Munkás, 1921 (1. évfolyam, 1-79. szám)
1921-12-04 / 58. szám
1921. dec. M 4. Vasárnap szám ára 2 korona 58. szám. m I as UtilifKti s»»fc. Edlyben i .Idtk.n1 Negyedév» — — 120 K. Egy bóra------40 K. OMMIMWM A pécsi szociáldemokrata munkásság lapja. Felelős szerkesztő: DÖMEL ANZELM. Szerkesztőség és kiadóhivatalt Zrínyi-a tea 13. szám • Telefon szám 374 Újabb kombinációk. — Újabb kísérletek. Amikor az alchimisták vegykonyhájában a bölcsesség kövét keresték,amely a nem nemes fémet nemes fémmé tudta volna átalakítani, amikor a lombikban már minden forrott, kavargott, izott, s az öreg alchimista feszült, idegekkel leste a Vegyi hatást, s remegve várta a végső, a döntő pillanatot, — akkor egyet recsesen a lombik és ezer darabra törten hullott a kétségbeesett tudós lábaihoz. És igy ismétlődött ez mindig és mindig századok óta, s a bölcsek kövét, amely a vasat arannyá tudta volna átalakítani— nem sikerült felfedezni. A politika mai alchimistái is a különböző pártok elemeinek öszszevegyítéséből, átalakításából, megdolgozásából igyekszenek megtalálni a bölcsességnek azt, a kövét, amely pártokból fegyelmezett, fegyelmezhető, vezethető és irányítható egységes kormányzópártot képes alakítani. A kísérlet az utolsó lépésig úgy látszott, hogy sikerülni fog, s mikor már minden a legerősebb kavargásban volt, akkor pattant el a lombik, s most a kísérlet megint elölről kezdődhetik. Eddig az a remény éltette a nagy alchimistát, hogy a kisgazda és keresztény egyesülés pártjainak vegyületéből az ő programjának választóvize fogja elkülöníteni a homogén elemeket, s fogja egy tömegbe tömöríteni. — A kísérlet nem sikerült. Most új kísérlet következik és elhagyván azt az alkatrészt, amely ha reagált is a programra, de lényegét megváltoztatni nem akarta, egyéniségét feladni nem volt hajlandó, azzal az elemmel folyik majd a kísérlet tovább, amely legjobban reagált a kísérlet folyamán. A kísérlet azonban, úgy látszik, itt sem a legjobb sikerrel kecsegtet, mert most, hogy a kibontakozás súlypontját erre a pártra helyezik, a párthangulat kezd eltolódni és mint a jövő embereit: Hadik grófot és Perényi Zsigmond bárót emlegetik. A nagy, tömör, egységes kormányt támogató párt, méreteiben mindig szűkebbre és szűkebbre zsugorodik a miniszterelnök által adott munkaprogramban, a legidőszerűbb teendőkként felsorolt törvényalkotások sora most már csak háromra fogyott le, s az új indemnitás megszavaztatása, a választójogi törvény megalkotása, s a főrendiház reformja képezné. Ezután következnék a kibontakozás tulajdonképeni útja, az appellálás a nemzetre, az újonnan megalkotott választójogi törvény alapján. A kormányelnöknek vannak feltétlen hívei a kisgazdapártban és a keresztény egyesülés pártjában is, föltétlen hívei a disszidensek is. Egy pártot tehát, ha kisebbségi párt lesz is, mindenesetre össze tud toborozni, de ez nem az, amit akart, mert ez esetben a kormány többsége, bár úgy a kisgazdapárt, mint a keresztény egyesülés pártja, elfogadták a munkaprogramot, mégis csak labilis, amit a személyi kérdések és pártérdekek szempontjának Scyllája és Charboise akkor zúzhat törmelékekre, amikor aztán legkevésbbé várnák! A politikai válság ügye. ♦ * * A keresztény egyesülési párt nem tartja az egységes párt ügyét reménytelennek. Budapest, dec. 2. (MTI.) Ma délelőtt a miniszterelnöknél Ráday, Vass József, Kenéz Béla és Klebelsberg Kuno jelentek meg. A tárgyalás anyagát az egységes párt megalapítása képezte. Az új párt, ha nem is jutna be többségbe a parlamentbe, nem változtatna a lényegen ez a körülmény, mivel Bethlen pártjának megalakításával arra törekszik, csakhogy az homogén legyen, amely ez időszerűnt a keresztény pártból, disszidensekből és azokból a kisgazdákból állana, akik ma a pártból ki akarnak lépni. Mint illetékes helyről jelentik, a kisgazdapárt állásfoglalásának revíziójára szükség nincs. Miután a pártok már nyilatkoztak az egységes párt ügyében. Most már az egyes képviselőkön a sor, hogy hajlandók-e az egységes párt tagjai lenni. A mai tárgyalások menetéről Vass József a következőkép nyilatkozott : — A kibontakozást nem tartom reménytelennek, mint ahogyan azt az utóbbi időben általában hangoztatták. A tárgyalások a legrövidebb időn belül eredménnyel végződnek, mert most a legjobb mederben haladnak. — Lehet, hogy holnap az új kabinet már meglesz. Hogy a kibontakozás hogy történik, hogy lesz nagyatádival a megegyezés, az bizonytalan. Mindenesetre nincs olyan határozat, amelyet reparálni