Múlt és Jövő, 2004 (15. évfolyam, 1/2-4. szám)

2004 / 1-2. szám

Múlt és jövő Alapította 1911-ben és szerkesztette 1944 márciusáig: Patai József Újra alap­íto­tta : Kőb­ányai János és Vermes György 1988-b­an Új folyam XV. 2004/1—2. főszerkesztő KŐBÁNYAI JÁNOS • szerkesztőségvezető FENYŐ ÁGNES a szöveget gondozta LUKÁCS ANNABELLA • tördelőszerkesztő JEGES ERZSI • művészeti vezető KÁLMÁN TÜNDE történelem HARASZTI GYÖRGY • archívum KISS JÓZSEF • titkárság SEBES GÁBOR • terjesztés SZALAI ÁGNES Kiadja a Múlt és Jövő Alapítvány megbízásából a Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó Bt. Felelős kiadó a Bt. ügyvezető igazgatója. A Múlt és Jövő 2004/1-2. KÉSZÜLT A NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM ÉS A JÓZSEF ATTILA KULTURÁLIS ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSÁVAL This and the previous issue of Múlt és Jövő have been published with the support of a grant from the European Association for Jewish Culture. A szám megjelenését a European Association for Jewish Culture támogatta. ISSN 0864-8646 Szedés és nyomdai előkészítés: a Múlt és Jövő szerkesztőségének Macintosh rendszerén, a Mac LINE Kft. és a Microsec Kft. Lektor szóellenőrző programjával készült. Nyomtatás: PORTOMARK Kft. A SZERKESZTŐSÉG CÍME: 1024 BUDAPEST, KELETI K. U. 27. I. 1. • POSTAFIÓK: 1245 Bp. Pf. 972. TEL./FAX: 316—7019 • E-MAIL CÍM: m­an dp■׳ m u 11 esj­ovo .hu • www.multesjovo.hu ELŐFIZETÉS EGY ÉVRE: 2720 Ft, ill. 60$ • SZÁMLASZÁM: CITIBANK 10800021-00000001-82082007 ELŐFIZETÉS A MÚLT ÉS JÖVŐ NEVÉRE KIÁLLÍTOTT CSEKKEL, MELYET KÉRÉSRE POSTÁZUNK. A SZERKESZTŐ AZ OLVASÓHOZ Amint az sajnos előrelátható volt, nemhogy katarzisos feloldást nem hozott a magyar holokauszt hatvanadik évfordulója, de a kiszántatás rettenetes emlékének sebét csak még inkább fölvakarta. A magyar történelemből és földből szántattunk ki — s addig vissza nem ülhetünk oda, amíg az emlék meg nem tisztul, meg nem nyugszik, s olyan televénnyé nem nemesedik, amely nem nyújt gyógyító ízt a kiszakított gyökereknek — s magának a talajnak is, amelynek vegetációjából kitépettek. Bekövetkezhet-e ez egyáltalán? Olcsó lenne a szónoki fordulat, reménykedés, a be nem teljesülés kitolása a személytelen és lila végtelenbe­n szem­­besülés helyett. Hiszen nemhogy megnyugvást és feloldást nem hozott ez az évforduló, de a kételyeknek sem vetett véget - nevezetesen, hogy a még köztünk élő túlélő generációk újabb és újabb nemzedékének: lehet-e itt , a holokauszt földjén­­ élni? Folytatni? (A túlélők fele szerint: nem, hiszen visszatérve a táborokból, a bujkálásból máshol kerestek hazát.) Lehet-e olyan társadalomban zsidóként (akár zsidó származásúként is) élni, amely nem nézett szembe hatvan év után sem azzal, hogy egy válságos korszakában halálra szánt mindannyiunkat? S hogy azóta sem hajtotta meg fejét több mint félmillió áldozata emléke előtt — tisztességgel, méltósággal. S hogy ma sem tud mit kezdeni sem a felelősséggel, sem az emlékkel. Ezért az évforduló ahelyett, hogy a mimikus újraéléssel megszabadítana az emlék nyomasztó terhétől, a mostani újrajátszás­ csak a kín, a megaláztatás, a kiszántatás eredeti élményét nyújtja még ma is. A küszöb alatt foszladozó hulla — a természet törvényeinek megfelelően — csak egyre eregeti bomlástermékeit. Ezért kerülhetett be épp ebbe a számunkba néhány esemény, hír, sőt: politikus neve is - amely a kultúrától (amelyre a Múlt és Jövő szerveződött), de még a kulturált politizálástól is fényévnyi távolságra áll. Noha az ez évben tizenötödik esztendejébe lépő Múlt és Jövő lapjairól mindezt eddig kérlelhetetlen szigorral kicenzúráztam, azzal az indokkal, hogy az antiszemitizmus elleni harc nem a mi dolgunk, mert nem a mi betegségünk. Most sem az — de annál inkább a szembenézés felelőssége: hol, milyen beteg társadalomban élünk, mit folytatunk, milyen kompromisszumokat és emlékeltérítést viselünk el, és miért? Legalább a történelem számára rögzítsük, hogy mindennek tudatában voltunk. Az e szám összeállítása során spontán módon összegyűlt anyag számottevő része olyanok tollából íródott, akik nem születtek magyarnak, vagy magyar zsidónak. A legkülönbözőbb csatornákon égette meg őket narratívánk tragikus vége. Ha valami, ez biztató és iránymutató. Az emlék, ha nem is a kiszántatás földjén, de a földön mégiscsak gyökeret vert.

Next