Mozgó Világ, 1996. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)
1996 / 11. szám - TANULMÁNYOK - Révész Sándor: Aczél György - Az "idomár"
Révész Sándor Aczél György Az „idomár”* 1966 decemberében, az MSZMP IX. Kongresszusán a KB Titkárságából kikerül Szirmai István, bekerül Pullai Árpád, 1967 áprilisában (a reformer Fock-kormány megalakulásával egy időben) kikerül Cseterki Lajos és bekerül Aczél György. Ez a páros helycsere valójában kicsit bonyolultabb volt, mint amilyennek látszik, mert Aczél nemcsak Cseterki Lajos felügyeleti területét kapta meg, hanem Szirmai területének egy részét is, pontosan azt a részét, amelyhez addigi tevékenysége is kötődött. 1963 végéig a pártközpont két osztályát, az APO-t (az agitációs és propaganda osztályt), amely többek között a sajtót, a Rádiót és a Televíziót is irányította és a TKO-t (a tudományos és kulturális osztályt), amely a tudományos és művészeti életen kívül a közoktatást és közművelődést is átfogta, egy KB-titkár felügyelte. Először Kállai Gyula, azután Szirmai István. 1963 decemberében a TKO-t kettéosztották, a kulturális osztály (Köpeczi Béla vezetésével) Szirmai felügyelete alatt maradt (természetesen az APO-val együtt), a (Gosztonyi János által vezetett) tudományos és közoktatási osztályt pedig külön KB-titkár, Cseterki Lajos felügyelte. (Aczél miniszterhelyettesi területe tehát továbbra is Szirmaihoz tartozott.) 1966 végén az 1963- ban kettévágott osztályt tudományos, közoktatási és kulturális osztály (TKKO) néven (Óvári Miklós vezetése alatt) újraegyesítik, és az egyesített osztályt felügyelő KB-titkár lesz Aczél György. Pullainak marad az APÓ. Tudunk arról, hogy volt olyan elképzelés is, miszerint mindkét osztályt ismét egy KB-titkár felügyelte volna, miként 1963-ig, mégpedig Pullai Árpád. Cseterki csak a hozzá tartozó osztály megszüntetése és a IX. Kongresszus után négy hónappal távozik a posztjáról. Ez a tény arra utal, hogy egy ideig függőben maradt az az Aczél és a magyar szellemi élet jövőjének alakulását nagymértékben befolyásoló kérdés, hogy Pallai vegye-e át a TKKO felügyeletét is, vagy egy külön kulturális titkár: folytatódjon vagy visszaforduljon az a folyamat, amelyben a szellemi életnek azok a területei, amelyek nem tartoznak közvetlenül a politika alrendszeréhez, kikerülnek az ideológiai titkár hatóköréből. Rögtön szögezzük le: Aczél sokak tudomásával szemben sohasem volt ideológiai titkár, és - ahogy azt majd később kifejtjük - soha nem volt ideológus, s kiváltképp nem volt a Kádár-korszak főideológusa. Aczél a hetvenes évek elejére hatalma csúcsára ér. Titkárrá választása után két évvel az Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke lesz (ami igen fontos pozíció), rá egy évre, a X. Kongresszuson bekerül a Politikai Bizottságba (ezzel egyidejűleg az Aczéllal meglehetősen fagyos viszonyban lévő Pullai Árpád helyett Aczél embere, addigi osztályvezetője, Óvári Miklós lesz az ideológiai titkár), 1971-ben pedig Pécs képviselőjeként az Országgyűlésben is helyet kap. Bár az ilyen megállapítások mindig kétesek, de azért különösebb kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy 1970 táján aligha van az országban három-öt embernél több, aki * Fejezet a készülő monográfiából, előkészületben a Sik Kiadónál.