Munkaügyi Közlöny, 1979 (23. évfolyam, 1-13. szám)

1979-02-01 / 1. szám

1. szám MUNKAÜGYI KÖZLÖNY védelmi értékhatárokat, ameddig az említett ellá­tások megállapíthatók, illetőleg folyósíthatók, b) a csökkent munkaképességűekre vonatkozó rendelkezések szerint járó átmeneti segély legki­sebb összegét, valamint a rendszeres szociális já­radékot és járadékkiegészítést, továbbá c) a tanácsok által megállapított rendszeres szo­ciális segélyeket. VI. 16. A Minisztertanács felkéri a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy a nyugellátások felemelésével kapcsolatos végrehajtási rendelkezéseket, a munkaügyi minisz­terrel egyetértésben, szabályzattal állapítsa meg, gondoskodjék a kivételes és kivételes ellátással ki­egészített ellátások megfelelő emeléséről; utasítja az egészségügyi minisztert, hogy a) a hadigondozási járadékok felemelésével kap­csolatos végrehajtási rendelkezéseket a Szakszer­vezetek Országos Tanácsával és a munkaügyi mi­niszterrel, b) a rendszeres szociális segélyek felemelésével kapcsolatos végrehajtási rendelkezéseket a mun­kaügyi miniszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben adja ki; utasítja a munkaügyi minisztert, az egészségügyi minisztert és a pénzügyminisztert, hogy intézked­jenek az átmeneti segély legkisebb összegének és a rendszeres szociális járadékok­­összegének feleme­léséről; utasítja a pénzügyminisztert, hogy a nyugel­látások és a szociális ellátások felemeléséhez szük­séges fedezetet bocsássa rendelkezésre, s gondos­kodjék a tanácsi szociális segélykeret megfelelő ki­egészítéséről. 17. Ez a határozat a kihirdetése napján lép ha­tályba; az 1—15. pontban foglalt rendelkezéseket 1979. január 1-től kell alkalmazni. Lázár György s. k. a Minisztertanács elnöke A Szakszervezetek Országos Tanácsának 2/1978. (XII. 22.) SZOT számú szabályzata az alacsony összegű nyugellátások felemeléséről Az alacsony összegű nyugellátásoknak a Mi­nisztertanács 1041/1978. (XII .22.) számú hatá­rozatával 1979. január 1-től elrendelt emelése végrehajtását a Szakszervezetek Országos Taná­csa — a határozatban kapott felhatalmazás alap­ján — a munkaügyi miniszterrel egyetértésben a következők szerint szabályozza. „ Az 1971 előtti nyugellátások emelése A munkás — alkalmazotti nyugellátások emelése 1 § / A nyugellátás összegére és a megállapítás idő­pontjára tekintet nélkül havi 400 forinttal fel kell emelni a) az 1928. évi XL. törvény alapján megálla­pított öregségi és rokkantsági járadékokat, illető­leg ellátásokat, b) az 1912. évi VIII. törvény, az 1927. évi XXI. törvény, illetőleg a 6180/1945. (VIII. 14.) ME szá­mú rendelet rendelkezései szerint 66 százalékot meghaladó munkaképességcsökkenés alapján meg­állapított baleseti járadékokat, c) a bányanyagbérre vonatkozó rendelkezések (1925. évi XXXIV. törvény) alapján megállapított öregségi és rokkantsági bányanyugbéreket, d) az 1912. évi LXV. törvény­ alapján megálla­pított saját jogú nyugdíjakat és nyugbéreket, e) az 1938. évi XII. törvény alapján megállapí­tott öregségi járadékokat, f) a volt vállalati nyugdíjbiztosítottakra vonat­kozó szabályok szerint megállapított saját jogú nyugdíjakat, g) a 14/1956. (XII. 1.) számú kormányhatározat rendelkezései szerint járó saját jogú nyugdíjakat, h) a 67/1958. (XII. 24.) Korm. számú rendelet 110. §-ában meghatározott saját jogú egyesített nyugellátásokat, i) a 12260/1945. (1946. I. 17.) ME számú ren­delet, valamint a 6800/1948. (VI. 27.) Korm. számú rendelet alapján megállapított saját jogú nyug­ellátásokat, j) a volt Adriai Biztosító Társaság és a Trieszti Általános Biztosító Társulat nyugdíjpénztárának tagjai részére folyósított saját jogú nyugdíjelő­legeket, k) az 1951. évi 30. számú törvényerejű rendelet alapján megállapított öregségi és rokkantsági nyugdíjakat, l) az 1951. évi 30. számú törvényerejű rende­let 44. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatal­mazás alapján kiadott rendelkezések szerint meg­állapított baleseti rokkantsági nyugdíjakat, m) a Kisipari Szövetkezeti Kölcsönös Biztosító Intézetnek a nyugdíjbiztosításról szóló 4/1953. szá­mú szabályzata alapján megállapított öregségi és rokkantsági nyugdíjakat, n) a Belügyminisztérium testületei katonai rendfokozatú tagjai részére a 13­ 365/1952. BM számú utasítás szerint folyósított szolgálati és bal­eseti rokkantsági nyugdíjakat. 3

Next