Művelt Nép, 1947 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1947-07-15 / 1. szám

1947 jrutiaA, 15 KULTÚRPOLITIKAI FOLYÓIRAT 1. f, m ám RÁKOSI MÁTYÁS: • V - I Népi demokrácia és a tömegkultúra A népi demokrácia legfontosabb feladata a magyar dolgozó nép életszínvonalának emelése. Nem lehet addig széles népi kultúráról beszélni, amíg a dolgozó tömegek életszínvonala olyan alacsony, hogy kultúrigényeik kielégítésére hiányoznak a minimális gazdasági előfeltételek. Az életszínvonal és a termelés emelkedése viszont a fejlődés fokán megtorpan, ha nem nő ugyanakkor az a kulturális színvonal, amely nemcsak kísérője, de előfeltétele is a magasabb fokút termelésnek. A dolgozó tömegek életszínvonala, kulturális felemelkedése között szerves kölcsönhatás áll fenn. A régi mondást ezzel kapcsolatban úgy variálhatjuk, nemcsak kenyérrel, de kultúrával is él az ember. " A népi tömegek bevonulása az ország ügyeinek közvetlen intézésébe is tágabb látókört nagyobb műveltséget követel meg. Ha a munkásság, a parasztság valóban döntő részt akar venni saját sorsának intézésében, akkor annak egyik előfeltétele, hogy azt a kulturális elmaradottságot, amely a 25 esztendős Horthy-rezsimnek átkos öröksége, minél előbb megszüntesse. Ennek a , megszüntetésnek nem utolsó sorban arra kell irányulnia, hogy felfedje, hogy az elmúlt népellenes politikai rendszerek szívós és tudatos munkával és a legkülönbözőbb kulturális eszközök igénybevételével tudatosan igyekeztek távoltartani, vagy elhidegíteni népünket mindattól, ami az emberi haladást jelentette. A népi demokrácia kultúrmunkájának ezen a téren fel kell számolnia és közömbösítenie kell a múlt hagyományait Ha a múltban a kultúra tudatosan, háttérbe szorította és mellőzte a népi tömegeket és tartalmára nézve ellensége volt a demokráciának és a reakciót igyekezett támogatni, úgy ezekből a tényekből önként adódik a népi tömegkultúra lényege, amelyre törekednie kell. Ez a kultúra formájában a népben gyökeredző, azaz nemzeti legyen, tartalmában pedig a dolgozó tömegek igényeit kielégítő és demokratikus. Ebből viszont adódik, hogy kultúránk erőteljes további fejlődésének legfőbb biztosi téka, ha elsősorban a dolgozó néprétegek régi nemzeti hagyományaihoz nyúlunk viszsza. Legjobb alkotó művészeink, akik mintegy szellemi előfutárai voltak népünk mostani demokratikus megújhodásának, ebben az irányban kezdtek dolgozni már évtizedekkel ezelőtt. Gondoljunk csak arra a munkára, amellyel pl. Bartók Béla a szó szoros értelmében kiásta a mindenféle idegen hatás alatt szinte teljesen feledésbe ment eredeti magyar nóták mn eset. És nem véletlen az, hogy Bartók és társainak ez a kezdeményezése olyan hamar talált megértésre a dolgozó tömegeimél és ma már közkincsévé vált a magyar kultúrának. Az ipari munkásság kulturszervezetei, a munkáskórusok erőteljesen kivették részüket a magyar népzene, a valóban paraszti dalok renaissanceából és ezzel is jelét adták annak, hogy erőteljes gondozói mindannak, ami magyar népünkből ősi és eredeti. A Munkás Kulturszövetség kultúrversenyei azt mutatják, hogyelsősorban az ipari munkásságon belül fokozódik a megértés a népi kultúra minden megnyilvánulásával szemben. Különösen vonatkozik ez a népi táncokra. Mint a Szovjetunióban, nálunk is a népi táncokat az ipari munkásság terjeszti és