Műemlékvédelem, 1970 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1970 / 4. szám - Sedlmayr János: A vértesszentkereszti apátsági templom helyreállítási terve
A VÉRTESSZENTKERESZTI APÁTSÁGI TEMPLOM HELYREÁLLÍTÁSI TERVE Oroszlány és Pusztavám közötti erdőben ma még eléggé elrejtve és helyreállítatlanul áll a magyar románkori építészet egyik legjelentősebb emléke, a vértesszentkereszti volt bencés apátság temploma. Már alaprajza is különbözik a többi XII. és XIII. századi háromhajós templomainktól, amelyben közvetlen vagy közvetett francia hatás érvényesülhet. Az alaprajz különlegessége mellett a templom felépítése is sok vonatkozásban eltér az ismertebb megoldásoktól, és ugyancsak egyedi jellegű a rendkívül érdekes szobrászati díszítése is. E jelentős emlék még romállapotában is lenyűgöző hatású, noha egykori szépségéből rendkívül sokat veszített a törökkori pusztulása óta, valamint faragványainak szisztematikus széthordása, más építményekbe való felhasználása miatt. A templom szinte minden egyes építészettörténeti műben megtalálható, érdekes tanulmányok készültek róla, helyreállítására és méltó bemutatására azonban mind ez ideig nem került sor. A rom és környékének feltárását ugyan az Országos Műemléki Felügyelőség Kozák Éva régész irányításával már több éve elkezdte, a helyszíni épületrészek és elhordott kőanyag felmérése alapján elkészült már a helyreállítás részletes programja, majd kiviteli terve is. Ezend megvalósítása azonban még nem folyik, elkészítése pedig jó néhány évig eltarthat. Ezért indokolt, hogy a helyreállítási tervet, elgondolásainkat a munka megindulása előtt ismertessük. I. A templom építészeti vizsgálata, elméleti rekonstrukciója A vértesszentkereszti háromhajós, keresztházas, négyzettel és oldalfülkékkel bővített szentélyű templom a szakirodalomban, mint egységes, egy építési periódusban felépült objektum szerepel. A rom újabb helyszíni vizsgálata, valamint a kőfaragványok számbavétele során azonban bebizonyosodott, hogy a templom két periódusban, illetve kétféle koncepció alapján épült. Az első, XII. századi építési szakaszból származik az alaprajz, alsó kősorai és több építészeti-szobrászati részlet. A templom alaprajzának kitűzésében — ahogy azt Szakál Ernő kimutatta — bonyolult szerkesztési elv érvényesült : az arányosan növekvő illetve csökkenő méretek alkalmazása, amely az oldalfalak összetartását, a pillérek kiosztását határozta meg. A kétségtelenül tudatosan alkalmazott bonyolultabb szerkesztési módot egyrészt optikai hatáskeltéssel (térmélység növelése, perspektivikus hatás), másrészt eszmei indokokkal, szimbolikus jelentéssel lehet magyarázni. A második, 1200 körül fázisban a templom felmenő részeinek építése új terv szerint folytatódott, oldottabb építészeti tagolással. Ezzel együtt módosult a szobrászati elemek mondanivalója is: a korábbi, ikonográfiailag rendkívül érdekes, főként figurális ábrázolások helyett nagyobbrészt növényi és geometrikus jellegű részletek készültek. A kétféle koncepció — a hajó nyolcszögű pillérei és esetleg a kapuk kivételével — általában a lábazat magasságában válik el, úgyhogy az alsó korábbi faltest külsőben és belsőben egyaránt padkaként „ugrik ki”. A templom egykori keresztmetszetére és tömegalakítására vonatkozóan is új megállapítást tettünk. Bizonyosnak véljük, hogy a templom nem nyugati toronypárral épült, hiszen ehhez vaskosabb, mélyre lealapozott belső pillérekre lett volna szükség. A hajó nyugati két oldalán megmaradt emeleti kváderfal tehát csakis az oldalkarzatok maradványa lehet. A karzatok felett azonban a főhajó bazilikálisan emelkedhetett ki, amellyel a templom középső tere rendkívül magas arányú volt (7 m szélességéhez kb. 21 m magasság tartozik, 1:3-as arány). Az elméleti rekonstrukciót tekintve továbbra is bizonytalan az, hogy emlékünk egyetlen négyzeti toronnyal, avagy két keresztház fölött emelkedő toronnyal épült-e? Az alaprajz e tekintetben nem árul el semmit, hiszen mindkét megoldásban a pillérek erőteljesebb méretűek. Számunkra elsősorban azért látszik valószínűbbnek a keresztházak feletti toronypár, mert egyrészt alaprajzuk közelebb áll a négyzethez, mint az egyetlen négyzeti torony esetében, másrészt van egy XVIII. század közepéről származó adat, amely tornyok bontásáról beszél. Természetesen nem zárható ki a négy-