Munkásélet, 1979 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1979-01-05 / 1. szám

EMBER ÉS TERMELÉS. v­it" A GYERGYÓSZENTMIKLÓS­ FAIPARI GÉP- ÉS PÓTALKATRÉSZGYÁRBAN A mennyiség és minőség teljes egyensúlya Bár mindössze fél év múltán kerültem vissza Gyergyószentmiklósra, s keres­tem fel ismét a Faipari-, Gép- és Pót­alkatrészgyárat, falrengető dolgokra te­hát nem várhattam, mégis meglepő e­­redményekről szereztem tudomást. Már eleve le kellett szögeznem: a város, (sőt a megye) legfiatalabb vállalatának szor­gos munkaközössége körében az embe­rek legjellemzőbb vonása az új állandó, hivatásszerű kutatása-keresése. Bátran állíthatom, hogy az Erdőgazdálkodási és Építőanyagipari Minisztériumhoz tarto­zó fa- és bútoripari vállalatok részére gépeket és berendezéseket gyártó gyer­­gyószen­tmiklósi kollektíva számára a technika szeretetével egyenértékű — ha nem előbbrevaló — az új szeretete. Nem egyszerű kijelentés ez, nem játék a szavakkal. Megállapításomat a Lukács János mérnök-igazgatótól hallottakra, a később látottakra alapozom. Említhetnék csupán egyetlen számot, mondhatnék csak annyit, hogy et, ha a legrövidebben akarnám jellemezni a már említett új lényegét és dimenzióit. Az ötös szám ugyanis a tervfeladatok növekedésének arányát jelzi, mégpedig bárki számára — a vállalat munkakö­zösségén kívül bárki számára — rekord­idő alatt. Mondom, bárki számára, mert a gyár dolgozói egészen természetesnek veszik. Mit jelent ez számukra, az ösz­­szes fakitermelő és fafeldolgozó egy­ségek számára gyakorlatilag? Egyre többet az itt gyártott 12 géptípusból (16—17 változatban!), nemkülönben a pótalkatrészekből, a többi között csap­vágó és üregelőgépből, egyengetőgépből, hossztoló és többszörös hossztoló nehéz körfűrészből, s famegmunkáló berende­zések négy típusából (8 változat!), a­­melyet exportálnak is, papír- és cellu­lózipari berendezésekből, bútoralap­­fényező gépből, stb. stb. — Hisz-e a közmondásokban, igazga­tó elvtárs? — Hogyne hinnék, hiszen a nép böl­csességéből fakadnak. — Nem kérdezi meg, hogy miért kér­dezem? — Nos? — Iliszt-e, hogy a jó munkához idő kell? — Hogyne hinném, de nem kétséges, hogy napjainkban a valóság néha még a régi közmondásra is rácáfol. Kétség­telenül valóságérzék híján van az, a­­ki azt hiszi, hogy bizonyos fejlődési ü­­temet a minőség rovására is el lehet ér­ni. Az ütem és a minőség szorosan ösz­­szetartoznak. Ma, a fejlett technika szá­zadában, a műszaki-tudományos forra­dalom ötéves tervének kellős közepén, amikor Nicolae Ceauşescu elvtárs, pár­tunk főtitkára világosan megfogalmaz­ta azt a nagy horderejű követelményt, hogy a mennyiséget új minőséggé kell avatni, ennek az igazságnak a mellő­zése egyszerűen elképzelhetetlen. Való igaz, hogy néha nehézségek jelentkez­nek, néha az anyagi és szellemi javak csak nagy erőfeszítések árán születnek meg. Mit gondol miért? Talán nincse­nek gépeink? Számtalanszor tapasztal­tam, hogy külföldiek a szó szoros értel­mében megbámulták egységeink magas műszaki színvonalú gépi felszerelését. Talán nincsenek kádereink? Szó sincs róla. Ma annyi oktatási forma áll ren­delkezésünkre, a továbbtanulás-képzés óhaja és törekvése olyan erős, hogy az emberek hónapok alatt tanulnak any­­nyit, mint mások évek során. És a mun­kakörülmények? Gondoljon csak arra, amit saját szemével látott annyi gyár­ban és üzemben, kezdve a munkás munkahelyével és végezve az öltözeté­vel. Mondja, meg tudta-e különböztet­ni mindig a munkást a mestertől, a mérnöktől? S akkor? — Valóban, akkor mi az ok? — Egyetlenegy: a két mutató — a mennyiség és minőség — teljes egy­ségének a hiánya. Ha sikerül elérni, persze állandó jelleggel, a kettő egyen­súlyát, nincs többé fejfájás! — A látottak­ tapasztaltak szerint régóta nem fájt a fejük. — Ne higgye, hogy nálunk minden úgy megy, mint