Mozgó Világ, 2007. január-június (33. évfolyam, 1-6. szám)

2007 / 2. szám - TANULMÁNY - Farkas Zoltán: Az idegen szabadság - A magyarországi reformok Friedman szemüvegét kölcsönvéve

Farkas Zoltán Az idegen szabadság A magyarországi reformok Friedman szemüvegét kölcsönvéve (Magántermészetű bevezetés) Valamikor a történelem előtti időkben, talán 1979-ben egy hétköznap délelőtti kulturális műsor szerkesztőjétől azt a feladatot kaptam, készítsek interjút Hankiss Elemérrel. Annak idején a Ma­gyar Rádió vezetőit még nem foglalkoz­tatta, mely programoknak kikből tevő­dik össze az úgynevezett célközönségük, no meg riválisa sem volt a Kossuthnak, csupán a Petőfi és a Bartók, nem vitat­koztam tehát, még csak nem is töpreng­tem azon, vajon célszerű-e elsősorban a kis- és nagymamáknak, gyesen lévő fia­tal anyukáknak bemutatni az akkor megjelent és meglehetős közéleti figyel­met aratott Társadalmi csapdák című kötetet. Mindez ma már említést sem érdemelne, ha Hankiss az interjúban nem lep meg egy sajátos megállapítás­sal. Olyasmit talált fejtegetni, hogy sze­rinte a tervgazdaság a kollektivizmus eszméje ellenére individuálisabb társa­dalom, mint a kapitalizmus. Az előbbi ugyanis a hierarchikus rendben egymás mellett, egymástól szinte függetlenül működő végrehajtókat tételez fel, míg utóbbiban önkéntes szövetségek, érdek­­közösségek jönnek létre, az emberek és cégek kooperálnak egymással, közös cé­lokat fogalmaznak meg, s azokat együtt­működve igyekeznek elérni (bocsánat, ha több mint negyedszázad távolából nem pontos az idézet). Meghökkentett Hankiss, nem is ment ki a fejemből ez a néhány mondat, amelyeket később, Kornai Jánosnak a bürokratikus és a piaci koordinációról szóló téziseiből vél­tem visszahallani. A kilencvenes évek közepén emlékez­tettem Hankisst hajdani megállapítása merészségére és a benne felsejlő pontos megérzésre (álszent bókolás), azt firtat­va, mit gondol erről újabban (ennek ki­­fürkészése lett volna a cél). Semmit sem gondolt. Már nem is emlékezett rá. Ami nem csoda, hiszen részéről csupán egy rögtönzött gondolatmenet volt, vagy tán a magyarországi kapitalizmus kiépülé­sének éveiben már árnyaltabban látta a rendszer koordinátái közt vergődő indi­viduum lehetőségeit. Mindegy. Csakhogy. Ha a tavaly, 94 éves korá­ban elhunyt Milton Friedman bármely cikkébe, könyvébe, interjújába olvasok bele, abból Hankisst is, Kornait is ki­hallom. Tekintsük ezt személyre szóló, véletlen ajándéknak. (Köztermészetű bevezetés) Gyanítom, manapság szűk tucat köz­gondolkodót leszámítva senkit nem fog­lalkoztat a bürokratikus versus piaci koordináció dilemmája. Meg azok költ­ségei. A jólét mint olyan. A nemzeteké, nemzetünké. Még a szabadság sem. Pedig nyakunkba szakadt az agyon­adóztatott társadalom által eltartott, mindent agyonszabályozó állam a maga feltorlódott válságaival: finanszírozha­­tatlan kormányzati gépezet, egészség- és nyugdíjügy, oktatás, széttagolt önkor­mányzati rendszer. A vergődő állami szektor totális veresége ez. Reformkény­szer van, ennek megfelelően reformter­vekkel ékes idők köszöntöttek ránk, ám ennek méretes szépséghibája, hogy csu­pán a pénzügyi katasztrófa rémképe idézte elő, nem a közteher-mentesítés szabadelvű víziójának kísértése. Pedig ha a reformok végül nem több szabadsá­got hoznak, hanem elvesznek abból is, ami van, borítékolható a kudarc. Megjegyzem, talán akkor is, ha több szabadságot hoznak. Mert ha manapság a választói preferenciákban is megnyil­vánuló többségi közvélekedés szerint a szabadság nem több annál - és nem is más -, mint hogy gazdagnak és szegény­nek egyaránt szabad a híd alatt aludnia.

Next