persze maga az öntevékeny formáció akár jó is lehetne. Sajnos azonban - és erre nézve felmérés is készült - maguk az elítéltek (természetesen elsősorban a pozíciók elől elzárt többség) idegenkedtek tőle a leginkább. Egyébként korábban már idézett dolgozatában a parancsnok is említi azokat a veszélyeket, melyek elhatalmasodása esetén ez az önigazgatási szisztéma könnyen önmaga bírásójává válhat: „Intézményesen foglalkoztatunk elítélteket bizonyos adminisztratív és termelésirányítási feladatok ellátására. Ez önmagában nem hiba, amíg az ellenőrzés korrekt és szakszerű. Nem ritka azonban, hogy kényelemből vagy más okból olyan feladatokat is az elítéltekre bízunk, amelyekkel már visszaélhetnek - hatalmat gyakorolva társaik fölött. Az így kialakult helyzetet egyesek - saját érdekükben - mérhetetle­nül kihasználhatják. A társaikkal való kapcsolat csereviszonnyá redukálódik, a jogtalan előnyöket újabb előnyökért adásvétel tárgyává teszik. Ez a tevékenység eljuthat odáig, hogy a szervezet által nem megfelelőnek ítélt magatartást szankcionálják. Megakadályozásukhoz esetenként a rezsim ellenállása is kevésnek bizonyul. Az alapvető feltételek azonossága miatt minden intézetben létrejönnek ilyen informális szervezetek...” Előbbieknek megfelelően a Bahamákon is prosperálnak a parancsnok által informálisnak nevezett szervezetek, méghozzá gyakran úgy, hogy az önkormányzat formális szervezetei nyújtanak ehhez keretet, s a bennük részt vevő tisztségviselők pozíciója, hatalma legalizálja tevékenységüket. A Bahamákon is kényszerűen „csereviszonnyá redukálódik” elítélt és elítélt kapcsolata.

Next