Mozgó Világ, 1994. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1994 / 12. szám - INTERJÚ - Rádai Eszter: "Az ember nyakkendőjét megjegyzik, a mondanivalóját elfelejtik" - Beszélgetés Tamás Gáspár Miklóssal
kem is mostanában az elmúlt négy évvel kapcsolatban. Gyakran azt gondolom, hogy ez nem is lehetett igaz, ez csak valami nagyon abszurd és nagyon vicces álom lehetett. De én például a Horthy-temetésre nem úgy emlékszem, ahogyan Ön. Mert azt a temetést néhány ismerősöm könnyezve nézte végig. Másrészt arra is emlékszem, hogy az értelmiség egy része és a Demokratikus Charta ezzel kapcsolatban számtalan állásfoglalást, nyilatkozatot és tiltakozást tett közzé, állandó volt ekörül az izgalom már hetekkel, hónapokkal előbb. És emlékszem, amikor egy hónap külföldön tartózkodás után a határhoz közeledve kinyitottam a rádiót, mintha ugyanazt a hangot hallottam volna, amely mintha ugyanazt a mondatot folytatta volna, hogy ez tűrhetetlen, végzetes, kikérjük magunknak stb. Éppen erről beszélek én is. Mert az emberek nem csinálták össze magukat, azt mondták, hülyeség, és kimentek a „szabadidőruhájukban” lemosni a kocsit. Ennyi volt. Ebben polgártársaink nem hagyják megzavarni magukat. Sem a Horthy-temetés, sem pedig a liberális utópia által. Én azonban úgy emlékszem, akkor még szörnyű izgalomban volt az értelmiség egy nem tudom mekkora része. A szélsőjobbtól való félelem egészen a választásokig tartott. Nem azt mondom, hogy nem voltak bizonyos félelmek indokoltak és hogy nem voltak bizonyos indokolt lelkesedések a másik oldalon. Ez azonban alapvetően hidegen hagyta a magyar népet. Az más kérdés, hogy az emberek éberek voltak a szélsőjobboldallal szemben. És ennek is köszönhető, hogy a szélsőjobboldal nem volt sikeres a választásokon. Ezek az önbeteljesítő próféciák. Az emberek ugyanis azt mondják: a fasiszta veszély ott ólálkodik a sarkon. És mivel vannak rossz tapasztalataik, ellenállnak. Ennek folytán a fasiszta veszély nem ólálkodik többé a sarkon, mert az ellenállás túl nagy volt. Ezek a dolgok tehát nem függetlenek egymástól. Ezért utólag azt mondani, hogy a szélsőjobboldali veszély jelentéktelen volt, hiszen nem volt sikere, teljesen történelmietlen és antipszichologikus állítás. Mert ha a Charta (amellyel persze nekem sok bajom van) kétségkívül elég hisztérikusan, óvatosan meg félősen is, de bátran is nem viszi ki az embereket az utcára a köztársasági elnökkel szembeni nyilas zavargás után, akkor persze továbbra is volnának nyilas zavargások. De mivel kimentünk az utcára, ezért a nyilasok visszahúzódtak vackaikra, ennek folytán nyugodtan mondhatjuk, hogy ez jelentéktelen dolog volt, és akkor persze az emberek azt gondolják, hogy a Charta tévedett. De ha a Chartának nem lett volna bátorsága tévedni ebben a dologban, akkor lehet, hogy igaza lett volna, és akkor jól néznénk ki. Ez a dolognak a lélektani dialektikája. Most nyugodtan mondhatjuk utólag, hogy ugyan kérem, hiszen Csurka István nulla egész nulla valahány százalék szavazatot szerzett. Nem így van. Az ellenállás volt olyan nagy, hogy azok az emberek, akik kicsit tántorogtak a szélsőjobboldal és a civilizált jobboldal között, azt mondták: nem érdemes. Túl nagy fáradság, túl nagy cirkusz, és még mi is rosszul járhatunk. Megkérdeztem egyszer egy kisgazda vezért, hogy lehet az, hogy azokon a gyűléseken, ahol annyi demagóg dolgot üvöltöznek, soha nincs zsidózás. Miközben más jobboldali pártok nem tartják annyira távol magukat az effélétől. Azt mondja nekem az illető kisgazda vezér: „Gazsikám, megőrültél, a mi közönségünk idős parasztokból áll, és ha nem szeretik is a zsidókat, a politikai antiszemitizmus a háborúra emlékezteti őket. Hát ki az az őrült, aki ilyen szövegekkel kimegy a faluba?” Vagyis ha hiszünk ennek a kisgazda vezérnek - miért ne hinnénk? -, akkor a szélsőjobb úgynevezett potenciális közönsége az óvatos duhajokból áll, akik a végsőkig nem mennének el. Ezért a Kisgazdapárt ilyesmivel nem operál. A MIÉP viszont ezekkel a dumákkal két-