Munka, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám
Az alapellátás (alaptényezői) Amikor életszínvonalról beszélünk, elsősorban a dolgozók munkából eredő pénzjövedelme, a különböző béren kívüli juttatások és a fogyasztói árak egymáshoz való viszonya jut az eszünkbe. Holott az életszínvonalhoz sok egyéb is hozzátartozik. A fontosabbakat említve: például a tanulás, a továbbképzés lehetőségei, az egészségügyi ellátás, a családi otthonhoz jutás esélyei, és így tovább. Igen fontos tényező mindemellett — ez olykor nem függ szorosan össze a fogyasztói árakkal —, hogy a pénzünkért meg tudjuk-e vásárolni azt, amire szükségünk van. Mert hiába mutatja ki a statisztika (az árak és bérek függvényében), hogy mondjuk enynyi meg ennyi százalékkal nőtt egy ország lakosságának az életszínvonala, ha az emberek hiába keresik az egészséges táplálkozáshoz nélkülözhetetlen élelmiszereket, az alapvető fogyasztási cikkeket, ha hosszabb sorban állással, esetleg pult alól vagy a feketepiac csatornáin, többszörös felárral juthatnak hozzá a szükséges termékekhez. Kisebbek a különbségek Az idén a politikai vezetés, s ezen belül különösen a szakszervezetek kiemelt figyelmet szentelnek az úgynevezett alapellátás megszokott színvonalának fenntartására. Az, hogy mi tartozik ebbe a körbe, meglehetősen változó. Általában az alapvető, a legfontosabb élelmiszerek (kenyér, lisztfélék, cukor, húsáruk, zsiradékok, tejtermékek stb.), a ruházkodás, a tisztálkodás, a háztartások, a lakások felszerelésének, berendezésének nélkülözhetetlen, a lakosság legszélesebb köreiben használatos, nem luxus jellegű, nem különleges igényeknek megfelelő termékek. Az előbb említett változás onnan ered, hogy a különböző rétegek, a falu és város között egyre kisebbek a különbségek. A fejlődő igények, a társadalmi mozgásokból eredő életformaváltás folytonosan módosít az alapellátásba tartozó cikkek összetételén. Más a fogalomköre az alapellátásnak mondjuk a főváros központjában, és más a távolabbi vonzáskörzetekben, esetleg egy falusi, netán tanyai településen. A megfelelő alapellátás biztosítása az idei esztendőben több szempontból sem könnyű. Egyfelől a külpiaci egyensúly javítása, a nemzetközi fizetőképesség megőrzése feltételezi a fokozott importtakarékosságot. Ez nem kedvez a megfelelő áruválaszték beszerzésének. Ma már bizonyos déligyümölcsökön kívül (citrom), egyébként az élvezeti cikkek kategóriájába tartozó termék is, mint például a kávé, alapvetőnek számít. Az alapellátáshoz tartozó némely cikk beszerzésénél (például jó minőségű szén) sokszor határt szab a baráti országok korlátozott kínálati lehetősége. Ráadásul a statisztika azt mutatja, hogy jövedelmünkből egyre többet vásárolunk. Ez a folyamat — amely már tavaly elindult, s az idén nyilván tovább folytatódik — szorosan összefügg az életszínvonal általános stagnálásával, illetve (a különböző családok, dolgozói, lakossági rétegek számára) visszaesésével. A Belkereskedelmi Minisztérium jelentései szerint 1982-ben a lakosság pénzbevétele 7,2 százalékkal volt több az előző évinél. A kereskedelem készpénzes áruforgalma viszont 9,5 százalékkal nőtt. Korábban minden száz forint pénzbevételének körülbelül a háromnegyedét fordították áruvásárlásra, 1982-ben 87,6 százalékát. A kiskereskedelmi forgalom meghaladta a tervezettet. Még jellegzetesebb a vásárlások összetételének a változása. Az 1981-es évhez képest tavaly nőtt az élelmiszerekre és az élvezeti cikkekre (ital, cigaretta stb.) fordított összeg aránya, viszont kevesebbet költöttünk ruházkodásra. Ezen belül is nyilvánvaló, hogy például a nyugdíjasok — akiknek többsége meglehetősen csekély havi járandóságból kénytelen gazdálkodni — az átlagosnál is nagyobb hányadot költöttek az alapellátás körébe tartozó élelmiszerek beszerzésére. Amire szükség van Ha tehát elvárjuk, hogy a fizetőképes kereslet és a lakosság számára szolgáló árualap egyensúlyban legyen, vagyis a családok pontosan azt szerezhessék be, ami anyagi képességük alapján a valóságos szükségletük, akkor ehhez a kereskedelemnek alkalmazkodnia kell. S nemcsak nekik. Óhatatlanul szükséges az együttműködés a mezőgazdasággal, az élelmiszeriparral, a fogyasztói cikkeket gyártó iparral és a külkereskedelemmel. Bár ennek érdekében már addig is sok minden történt: kereskedelmi vállalatok és élelmiszer termelő gazdaságok, illetve iparcikkgyártók közötti termeltetési szerződések, áruházi csere, nullszaldós importmegállapodások stb., de elkerülhetetlen az érintett minisztériumoknak, kormányzati szerveknek és a szakmai szakszervezetnek is a szoros együttműködése. Az olcsó is kelendő kétségtelenül az alapellátás megteremtésének leglátványosabb fegyverténye az élelmiszereknek az a gazdag kínálata, amelyet sok szomszédunk bizony talán kissé irigyel. Ugyanakkor van mit javítani a forgalmazás feltételein , hogy műszak után ne kelljen a boltban tolongani, a képzetlen vagy csak éppen túlterhelt eladók udvariatlan viselkedése miatt bosszankodni —, de az áruterítés, a tárolás, a szállítás feltételei is sok kívánnivalót hagynak. Mert ezektől függ, hogy a fölöslegesen bő almatermelés ellenére miért drága viszonylag a téli — jó minőségű — alma a piacon, vagy hogy a kenyeret lehetőleg frissen, jó minőségben, s ne kétnaposan, szikkadtan, agyonnyomorítva, szalonnásan kapjuk kézhez. Az alapvető ruházati cikkekből csakúgy, mint a tartós fogyasztási termékekből, javult a kínálat. Az ellátás színvonala a múlt esztendőben és az idei év elején is megfelelő volt. Mindemellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kevésbé márkás, nem annyira divatos, de tartós és olcsó cikkekből is mindig legyen elegendő. Az alapellátás rendjéhez tartozik az is, hogy sehol ne számoljanak többet, rendben legyen a mérleg, ne keveredjen a standon (és a zacskóban) az első osztályú gyümölcs a másod- és harmadosztályúval, s a fogyasztásicikk-választék kiterjedjen arra is, ami szolid termék, de megfelel a célnak. S hogy a pénzünkért azt kapjuk, amire szükségünk van, amit vásárolni szándékozunk, az egyfelől állampolgári jogunk, másfelől a társadalom közérzetének befolyásoló tényezője, s ez viszont aktív munkára serkent. VAJDA JÁNOS 11 GAZDASÁG - ÉLETSZÍNVONAL