Mozgó Világ, 1996. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)
1996 / 8. szám - TANULMÁNYOK - Révész Sándor: Aczél György - Vidéken
Révész Sándor Aczél György Vidéken* Vége a háborúnak és Aczél színészi pályájának. 1945 márciusában szaval utoljára a nyilvánosság előtt, mégpedig Ady-verseket egy pártaktívan Csepelen a deményistáknak, akiket Köböl József próbál ott beépíteni a reguláris kommunista pártba. Májusban lép életében utoljára színpadra, először és utoljára egy eredetileg is rá osztott főszerepben, egyetlen napon két alkalmi előadásban. Az alkalom a háború utáni első eufórikus május elseje. A nagygyűlés után a Városligetben a félmilliós felszabadult tömegből minden alkalmi produkciónak jut nagy és lelkes közönség. A nagy produkció a Nemzeti Színház Kamyóné-előadása Major Tamással, de elfér mellettük a Jókai Színház színpadán a Duda Gyuri is. Moliére Dandin Györgyének az az átfordítása, amelyet Major Tamás és Hont Ferenc a Független Színpad híres 1942-es népligeti előadására készített. Aczél statisztált azon a híres előadáson, most Duda Gyuri szerepét játszotta. Két Aczélhoz közel álló szemtanúnk beszámolója alapján túlzott bátorság volna részünkről megállapítani, hogyan. A napilapok az alkalmi Duda Gyurit nem tekintették professzionális előadásnak; említik, hogy előadatott a mű, de a szereplők nevét egyik sem hozza, a Szabad Nép is csak annyit árul el, hogy „szocialista színészek Moliére Duda Gyuriját játszották el”. Mindehhez hozzátartozik, hogy a budapesti pártbizottságon ekkor Aczél volt a május elsejei műsor felelőse, a Duda Gyuri próbái is - részben - a Tisza Kálmán téri pártházban zajlottak. Nem biztos tehát, hogy Aczél politikai funkciója nélkül akár ez az egyetlen „első szándékú” főszerep is összejött volna. Aczélról elterjedt a tehetségtelen színészből lett tehetséges politikus képe. Ez a kép vagy valós, vagy sem, de mindenesetre nem empirikus tapasztalatok alapján terjedt el. Akiktől a szerző hallotta, azok közül senki sem látta Aczélt játszani és szavalni. Igaz viszont, hogy akik látták, azok is inkább versmondóként, mint színészként becsülték. A pályán egy évtized alatt nem jutott messzire, de ebben az évtizedben kirobbanó tehetséggel sem juthatott volna sokkal tovább. Azt megállapíthatjuk, hogy Aczél rendelkezett a pályát megkönnyítő külső adottságokkal, jó megjelenéssel, szép orgánummal, és azt is tudjuk, hogy a személyes kommunikációban szükség esetén kiváló „színészi” teljesítményre volt képes, de a legfontosabbról, Aczél művészi képességeiről nem tudunk semmit. Maradjunk tehát annyiban, hogy nem tudjuk, milyen színész volt, és mire jutott volna azon a pályán. (Olyan hosszú, ütemes taps, éljenzés, lábdobogás aligha köszöntötte volna másfél éven belül, mint amilyent 1947 februárjában a zempléni pártkonferencián kapott.) A politikai pálya mindenesetre többet ígért, ígérte mindenekelőtt azt a közeget, az életnek azt a dimenzióját, amelyben Aczél 1944-re fontossá vált. A színészi pályával és az értelmiségi társasággal szemben a mozgalom biztosította Aczél fontosságérzetét, mégpedig egy erkölcsileg kikezdhetetlen, * Fejezet a készülő könyvből, amely előreláthatólag az év Keresztes Tibor személyes közlése végén jelenik meg a Sik Kiadó gondozásában. 2 Szabad Nép, 1945. május 3.