Művelődés, 2012 (65. évfolyam, 1-12. szám)

2012-01-01 / 1. szám

A bor transzcendenciája Ugródeszka egy más világ felé A bor mennyekbe emel, vagy pokolba taszít. Ha kellő alázattal és kultúrával közelítünk a borhoz, felfedi önmaga és a világ szentségét. Összeköt saját magunkkal, az emberekkel, végső soron pedig Is­tennel. Azonban ha mértéktelenül közelítünk hoz­zá, akkor megbosszulja telhetetlenségünket. A bori­­vás kimenetele kétesélyes. A mérce bennünk van. Hamvas Béla 1945 nyarán, amikor a levegőben még érződött a puskapor szaga, úgy döntött, köny­vet ír a borról. Művének címe A bor filozófiája (Edi­tio­n Kiadó, Szentendre 2000), ami szándéka sze­rint imakönyv akar lenni ateisták számára. Az ima­könyv nem egyszerű vallási kellék. Sokkal inkább olyan alkotás, „amelyben észre sem szabad venni, hogy imádkozni tanít” (9­1.) Milyen világ az, amelyikben a jámbor(kodó) em­ber ateista, és amelyikben észre sem szabad venni, ha imádkozunk? Egy feje tetejéről a talpára állított világ­ írásában Hamvas egy olyan magas­ kultúrát mutat be, amelyben a vallásosság mély, apró rezdü­lései bontakoznak ki az általános nézetekkel sok­szor ellentétes megfogalmazások ellenére is. Mind­eközben pedig a borról beszél. Jelen írás az idézett könyvet ugródeszkául hasz­nálva szeretne szabadon gondolkodni a borról, elsősorban annak transzcendenciájáról, de nem a hagyományos vallási értelemben, hanem újradefi­niálva, ahogyan Hamvas is más jelentéssel tölti meg a szavakat. Egy olyan más világot szeretnék bemu­tatni, amelyben a borivás szent cselekmény, a bor maga pedig szent ital. Töltsük hát meg a világot borral, ezzel a szent nedűvel. A bor és a pokol Először vizsgáljuk meg a bornak és a pokolnak a kapcsolatát. Gyorsan legyünk túl rajta, hogy azt követően nyithassunk a szép, a szent felé. Olyan ez, mint amikor az ember hirtelen beveti magát a jeges vízbe, végigégeti a bőrét, majd iparkodik kifelé. Akkor következik be a pokolra szállás, amikor nem tiszteljük a bor szentségét, mértéktelenül ron­tunk neki. Amikor bánatunkban öntünk fel a garat­ra, a teljes folyamat során egy Gauss-görbét írunk le: amikor először emeljük ajkunkhoz a szőlő eszen­ciájával teli poharunkat, bánatunkból, a gödör al­jából elindulunk egy képzeletbeli hegyre, felfele ívelő hangulatunk hegyére. Az ismétlődő mozzanat - a pohár megtöltése, szájhoz emelése és kiüríté­se - növelni kezdi a jó érzésünket. Olyan magasra emelkedünk hangulatunk Gauss-hegyén, hogy fej­tetőnkkel már-már megérintjük a mennyország be­járatát. Ha itt lenne vége a folyamatnak, akkor nem neveznénk ezt az esetet sem pokolnak, de sajnos a gond éppen a csúcson kezdődik, ott pedig lehe­tetlen megállni. Az iszonyú rafinéria és rászedés a domb tetején: bár megérintjük a mennyországot, de nem juthatunk be oda, tovább kell mennünk, pre­­desztináltan, és ekkor vár ránk a végzet. Az eddig felfele ívelő pályánk derékba törik, mert a domb­oldal szakadékban folytatódik. Talán éppen ezért nem is egészen jó a Gauss-görbe hasonlat, mert annál a lefele mozgás is olyan egyenletes, mint a felívelés. Itt azonban mindeddig azért kellett emel­kednünk, hogy még nagyobbat zuhanjunk a pokol­ba, hogy még fájdalmasabb legyen a talajfogásunk, így bosszulja meg a bor azt a tiszteletlenségünket, hogy csak eszközként akartuk használni a világtól való menekülésünk során. Ilyenkor a borban rejlő hiperbolikus mozgásokat esésekkel törjük meg. Sokszor saját magunkat is összetörjük, ilyenkor a bor szeszélyes, a bolondját járatja velünk, elhiteti, hogy bejuthatunk a mennyországba, halogatja a po­kolba taszítást, röhög rajtunk, de biztosan mindig megbüntet, bekövetkezik a végzet. Jellemző, hogy másnap robban szét a fejünk, bánjuk minden vét­künket, és még jobban utáljuk a világot, mint annak előtte. Az emlékezetkiesés sem ritka ilyenkor. Még egy ponton találkozik a bor és a pokol, ez még undorítóbb, mint az előző. Ebben az esetben a bor maga ártatlan az ördögi cselszövésekben. Ez az eset az, amikor a bort arra használjuk, hogy rászed­jük embertársainkat. Halálos bűn, a bor megszent­­ségtelenítése! Elrettentő példa erre a bibliai Lót és két lányának esete, amit a Teremtés könyve 19. fe­jezetének a 30-tól a 38-as versekig terjedő része ír le. Lót lányaival egy hegyen telepedett le. Mivel a lányok nem reménykedhettek férfiak társaságában, a legaljasabb célra használták fel a bort. Leitatták apjukat azért, hogy vele háljanak, és utódot támasz­­szanak tőle. Szentségtörés és istenkáromlás. Elég volt ennyi a pokolban való megmártózásból. A bor és a húsok Ezután már csak a bor mennybéli zamatát ízlel­getjük. Fokozatosan haladunk az e világhoz a legkö­zelebbi szintről a legmagasabb mennyei egekig. Kezdjük a húsokkal. A hús maga még túlságosan e világi. De meg tudjuk szentelni egy kis borral, ami által az angyali szférába emelődik. Veszünk egy kis nyakas karajt, ujjnyi vastag szeleteket vágunk, kipo­­tyoljuk, majd fűszerezzük sóval, borssal, mindenki ízlése szerint. Egy kis olajban felpuhítjuk a húst, és megvárjuk, amíg szép fehérré válik a serpenyőben. Ekkor következik a megszentelési rituálé. A húst feltöltjük borral, és egy kis fokhagymával valamint apró szeletekre vágott gombával ízesítjük. Ezután ráhelyezzük a fedőt és várjuk, hogy hasson a bor. A folyamat során a bor megedzi a húst, ellenállóvá teszi a gonosz dolgokkal szemben. Néha megfor­gatjuk a karajt, és várunk, amíg lesül a matériáról a bor, amíg finoman meg nem pirul mindkét olda­la. A szertartás végén az elkészült flekként szalma­krumplival tálaljuk. Ahhoz, hogy teljes legyen a rituálé, a húsnak megfelelő bort választunk. Fogyasztáskor a zamatos fokhagyma és a gomba a megszentelt hússal, a ro­pogós krumplival és a borral együttesen valóságos szájorgiát biztosítanak, és a mennyekbe repítenek.

Next