Mozgó Világ, 2003. július-december (29. évfolyam, 7-12. szám)
2003 / 7. szám - -RÓL, -RŐL - Barna Imre: Álmodni, hogy meghalok - Donnie Darko, amerika játékfilm
nyi. Mást igényelt a közönség. Máskor, egészen másfajta dalok. Úgy fest, a következő évek Madách Színházát népszavazás hívta elő. Zene Andrew Lloyd Webber. Versek Charles Hart. Szövegkönyv Richard Stilgoe-Andrew Lloyd Webber. További versek Richard Stilgoe. Hangszerelés David Cullen-Andrew Lloyd Webber. Fordította Galambos Attila. Koreográfus Seregi László. Jelmeztervező Vágó Nelly. Zenei vezető Kocsák Tibor. Rendező Szirtes Tamás. Az operaház fantomja: Csengeri Attila, Miller Zoltán, Sasvári Sándor, Christine Dané, énekesnő: Bíró Eszter, Király Linda, Mahó Andrea; Vicomte de Chagny, Homonnay Zsolt, Miller Zoltán; Carlotta Giudicelli, operaénekesnő: Pelle Erzsébet, Rosier Orsolya, Sáfár Mónika; Umberto Piangi, operaénekes: Pankotay Péter, Rozsos István; Monsieur André, operaigazgató: Mikó István, Szerednyey Béla; Monsieur Finnin, operaigazgató: Galbenisz Torász, Weil Róbert; Madame Giry, balettmester: Bajza Viktória, Bencze Ilona; Meg Giry, a lánya, baletttáncosnő: Haffner Anikó, Kuthy Patricia, Ladinek Judit; Joseph Bouquet, zsinórmester: Barabás Kiss Zoltán, Vikidál Gyula; Monsieur Reyer, korrepetitor: Bognár Zsolt, Laklóth Aladár; Monsieur Lefevre, az Operaház leköszönő igazgatója: Koltai János, Lőte Attila; Árverési kikiáltó: Lesznek Tibor, Pusztaszeri Kornél, Barna Imre Á Álmodni, hogy meghalok Egy Darkót ismertem már futólag, fiatal költő volt Nagyváradon, mulatós éjszaka után belefulladt szegény a Dacia szálló medencéjébe a sötét nyolcvanas évek hajnalán. Ha megússza azt a hajnalt (a Dacia szállót, a sötét nyolcvanas éveket), ma szenátor Bukarestben, könyvkiadó Pesten, üzleti tanácsadó Montrealban, költő akárhol. Ha, akkor. Ezen a világon. Mert visszaút amúgy a határtalan, de véges felületű Stephen W. Hawkinggömbmindenségben sincs. Hacsak valami átjárón át egy másik univerzumba, egy másik, bár majdnem ugyanolyan medencepartra nem, ahol talán máshogy alakulhat még ez meg az. Az a sötét hajnal. Annak a Darkónak, Donnie-nak, aki Richard Kelly amerikai huszonéves első, tavaly bemutatott és máris cult moláe-gyanús filmjében címszerepel, a neve sötét. Ő 1988 októberében, a Reagankorszak legvégén, a „Bush vagy Dukakis?” kérdés és Halloween előtt alig egy hónappal még csak tizenhat múlt, „írónak vagy festőnek” készül, és úgy hal meg, hogy éjjel, álmában ráesik az égből egy ismeretlen eredetű Boeing 747-es hajtómű. Ha meghal. Ha nem, akkor a baleset hajnalán kinn a szabadban ébred, egy mezőn, hegy tetején, mellette a biciklije. Ahogy a szemét dörgölve szétnézne, embernagy óriásnyúl lép elé, és figyelmezteti: 28 nap, 6 óra és 42 perc múlva vége a világnak. Az óriásnyulat Franknek hívják, és nagyon emberszerű. Donnie pedig problémás kertvárosi kamasz, mint Holden Caulfield vagy az „ok nélkül” lázadó James Dean, de neki nemcsak a hormonjaival, hanem az idegeivel is baj van, úgymond (a javítót is megjárta, pszichiáter is kezeli, gyógyszert is szed), holdkóros félálomban el-elkóborol, skizoid hallucinációi vannak, képzelt lényekkel társalog. Frankkel, a nyúllal például. A repülőgép-hajtómű viszont nagyon is valóságos. Donnie szobája helyén szinte csak egy lyuk marad; elképzelni is rossz, mi lett volna, ha Donnie az ágyában alszik aznap éjjel. A képzeletnek persze tág tere nyílik. Tágítja a nyolcvanas évek electric vagy wave-popja, ez a pszichedélikus szinte-115