Mozgó Világ, 1999. január-június (25. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 1. szám - DEMORATÁK ÁRULÁSA - Hegyi Gyula: Hol volt, hol nem volt magyar kereszténydemokrácia
Hegyi Gyula Hol volt, hol nem volt magyar kereszténydemokrácia Mottó: „A Kereszténydemokrata Néppárt ötvözi magában nemzőatyja, az MSZMP és szülőanyja, a katolikus egyház minden bűnét és hibáját, azok bárminemű erénye nélkül. ” (A KDNP egyik „ nagy öregjének ” tulajdonított mondás) A „kereszténydemokrácia” kifejezést a politikai hagyomány szerint először Lamourette lyoni püspök használta 1791. november 21-én, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés előtt mondott beszédében. A püspök értelmezésében azonban ez a szóösszetétel még nem egy önálló politikai irányzatot, hanem kizárólag az ancien régime hierarchikus rendjével szakító, demokratikus népegyházat jelentette. Kétszeresen is szimbolikus jelentőséget tulajdoníthatunk ennek a ténynek. A katolikus egyház - számos reformkezdeményezés ellenére - képtelen volt a belső megújulásra, ezt csakis a forradalom kényszeríthette volna ki belőle. A forradalmi rendnek azonban nem demokratikus, hanem az új hatalomhoz lojális egyházra volt szüksége. A francia forradalom és később a napóleoni császárság a feudális egyházat a polgári államnak alárendelt egyházzal váltotta fel. Ez a történet azóta sokszor megismétlődött. A társadalmi forradalom az egyház megújulásának és felszabadulásának reményével töltötte el a demokratikus gondolkodású keresztényeket, ám a forradalmi rend szabadság helyett mindannyiszor újabb függőséget hozott a hívő közösségek számára. Egyfelől a nagy történelmi egyházak (mindenekelőtt a katolicizmus és az ortodoxia) alkalmatlanok voltak a demokratikus reformokra, másfelől a polgári és szocialista rendszerek egyházpolitikáját nem a vallásos közösségek autonómiájának tisztelete, hanem saját hatalmi érdekük motiválta. A kereszténydemokrácia politikai mozgalomként olyan polgári társadalmakban született meg, amelyekben a katolikus klérus reménytelen utóvédharcot folytatott a liberális állam ellen. A Rerum Novarumról közismert XIII. Leó pápa Graves de communi című enciklikájában (1901) még élesen elutasította a „kereszténydemokrácia” kifejezés politikai alkalmazását, s a fogalmat csak a „nép érdekében végzett 115 jótékonysági tevékenységként” fogadta el. (Bármilyen furcsa, a demokráciának a szociálpolitikára való szűkítésében XIII. Leónak méltó követői voltak a kommunista rendszerek.) Vele szemben a kereszténydemokraták elfogadták a politikai demokráciát a vallás- és sajtószabadsággal, az „egy ember - egy szavazat” elvével, a polgári jogegyenlőséggel. Parlamentáris rendszerekben, politikai eszközökkel kívánták képviselni a keresztény értékeket és ezek szellemében a mérsékelt társadalmi reformok ügyét. A huszadik század sikeres nyugateurópai kereszténydemokráciájáról - a kudarcos magyarországi kísérlet megértése érdekében - a leegyszerűsítés veszélyét vállalva is érdemes néhány megállapítást tenni. A kereszténydemokrácia katolikus talajon szökkent szárba, hiszen a kapitalizmussal rokon gyökerű protestantizmusnak nem volt szüksége külön pártokra a polgári rendbe való betagozódáshoz. A kérést-