Műemlékvédelem, 2009 (53. évfolyam, 1-6. szám)

2009 / 5. szám - Rozsnyai József: A Gellért fürdő és szálló építésének története

Rozsnyai József A GELLÉRT FÜRDŐ ÉS SZÁLLÓ ÉPÍTÉSÉNEK TÖRTÉNETEI A GELLÉRT FÜRDŐ TELKÉNEK TULAJDONOSAI A mai Gellért fürdő elődje, a régi Sáros für­dő telke a Szabadság híd budai hídfőjéhez közel, azon a helyen terült el, ahol ma a Bartók Béla úton és a Szent Gellért rakpar­ton közlekedő villamosok találkoznak. Az ősi, centrális fürdőépület a hídfőtől kevés­sel déli irányban helyezkedett el, a mai Gel­lért tér alatt. Maradványa a Gellért fürdő forrásházaként ma is itt található, föld alat­ti folyosó köti össze a mai fürdőépülettel. A Sáros fürdői ingatlannal kapcsolatban a török hódoltság idejéből csak homályos uta­lásokat ismerünk, 1686 után azonban bizto­sabb forrásaink vannak. Ezek szerint 1686- ban a fürdő az állam tulajdonába került, majd 1687. március 3-án I. Lipót császár orvosá­nak, wartenbergi dr. Illmer Frigyesnek ado­mányozta. Halála után, 1718-ban Buda város vette meg a fürdőt, és egészen 1809-ig a tu­lajdonában maradt, amikor nyilvános árveré­sen történt vásárlás útján Stephan Sagies tu­lajdonába került.2 A budai teleklevelek jegy­zőkönyvei szerint 1812-ben lett Johann Sagies az új tulajdonos.­ A Sagics-leszármazottak voltak Sáros fürdő tulajdonosai egészen 1895-ig, amikor a Fővárosi Közmunkák Tanácsa kisajátítot­ta a fürdői ingatlant, hogy a helyén a Fe­­rencz József (ma Szabadság) híd feljáratát megépíthessék. A fürdő telkén kívül még néhány környező telket is kisajátítottak, hogy azokon a későbbiekben fürdőtelepet építsenek. Az így az államkincstár tulajdo­nába került telekcsoportot hosszas huzavo­na után Budapest székesfőváros vásárolta meg. A fővárosi közgyűlés 1901. június 26- án tartott közgyűlésén 794/1901. számon határozta el a fürdő és a környező telkek megvásárlását, majd 1902. december 31-ig kifizette az összesen 1 050 795 korona 23 filléres vételárat. Valójában azonban csak 1904. július 27-én készült el az adásvételi szerződés, amely alapján 1904. november 30-án írták át telekkönyvileg is a fürdőt Bu­dapest székesfőváros javára.4 Összkép a Ferenci József (ma Szabadság) híd felől (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény Fotótár, PAZ 020432) T­V

Next