ne lehetne. Vagy ha már a határozat meg is marad, ne lehetne megteremteni a kibontakozást a szereplők megváltoztatásával. Budapest, dec. 2. (MTI.) A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának vezetősége ma délelőtt intéző bizottsági ülést tartott. Az értekezleten a politikai helyzettel foglalkoztak. A felszólalók hangsúlyozták, hogy a pártnak Bethlen törekvéseit támogatnia kell. Az a vélemény alakult ki, hogy Bethlent a párt a maga egészében támogatni fogja. Hangsúlyozták az egyes felszólalók azt is, hogy annál is inkább szükség van erős kormányzatra, mert a bécsi események megmutatták, hogy az elégedetlenség súlyos következményű kirobbanásokra vezet. Az ilyen elégületlenségeknek, csak egy egységes kormányzat vethet gátat. A pártban úgy tudják, hogy Bethlen az új kabinetlistáját ma este, vagy holnap reggel terjeszti a nyilvánosság elé. Hogy kik "vesznek benne részt, azt még nem tudják. Erre vonatkozólag minden kombináció időelőtti. Budapest, dec. 2. A Magyarország Írja : Hentz Károly kisgazdapárti képviselő, ma reggel a kormányzótól audienciára kapott meghívást. Hentz két és fél óra hoszszáig időzött a kormányzónál. Kihallgatása alatt precízen megvilágította a párt álláspontját. Kihallgatása után nagyatádi Szabóhoz sietett, akit részletesen tájékoztatott a kihallgatás anyagáról. Budapest, dec. 2. (MTI.) A diszszidens képviselők csoportja ma délben pártértekezletet tartott, amelyen behatóan megvitatták a jelenlegi politikai helyzetet. Az értekezletet holnap délben folytatják. A nemzetközi Dunabizottsság ülése Münchenben. A nemzetközi dunai bizottság november 28-án tartott megnyitó ülésén Lerchenfeld gróf bajor miniszterelnök beszédet márdölt, amelyben rámutatot ara, hogy a bizottság hatása az, hogy tárgyalják a bajor tervezetet, amely nemcsak a német dunai hajózás fejlődése, hanem az egész dunai kereskedelem szempontjából igen nagy jelentőségű. Rosetti, a bizottság elnöke köszönetet mondott a miniszterelnöknek. A bizottság, amelyen 11 német képviselteti magát, örömmel érzi azt, hogy az érdekelt államok a kölcsönös jóviszony helyreállítására is fontos szerepet várnak. A 29-iki ülésen fogtak hozzá a bajor Dunaszakasz hajózására vonatkozó terv tárgyalásához. A bizottság egységes állásponttal járult hozzá a tervezetekhez. A legutóbbi gyűlés tegnap volt. A jövő generációja. «* Kolduló apátlanok. — Csak a társadalom tehetősei menthetik meg a férfi munkásait. A kávéházak bejáratainál ácsorognak a nyomor kis vézna emberkéi, hiányos ruhákban, félig mezítelenül s minden arramenő felé kinyújtják a hidegtől lilavirágos kezüket s csak ,,egy pár krajcárt“ kérnek. Ez a jövő generáció, melyet a mostoha jelen pusztít. Egy-egy kép a jelen nyomorából, mely szomorú perspektívákat nyit a jövő felé. Megkérdeztem az egyik gyereket. — Mi az apád? - A fiú megijedt, majd sírva válaszolt — Meghalt. — — Harctéren? — — Nem tüdővészben ! — Majd megtudom, hogy négyen vannak testvérek, a legidősebb 10 éves. A legfiatalabb 2 éves, erre a szomszédok vigyáznak, mig anyjuk napszámba jár. Csak este jön haza s ők addig melegedni álltak a bejárathoz, mert otthon hideg van ! Amit összekéregetnek, azon hurkát vesznek vacsorára. Hány ilyen apátián apróság csatangol ma az utcán s hány szegény szülő nem gondozhatja a gyermekeit — mert robotol értük, — akik már kicsike korukban magukba szidják az utca fertőjét. Mivé fog ez fejlődni ? Mit várhatunk attól a generációtól, melyet a nyomor az utcára űz, mely kénytelen már apró gyermek korában kenyér után nézni s mert máskép azt megszerezni nem tudja, kéregét. A nyomor ezen kis áldozatai azután nem a dolgozó munkásság számát fogják szaporítani, hanem a prostituáltak és bűnözők statisztikájában növelik azoknak táborát. A társadalomra háromlik itt a feladat, hogy ezeket a szerencsétlen apróságokat megmentse a jövőnek. Csakis a társadalom tehetősei segithetnének rajtuk. Kik között vannak olyanok, kik mögött egy egész tragédia rejtőzik s kiket, ha egy gyermekotthonban elhelyezhetnek, hol az utca piszka helyett a jót, a nemeset, a szépet kedveltetnék meg velük, — mig szüleik a napi kenyér utáni hajszával vannak elfoglalva, — azzal számos munkáját mentenék meg a jövő társadalmának. Mig úgy — hiába minden hatósági beavatkozás, minden tilalom — semmi sem mentheti meg ezeket a gyermekeket a bűn csápjaitól. Sürgős tehát egy ilyen gyermekotthon felállítása, mi nem ütközhet nagyobb akadályokba, különösen azoknál nem, akikért a munkáskezek fáradoznak.