Művelődés, 1991 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1. szám
BOLDOG ÚJ ÉVET Virágcsendélettel kívánunk Boldog Újesztendőt minden olvasónknak, a Művelődés minden régi és új munkatársának, lapunk, ügyünk kitartó támogatóinak. Hagyományos kötelességünknek teszünk így eleget. S az illendőség szabályainak. Merthogy beköszöntése pillanatában magyarul és a világ annyi más nyelvén hagyományosan boldognak illik, boldognak kell aposztrofálnunk az egyetemes időszámítás új intervallumát. Akkor is, ha történetesen nyomban elenyészik világos jókedvünk, mihelyt a ránk váró hétköznapok teendőire gondolunk, s a feltételekre, melyek közepette leszünk kénytelenek valamiképpen boldogulni. Mert nem a balga hit önáltató szólama ez, hanem az egymástól származó nemzedékek kimunkálta közösségi tudat bölcs, önfenntartó parancsa. Csak az a közösség maradhat életképes a történelmi időben, amelynek szent meggyőződése, hogy szebb és boldogabb jövőbe vetett hite csak vele együtt enyészhet el. Túljutott-e a romániai magyarság sorsa alakulásának mélypontján? Elmondhatjuk mindenesetre, hogy mögöttünk van, ha maradványaival kísért is, az a korszak, melyben csak láncainkat veszthettük el. Ezeket a láncokat azonban nem szűnnek meg csörgetni azok, akik csupán köpenyeget fordítottak sikerrel és átmenteni igyekeznek igazi - kokárdás és sarló-kalapácsos - mivoltukat a még ködösen homályló új világba. Csendéleti boldogságra tehát az új esztendőben aligha számíthatunk. De bizonyságát adtuk, hogy a gerincünk töretlen, eszünk a helyén, szájkosarunk pedig a sutban, kezünk ügyében a toll és a szerszám. Hadd lássuk, hát Uramisten, mire megyünk mi ketten! SZILÁGYI BÉLA Csendélet. Olajfestmény.