fejleszti. Nem véletlenség, hogy a Munkás Kulturszövetség nagybudapesti kultúrversenyén a legnagyobb sikert a Ruggyantaáru gyár népi táncegyüttese érte el. A népi kultúrhagyományok megbecsülése és felújítása, a velük való foglalkozás kiszélesíti a dolgozó tömegek kulturális tehetségét, érzékét és lehetővé teszi, hogy a kultúra klasszikus értékeit is elsajátítsák és magukévá tegyék. Ha azt látjuk, hogy a munkásszínjátszók nagysikerű Moliére-előadásokat rendeznek, úgy itt már nemcsak egyszerű műkedvelő szórakozásról van szó, hanem egy olyan fejlődésről, amely mutatja, hogy a dolgozó tömegek a népi kultúratermékekből kiindulva a legjobb úton vannak ahhoz, hogy az egész kultúrát sajátjukká tegyék és birtokukba vegyék. Ilyen tények azt is bizonyítják, hogy a kultúrára szomjazó dolgozó tömegeink munkája következtében a fejlődés a múlttal szemben, amikor az irodalom és a művészet alkotásai egy zártkörű, anyagiakban dúskáló úri társaság monopóliumai voltak, új irányt vesz, a kultúrát a magyar nép dolgozó tömegeinek szolgálatába akarja állítani. Fiatal demokráciánk első másfél esztendejében hiányoztak azok az anyagi eszközök, amelyek nélkül kulturális megerősödésről nem lehetett beszélni. A pénzromlás megállítása és a stabilizáció ezen a téren is változást hoztak. Most, hogy a dolgozó tömegek minimális gazdasági igényeit ki tudjuk elégíteni, parancsoló szükségesség, hogy a szellemi igények kielégítésére is irányt vegyünk. Közben arról sem felejtkezünk meg, hogy ezen a téren a fölszabadulás utáni első két esztendőben lemaradtunk és ezt a lemaradást is most kell behoznunk. Gazdasági téren a hároméves terv, melynek végrehajtásához minden jel szerint augusztus 1-én hozzáfoghatunk, megadja a lehetőséget a magyar dolgozó nép kulturális felemelkedésére is. A magyar népi kultúrának is ki kellett dolgoznia a maga 3 éves tervét, amely hazánk gazdasági felemelkedésével párhuzamosan gondoskodna a demokrácia kulturális színvonalának párhuzamos fokozásával. Ezt lehetővé teszi az a körülmény, hogy a 3 éves terv a dolgozó tömegek kulturális szükségleteire is évről-évre fokozódó összegeket vet ki. A Munkás Kulturszövetségre és a többi demokratikus szervezetben dolgozó kulturcsoportokra, a szakszervezeteit és üzemek" munkásszínjátszóira, dalosaira, táncosaira, művészeire, zenekaraira most az a feladat vár, hogy a 3 éves terv nyújtotta lehetőségeket a lehető legjobban kihasználják és a kínálkozó kereteket igazi magyar nemzeti és demokratikus tartalommal töltsék, meg. A munkásság kulturális felemelkedése nemcsak a városban fogja éreztetni hatását, hanem azonnal vissza fog hatni a falura. És segíteni fog a falvak, a tanyák népének szellemi fölemelkedésében is. Helyre áll kulturális téren, is az a lüktető, pezsgő vérkeringés, amely nélkül nem lehet valóban egészséges nemzeti élet. A magyar város, az ipari munkásság a falut ne csak géppel, villannyal, szerszámmal és iparcikkekkel lássa el, hanem jó könyvvel, énekkarral és kultúrával is. Ez a fejlődés mindjárt kezdettől fogva meg is indult. A városi kulturmunka hatására gyorsan létrejönnek a falusi kulturcsoportok, melyeket a város falujáró kultúrgárdái támogatnak. A vidéki színjátszóversenyek azt igazolják, hogy a felszabadulás óta az óriási gazdasági nehézségek dacára ezen a téren is igen jelentős haladás történt. Mindez