Mozgó Világ, 2012. január-június (38. évfolyam, 1-6. szám)
2012 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Révész Sándor: Mindenki puccsa mindenki ellen - Spanyolország
Révész Sándor Mindenki puccsa mindenki ellen Miért nem bukott meg az ifjú és éretlen demokratikus parlamentarizmus ott és akkor, ahol és amikor minden összejátszott ellene? Spanyolországban, 1981-ben. Mennyi exdiktatúrás vezetőt, intézményt, szellemet és hagyományt bír el egy demokrácia? Ha annyit, amennyit Spanyolországban elbírt - akkor bármennyit. És mennyi kudarcot, csalódást, meghasonlást, megosztottságot? Ha annyit, amennyit Spanyolországban - akkor bármennyit. Az egyik legjelesebb kortárs spanyol szépíró fényírásra adta a fejét. Javier Cercas Egy pillanat anatómiája címmel fölboncolta az 1981-es spanyolországi puccskísérletet. Kevés könyv mond Magyarországnak többet azok közül, melyek egy szót sem szólnak róla. Cercas könyve sajnos egyelőre senkihez sem szól magyarul. 2009-ben jelent meg spanyolul, 2011-ben angolul (The anatomy of a moment, Bloomsbury, 2011, 408 oldal). Cercas annak a pillanatnak az anatómiáját adja, amelyben a spanyol demokrácia állva, illetve ülve maradt. 1981. február 23-án délután 6 óra 23 perckor Antonio Tejero csendőr alezredes a spanyol csendőrség egyik osztagával, összesen kb. kétszáz fegyveressel betört a spanyol alsóházba, a Cortesbe, és a földre parancsolta a képviselőket. Három ember élete kockáztatásával ülve maradt. Ellenük a puccsistáknak. Két exfalangista meg egy gyakorló kommunista. Egyiket sem predesztinálta demokratának a történelem. Manuel Gutiérrez Mellado tábornok, miniszterelnök-helyettes, egyben hadügyminiszter, Santiago Carrillo, a Spanyol Kommunista Párt vezére és Adolfo Suárez, a hivatalban lévő, de már lemondott miniszterelnök. Épp az utóbbi utódjáról szavaztak a képviselők, amikor túszul ejtették őket. Mellado már nem, de a többi szereplő még él. Suárez és Tejero egy évben születtek, az idén nyolcvanévesek. Carrillo 98, kiváló hivatkozási alap minden erős dohányosnak. „A spanyol gazdaság a szakadék szélén táncol, a terrorizmus elszabadul, az intézmények és képviselőik iránti bizalmatlanság egyre mélyebben beivódik a nép lelkébe, a feudális örökség és a túlsúlyos autonóm kormányzatok szétrombolják az államot, a spanyol külpolitika egy merő kudarc... Az államcsíny a levegőben lóg.” Ezt írta a Paris Match három nappal a puccs előtt. Mindenkinek elege volt. Kinek a kormányból, kinek az egész demokráciából. Egységkormányt, szükségkormányt, a nemzeti megmentés kormányát, szakértői, össznemzeti, átmeneti, ügyvivő kormányt - ki hogy nevezte, de szinte mindenki valamilyen rendkívüli kormányféleséget akart. A demokrácia barátai és ellenségei persze nem ugyanúgy akarták, de azért ezek az akaratok csak összeadódtak. A puccs meg éppenséggel nagyon is szokványos problémakezelés Spanyolországban. A kísérletekkel együtt több