Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 9. szám - -RÓL, -RŐL - Csengery Kristóf: Új bor régi tömlőben - Dimitrij Sosztakovics: Zongoraötös
nők fejét, szűk a zakóm, mert már túl vagyok a legszexibb napjaimon. Vagy én vagyok Cracanel, az utazó ügynök, akit félreértés áldozataként összevernek, sárga a zakóm és zöld a kalapom, mint egy igazi, kiöltözködött bucuresti illetőségű kereskedőnek. És vicces szeretnék lenni, ezért pöszén beszélek, mintha kiverték volna a frontfogaimat, és a karneváli színben római katonának öltözve azt kiabálom az embereknek, hogy én vagyok a Smundk. Mennek a próbák, és mindenki reménykedik, hogy ennek sikerré kell válnia, ettől behal a nép, egymás vállát fogják csapkodSokan gondolták a zenetörténet nagy alkotói közül, hogy az új korok új tartalmakat kívánnak, az új tartalmaknak pedig új forma dukál. A 18. század bécsi klasszikája nagyobbrészt Istennel és a közösséggel foglalkozott, ezután a 19. század romantikus zenéje az Emberrel és az individuummal, s a korábbi formai kereteket is átértelmezte: a négytételes szimfóniából egytételes, irodalmi „programmal” ellátott szimfonikus költeményt, az operából zenedrámát csinált, de a versenyművet meg a szonátát is jelentősen átalakította, a szimfóniához hasonlóan e kettőt is a koherens, egytételes (bár bensőleg tagolt) szerkezet felé mozdítva el. A többi kor is eljátszotta a „mindent a saját képemre formálok” játékát. Persze a művészetben az egyetlen igazság, hogy nincs egyetlen igazság, a, hogy ő a Smundli. Aztán jön a bemutató, és nem. Jönnek a szürke, hétköznapi előadások, és még mindig nem. Aztán jön a nyári vendégjáték, és csendesek az éjszakák, nem veri föl hahota a Városmajor meghitt csendjét. És azt mondják, de rosszak a színészek. És utálják is őket. Azt nem tudom eldönteni, hogy mindezt csinálni szörnyűbb, vagy nézni. Ion Luca Caragiale: Karnebál. Rendezte Berzsenyi Bellangh Ádám. Játsszák Bregyán Péter, Márton András, Spolarics Andrea, Ilyés Róbert, Böröndi Bence. Budaörsi Latinovits Színház Az „új bort új tömlőbe” evangéliumi elve sem tetszett mindig mindenkinek. A zenetörténet leghatalmasabb életművei között nem is egy olyan akad, amelynek fő jellegzetessége nem az újítás, hanem az összefoglalás és egy fejezet lezárása (Palestrina, Bach). Minden korban akadtak olyanok, akik úgy vélték, a régi formákkal is lehet még kezdeni valamit, és meg is mutatták, hogy ezek még sok izgalmas, korábban felfedezetlen lehetőséget tartogatnak (Brahms). A 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, Dmitrij Sosztakovics (1906-1975) például egy emberöltővel Schönberg után vállalta, hogy zenéjével a Schönbergnél másfél évtizeddel idősebb Mahlerig nyúl vissza, s az ő stílusát továbbfejlesztve teremt saját zenei nyelvet, amelyben felismerhetők a hatások. Csengery Kristóf Új bor régi tömlőben 111