Munkások dal- és zeneközlönye, 1931 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

MUNKÁSOK DAL- ÉS ZENEKÖZLÖNYE Előfizetési díj: 1/4 évre 90 fillér, l/2 évre 1.80­0, egész évre 3.60 pengő. VII. évfolyam,­ 1. sz. 3 A MAGYARORSZÁGI MUNKÁSDALEGYLETEK SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és ki­­adóhivatal Budapest, Vll. Aréna út 68. sz. 1931 január hó Múlt és jövő A történelem óramutatója ismét egy újabb esztendőt jelez: 1931-et. Egy újabb esztendőt, mely újabb küzdelmekre és munkára nyújt lehetőségeket. De mielőtt elindulnánk az ismeretlen úton, meg kell állnunk az új év küszöbén és visszapillantani az 1930-as esztendőre. Meg kell vizsgálnunk azt a rögös és tövises utat, amelyen a munkás­­dalosmozgalom­­ eljutott az 1931-es esztendőhöz. Kezdjük talán ott: az 1930-as esztendő úgy kezdődött, hogy telve voltunk ambícióval és lelkesedéssel, mert előttünk lebegett egy hatalmas ünnepélynek, a győri országos dalosünnepélynek­­megvalósítása. Ügyszeretetünk diadalra vitte a gondolatot és győri megnyilatkozásunk egy ki­magasló eseménye lett az elmúlt esztendőnek. De igen értékes ered­ményiként könyvelhetjük el tagda­lá,Máinknak a rádióiban való szerep­lését is. A városligeti Iparcsarnok előtt rendezett szabadtéri hang­versenyeink is művészi fölkészültségünk melllett tanúskodtak. Szoká­sos nyári dalosünnepé­lyün­k az idő mostohasága folytán nem záró­dott teljes anyagi sikerrel, de erkölcsi tekintetben méltó volt több mint két évtizedes pályafutásunkhoz. Ezekből a tényekből azt lát­hatjuk, hogy minden olyan akciónkat, melyet szeretettel és lelkese­déssel igyekeztünk keresztülvinni, sikerült és dicsőséget jelentett. Azonban volta­k az elmúlt esztendőnek olyan eseményei is, amelyek némi szomorúsággal töltöttek el bennünket. A mindjobban reánk és osztályunkra nehezedő nyomorúság megbénította a dalárdák töké­letes működését, mert fölvetődött az a probléma, hogy „lehet-e éhgyomorral énekelni?“ Súlyos kérdés ez és nem egyszerű rá a válasz. Majd külön fogunk vele foglalkozni. Most csak meg kell álla­pítanunk azt a szomorú tényt, hogy nagyon sok dalosunkat veszí­tettük el, ha csa­k ideiglenesen is, akik villamos- és kapupénz hiányá­ban kénytelenek voltak távolimaradni a dalórákról. Daltársaink 65%-a munkanélküli és a legnagyobb nélkülözések köziben tengeti életét egyik napról a másikra. Az ilyen embernek bizony nincs kedve az éneklésihez és ez okozta azt, hogy a dalárdák taglétszáma megcsap­pant. Egy egész sereg dalostársunk kezébe vette a vándort­otót és világgá ment. Egy nagy hányada a mun­kásdalosokna­k — és ezek a kiválóbb énekesek — gyári és üzemi dalárdákba mentek énekelni, ahol jó hangjuk révén munkát kapta­k (sok esetben napszámosmunkát) és meggyőződésük ellenére ott kell szerepelniük, ahová a gyár igaz­gatósága vagy a munkavezetőik vezénylik őket. De ez csak egy át­meneti idő, amelyet a gazdasági válság szült és a viszonyok javulá­sával a mai helytelen és ferde állapot kártyavárként fog összedőlni. Nekünk, munkásbalosoknak, pedig siettetnünk kell a viszonyok jo­bbrafordu­lását. Oda kell állnunk a nagy tömegek élére és lelkesítő ku­ltúrmunkával elősegíteni gazdasági küzdelmüket. 1931-ben nagy feladatok várnak reánk, mert­­reorganizálnunk kell dalárdáinkat és az elhullottak, lemaradtak helyébe új énekeseket kell szereznünk, akik új vérkeringést hoznak majd mozgalmunkba. Minden mun­kásdalos .

Next