Mozgó Világ, 2002. január-június (28. évfolyam, 1-6. szám)

2002 / 4. szám - NOVELLA - Podmaniczky Szilárd: Eke és zongora (Bor és himnusz)

Podmaniczky Szilárd Eke és zongora (Bor és himnusz) Január van. A hónap végére az idő megenyhült, az ég sima és kék, a nap középma­gasan sugároz. A férfi egy fűzfa alatt ül vastag barna kabátban, a kabáton barna gombok, köztük középtájt egy áttetsző­ kék. A kabát műszőrme gallérja a férfi fü­léig fölér. A férfin feszül a kabát, a gombok, pattanásig. Arcát hosszú, szürke ár­nyak csíkozzák, a fűzfa lehajló sárga és kopasz vesszői. Gyűrött sártaposója fölött lila és bordó kockás zokniminta, a kockákat vékony fehér vonalak határolják. A zokni fölött harang alakú szürke nadrágszár, amely csak a térd alatt tartja a vasa­lást egy tízcentis sávban. A férfi haja barna, ősz fürtökkel vegyítve. Nem göndör, de a választék után furcsa, sötét alagutat emel a feje fölé. Arca kerek, orra uborka alakú, az orrcimpák tövén veres. Szemét alig látni, maga elé néz, füzetet tart a ke­zében, radírvégű sárga ceruzát kapott heggyel. Délutáni borostája tegnap estétől maradt. A fűzfa körül apró tócsák, sárnedves fűcsomók a férfi lábnyomaival. Háta mögött veteményes, megfagyott káposztafejek, szétálló ribizlivesszők. Balra előtte a ház, vályogból, falai düledeznek, a kéményből szőke füstcsík húz az égre. Az ab­lakban lemetszett muskátli csonkjai fekete műanyag virágládában, mellette nap­szítta zöld kézi locsoló, föntről bordó paprikafürt lóg, alatta fehér keretes borotválkozótükör. A ház hátulján kiszáradt létra fut a padlásig, az ajtó fönt nyit­va, a vasalás leszállt, súlypontja mélyén az ajtó mozdulatlan. A létra alsó fokán téglaporos sárcsomó, föntebb macska gubbaszt, mögötte sárga fal, a macska a nap­ba hunyorog, átnéz a szomszédba, dorombol. A férfi előtt méterekre keskeny, tö­rött téglákból kirakott út vezet a kapuig, az út mellett hosszú artézi csap, rajta rongykóc és nejlonlapok átkötve raftával. A csap csöpög. A férfi hátát süti a nap. Fülei áttetsző vörösek. A mellmagas kapu berakva, retesz rátolva, alul lakat lóg rozsdás láncsoron. A kapu két oldaláról drótkerítés futja körbe a telket, beton- és takarók váltakozva rögzítik, fölötte egy szál szögesdrót, ez friss szürke. Az utcán egy férfi kopott kék munkásruhában, lisztporos sildes sapkában kétkerekű kocsit tol. Az egyik kereke teljesen lapos, a másik megjárja. A kocsi folyton körbejárna a lyukas kerék körül, az ember nagy nehezen tartja csak egyenesben. A rakomány tűzifa, nedves tuskók, rongydarabok, iszapszén és néhány friss léc méretre fűré­szelve, egy félméteres fenyő rozsdálló tűlevelekkel, csillogó szalonpapírokkal, pár centi angyalhal és egy barna mókus papírból. Az utcán áll a sár, az ember gumi­csizmában feszül a kézikocsi tolónyelének, amely hosszú T-vas, a fogantyúkon ró­zsaszín biciklikormány-markolat. Szájából pára száll, arca barázdált, borostás. Kö­rötte fröccs-, dohány- és cementszag, a kocsiból fűrészelt fenyő illata terjeng. Lisz­tes sapkájáért nyúl, hogy megemelje, megemeli, a kocsi kifordul a sárban, a sapkát visszacsapja, még egyszer benéz az udvarba. A fűzfa alatt a ceruza egy pöttyterhes vonást húz a papírra, mikor a férfi visszabólint. A kézikocsissal szemben egy bicik­lis asszony közeledik, vastag, puffadt nadrág van rajta kabátanyagból, különböző pólók és molinók, fölöttük irhakabát feszül, melynek hátulján hímzett piros tuli­pánfej virít. Fején kendő, sárga és bordó indamintákkal. A pedált keményen tapos­sa, a nyereg túl magas neki, egész fertálya billeg. A kézikocsisnak csak bólint, a kertbe nem néz be, a sárban az első kerék lomhán cikázva halad, mintha hegynek felfelé. A bicikli kormányán alumíniumkanna, a kannafedő alatt fehér szövet, a

Next