a karikacsapás, s nyu­godtan ülünk babérjainkon. De fejpor­ból mindenesetre kevesebb kell... — Mióta? — Azóta, hogy az egész munkaközös­ség körében tudatosodott, hiába a mennyiség, ha a gyártmányok nem fe­lelnek meg az összes minőségi követel­ményeknek. Mit gondol, könnyű volt elérni, hogy mindössze néhány hónap­pal az üzembe helyezés után igényes nyugatnémet megrendelőknek exportál­junk, s egyetlen reklamációt se kap­junk, mi több, pótrendelés érkezzen? Miért? Először is, mert a régebbi és az újabb gyártmányok között lényeges konstrukciós különbségek vannak. Pél­dául egyes gépek fajlagos súlyát sike­rült 50 százalékkal csökkenteni. — Említsen meg néhányat! — Különösen exportgyártmányaink­ról van szó. Az egyengető gépről, a ket­tős körfűrészről, a bútoralap-fényező gépről. A hossztoló körfűrészt új szer­kezettel láttuk el, amely csaknem tel­jesen kiküszöböli a munkabaleset koc­kázatát. — A „tudatbalesetét" nem? — Furcsa szóösszetétel: tudatbaleset. Színdarabcímnek talán nem is lenne rossz. Az viszont biztos, hogy egy ilyen darab cselekménye nem nálunk ját­szódna. Kérdés nélkül is megmondom, hogy miért Házi gépgyártásban előál­lítjuk a teljes felszerelést az új acélön­tődéhez, amely évi több ezer tonnás kapacitással igen sokat jelent majd nemcsak a vállalat, hanem az egész megye számára. Fokozódni fog ugyanis a termelés integrációja, csökken az e­­gyüttműködés a hasonló üzemrészleggel rendelkező más vállalatokkal, lényege­sen növekszik a nettó termelés, végül, de nem utolsó sorban, új munkalehe­tőséget kínálunk. Különben ez lesz a megye első acélöntödéje, amely ellát­hatja a bányaipar és a többi iparág tel­jes szükségletét. Sok más vállalathoz hasonlóan, mi is körülbelül másfél éve dolgozunk az új mutatóval, a nettó ter­melési értékkel. Bevezetése nem oko­zott különösebb gondot, amit az is bi­zonyít, hogy az első félévben 112 száza­lékban teljesítettük. Nem érdektelen itt megjegyezni, hogy egy esztendeje sze­relték fel nálunk az első tartóoszlopot, s nyolc hónapja indult be az első ka­pacitás. Felajánlásunkat több mint 10 millió lejjel tetéztük meg. Több mint 250 berendezést szállítottunk le csupán eddig az NSZK-ba. Kell-e több bizonyí­ték arra, hogy a tervmutatókkal együtt lényegesen növekedett a munkásöntu­dat is? Hogy sikerült kialakítani — s egyébként ezt tartjuk a legnagyobb tel­jesítménynek — egy összeforrott mun­kaközösséget, amely minden szinten tisztában van feladataival, szerepével, felelősségével. Ez a gárda érte el az ed­digi eredményeket és szavatolja a to­vábbiakat Három váltás, huszonnégy óra — tudatbaleset nélkül! Mi tartozik még hozzá dolgos mindennapjainkhoz? Egy-egy új elgondolás, s annak a megva­lósulása. Nem egyszer verejték öntözi a születő munkadarabot. A jól végzett munka örömével lépünk ki a gyárka­pun. Néha bosszankodva is. De minden­képpen annak a tudatában, hogy gyárt­mányaink közös munkánkból születnek. Hogy a gyári védjegy mindannyiunk jó munkáját fémjelzi. Hogy kezünk nyo­mán szépség fakad. — Szép ez a megállapítás. — Szép, s főként igaz. Jó tudni, jó érezni ezt önmagunkban, s aztán nyug­tázni a gyakorlatban, lemérni eredmé­nyeinkben, exporttermékeinkben. Kü­lönben: a távolságot például lehet mérni, a tudat dimenzióit csak érzékel­ni. — Mire, jobban mondva, kire gondol? — Kiss Gyulára, a vállalat párttitká­rára, Fodor Mihai főmérnökre, Jakab Dezső főmesterre, Labont Maria laka­tosra, Gécsi Tibor csoportvezetőre, Sza­bó Antal mesterre, Barabás Csaba la­katosra, Borsos Ferencre és még sokan másokra... — Iia lenne még vagy tíz oldalnyi helyem, mit mondana még el? — Erre a kérdésre csak ennyit vála­szolhatok: kevés lenne... EMIL CIULEI Munkában a minőségellenőr: Székely Sándor, a gyergyó­­szentmiklósi faipari gép- és pótalkatrészgyár dolgozója fog­­profil-formát ellenőriz. * .

Next