azonban még csak a kezdet. A tömegkultúra a parasztság körében méginkább mint a városban, egyelőre a jövő zenéje. De ahogy a 3 éves terv gazdasági téren hosszú esztendők elmaradottságát akarja behozni, úgy a népi demokrácia a kultúrában való elmaradottságunkat is olyan iramban tudja pótolni, amiről azelőtt álmodni sem lehetett volna. Ami ehhez szükséges, az elsősorban jól átgondolt, tervszerűség, szívós kitartó munka és népünk szeretetéből eredlő lendület és lelkesedés. Semmi kétség, hogy a magyar demokrácia, amely az újjáépítés és a gazdasági talpraállás terén méltán vívta ki a szomszédok elismerését és rokonszenvét, a tömegkultúra terén sem fog rosszabb teljesítményt föhattolni. ÁRAm FILLÉR SZAKASITS ÁRPÁD: A tömegkultúra kérdéseiről A Munkási Kulturszövetség roppant feladatot vállalt magára. Nem kétséges, hogy ezeket a feladatokat meg is oldja, hiszen a dolgozó tömegekben szinte olthatatlan szomjúság él a kultúra után. El lehet tűnődni azon, hogy mi az az erő, ami a dolgozókat ellenállhatatlan erővel vonzza a szép, a nemes után, mi az az erő, ami arra sarkalja őket, hogy kiszakadjanak létük mindennapi szürkeségéből. Ez az erő mindenesetre, a legemberibb az emberben és a legerkölcsösebb is, mert egyrészt, a megismerést, másrészt az élet teljességére való törekvést szolgálja.* A megújulás, a változásra, a harmóniára való vágyakozás legyőzhetetlen ereje az a rejtelmesnek látszó ösztön, amely az embereket a művészetek napfényes világába vezeti. Az ember mindig is arra törekedett, hogy minél több örömben és szépségben és minél kevesebb szenvedésben legyen része. Mindig azon volt, hogy létkörülményeit megjavítsa, környezetét megszépítse, önmagát és a külvilágot megismerje, hogy boldog és szabad legyen élete. Nem rajta múlott, hogy ez olyan nehezen; sikerült neki és hogy az emberiség nagy része sem a kultúra, sem a szabadság szépségeit nem ismerhette meg. Talán most nyílik meg az út, hogy az eddig elnyomott, kizsákmányolt dolgozó tömegek eljuthassanak a kultúra tiszta forrásaihoz és testben, lélekben egyaránt szabadakká váljanak. Ez persze nem megy ön-magától. Politikai és gazdasági harcok és széles nagy kultúrmozgalmak vihetik csak előre ezen az úton a tömegeket. Az irodalom és művészet nemcsak az ember életének magasabbrendű kifejezője, hanem egyszersmind a kürt, amelyen megrendülnek az „új időknek új dalai“, amelyek még csak messziről morajtanak sejtelem szerűen. A tömeg csak ösztönösen érzi, hogy nincs rendjén valami, mikor már az irodalom és művészet szemén új ábrák, új eszmék, új gondolatok tükröződnek. A tömeg még régi szemmel szemléli a világot, mikor a művész már másképpen látja az életet, másképpen az ember viszonyát a társadalomhoz. ‘A tömeg talán még mozdulatlan, mikor az irodalom és művészet g már döntögetni kezdi a régi igazságokat, a régi mértékeket, a régi formákat, a régi ideálokat, régigi erkölcsöket és új mértékeket állít fel. Új igazságot teremt, új harmóniát bont ki az átalakulások zavaros ködállapotából. A művészet a hírhozó a társadalom mélyeben végbemenő nagy folyamatokról, melyek nem egyszera félti omlás anarchikus képét mutatják A művészet ebben az anarchiában felismeri a dolgok új rendjét, az új kísérletek szilárd elemeit, amelyekről új formák alakulnak és összekapcsolja egyetlen összhangnak* világképben...