Mozgó Világ, 1999. január-június (25. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 1. szám - DEMORATÁK ÁRULÁSA - Standeisky Éva: Hivatás és pártpolitika - Kommunista értelmiségi magatartásformák
Szovjetunióban sem párttag az értelmiség jelentős része”. „Az értelmiséget ki kell vonni a nagyburzsoázia hatása alól” - vélte Horváth Márton, aki a „demokratikus út perspektíváját” így magyarázta: „A demokratikus útra való beállítódás nemcsak a szocialista végcélról, hanem még a proletárdiktatúráról való lemondást sem jelenti. Tehát nem teljesen más ez, mint a mandizmus-leninizmus klasszikus útja.” Ebben az átmenetben - Fogarasi szavaival élve - „arról kell meggyőzni az értelmiséget, hogy jövője attól függ, hogy a munkássághoz köti-e sorsát. Az értelmiség két rétegére támaszkodhatunk főleg: a legfelsőbb elitre és arra a kis intelligenciára, amely a népből származik részben, és mindenképpen közelebb áll a néphez, mint az úgynevezett középrétegek.” Lukács: „Azt kell durván mondanunk: ha olyan lojálisak lesztek a munkássághoz és a parasztsághoz, mint a régi uralkodó osztályhoz voltatok, legalább annyit kaptok, mint tőlük.” Horváth Mártont bízták meg azzal, hogy a megbeszélés alapján fogalmazza meg a párt értelmiségi programját. Az Értelmiség címet viselő előterjesztés abból indul ki, hogy az értelmiségiek a nagygazdáknál is, a kulákoknál is - a dokumentumban többször szerepel ez a nyilvánosság előtt egyelőre nem kimondható szó - veszélyesebbek. Az előbbiek jobbra menve „megállnának a reakciós polgári demokráciánál”, a „deklasszálódott, kényszerproletarizálódott” értelmiségiek viszont a fasizmusig is elmennének. A kulákok sorsa a kommunizmus győzelmével megpecsételődik: „polgári osztályhelyzetük lehetetlenné tenné számukra, hogy a népi demokratikus fejlődést befussák”. Más sors vár a „történelmi okok miatt különleges magyar értelmiségre”; ők formálhatóságuk miatt átmenthetők a szocialista jövőbe. A siker csak a kommunistákon múlik. A program múltértékelése a népi írók felfogásával rokon. Szerzője szerint a „Magyarország polgári fejlődésének fő korszakában kialakult gentry, sváb és zsidó származású értelmiség rétege egyaránt idegen, sőt ellenséges a néppel szemben”. Az értelmiségi ellenzék azért volt erőtlen, mert nem talált utat a tömegekhez, elmerült a teoretizálásban. A húszas, harmincas években az uralkodó osztályok kinevelték a maguk janicsárjait „a kulákok, hivatalnokok és iparosok gyermekeiből”. „A haladó paraszti ideológia” képviselőiből formálódott a hatalommal szemben álló értelmiségiek tábora, akik század eleji ellenzéki társaikhoz hasonlóan „az irodalom és a költészet másodlagos fegyverével hadakoztak”. Az irat szerint a jelenben az értelmiség a reakció ideológiai kiszolgálója, hajlik a sovinizmusra és az antiszemitizmusra. „A magyar kispolgárságból származó (paraszti stb.) értelmiségi réteg, melynek megnyerésére (a sváb -gentry-zsidó réteggel szemben) elsősorban kell törekednünk, ellenséges beállítottságú. Születését főleg Gömbösnek köszönheti, a zsidó konkurenciával folytatott harcban erősödött meg, s ma a zsidó, mint konkurens, ismét jelentkezik.” 109 Itt csak találgathatunk, hogy a szöveg írója mire is gondolt. „Eszközül adja magát [az értelmiség] minden antidemokratikus akcióhoz. Fő hordozója a reakció legveszélyesebb ideológiai fegyvereinek: a sovinizmusnak és az antiszemitizmusnak.” A tennivalókat kijelölő rész legmarkánsabb passzusa: „Szocializmust akarunk. A szocializmus nem falanszter, nem vallásgyalázás és nem tarkónlövés. Részletesen ismertetni az értelmiség helyzetét a Szovjetunióban, ahol nagyobb megbecsülésben részesül [ti. az értelmiségi] és az alkotásnak szabadabb lehetősége van, mint bármelyik kapitalista országban.” A párt értelmiségi bizottsága elégedett volt az előterjesztéssel. A szovjet értelmiség határtalan szabadságáról írottakat sem kérdőjelezte meg senki. Lukács György is hallgatott, holott őt néhány évvel korábban ideológiai elhajlás gyanújával letartóztatták Moszkvában (igaz, néhány hét múlva szabadon