Művészet, 1985 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám

marcona sorköteles bizony a legkevésbé sem hadra fogható. Kevesen látták ezt ilyen tisztán a popkultúra zenitjén, amikor minden példakép ilyen szerelésben járt. Szimbolikus jelentőségűnek érzem, hogy a sebességen és a mesterséges lét­feltételek elfogadásán alapuló életforma forradalmának kifáradása idején jelent meg a széles nyilvánosság előtt ez az akkurátusán és lassan dolgozó festő, aki érdeklődésével és életszemléletével az amerikai vidék életformájához kötődött: a romantikus ősvadonokhoz és szikla­szigetekhez, az állatok közelségéhez és a régi típusú farmok megművelésre váró földjeihez. Nem véletlen, hogy pont Monhegan szigetén van három állandó lakóhelye közül az egyik, ahol a sziklák közé épültek a házak, nincsenek elektro­mos vezetékek, lehetetlen a szigeten jár­művel közlekedni, és a fehér miseruhákba öltözött papok ma is megáldják minden tavasszal a halásztelepülés csónakjait, hogy ősszel minél több térhessen téli pihenőre. Jamie Wyeth érdeklődését al­katának két sajátossága határozza meg: mindig festő, amerikai festő akart lenni, és mindig az amerikai őstermészeti világ magától értetődő részeként, munkása­ként élt. A Pennsylvania állambeli Chadds For­­don lévő farmon nevelkedett, csak a nya­rakat töltötték Maine államban, a Mon­hegan szigeten. 1968-ban kötött házassá­gát követően vette a gyönyörű nevű Point Lookout (Tájékozódási pont) far­mot Delaware államban és a már említett Kent házat a szigeten. Tanulmányai befejeztével T. H. White Az eredendő és eljövendő király (The Once And Future King) című könyve volt meghatározó élménye, melyben Merlin, a varázsló úgy neveli Arthur Pendragont, hogy egy madár, egy hal és más állatok testébe helyezi őt. Ebben az időben idejét egy közeli farmon töltötte, ahol a leg­különbözőbb állatok éltek teljesen sza­badon. Amikor a farm tulajdonosa a gaz­daság megszüntetésére kényszerült, Wyeth vette át az állatokat, holott neki is voltak már telivér lovai és egy vadbölé­nye. Az állatokkal jelenleg is együtt él: egy farkast tart a nappali szobájában, különleges tartályokat építtetett, ame­lyekből szabadon tanulmányozhatja a cá­pák szokásait, és műtermet rendezett be egy pajtában, amelynek álmennyezete alatt tisztán hallja mosómedvéi randalí­­rozását. Kedvence egy Den Den nevű, nagyra hízott disznó volt, különlegesen görbe orra miatt. Amikor két éve alaposabban meg­ismertem Jamie Wyeth festészetét, először engem is disznókról szóló festményei ra­gadtak meg. („Oh, nem, már nem fest disznókat" - mondta a Coe Kerr Galéria háziasszonya, amikor az újabb disznó­portrék után érdeklődtem.­ A sok nagy­szerű disznófestmény közül, az 1978-ban festett Baby Jane nyáron (Baby Jane in Summer) című a kedvencem, több ok miatt is. A témája: Baby Jane, a vaskos testű disznónőstény, a teljesen „felsza­kadt", erős, hajnali fényben, farral felénk, az ólajtóban áll, és talán a korán távozni kényszerült kedves, távolodó alakja után néz. Lehet az is, hogy csak felidézi a ré­gebben távozót, aki többet nem jön (egy böllér kése által meghiúsult románc). A festmény dramaturgiája, mindenesetre egyértelmű, hasonló témájú rokokó képek tömegét idézi, csak ez a leány más, mint azok voltak. A farka vidáman kunkori, mint a népmesékben, ülepén ott látni az elhasznált szalmát, és az ól oldalában ki­készítve várja a gazdát a friss álomnak való. Az ajtófélfához közeledés gesztusa is hite­les: kocaként jólesik a hajnali dörgölődzés, leányként pedig, melyik megidézett művé­szettörténeti példa lányalakjai nem állnak az ajtófélfa sarka felé dőlve? Másrészt, a kivitelezése: akvarellképen ritkán láttam ennyire drasztikus, arcul csapó fényt, mint amilyen itt a hajnali égbolt kis darabja. A zöld növényzet, elmosódó, szabálytalan kontúrvonala azt sugallja, hogy a kép alsó részét kiszakították valahonnan. Elmaradt a folytatás. Baby Jane felálló jobb füle, mintha pótolni akarná a strukturálisan pó­tolhatatlant. Próbálkozása, természetesen, mit sem ér. Az ajtó előtti mező lágy zöldje, tartózkodásával csak hangsúlyozza a re­ménykedő, ormótlan disznóforma és a drasztikus, hideg fényvilág összemérhetet­lenségét. Harmadrészt, a mögöttes jelen­tés vagy szemtelenkedés. A Baby Jane név a közelmúlt amerikai társasági életé­ben védett. Baby Jane Holzer a hatvanas évek pop-társaságának királynője volt, a hatvanas évek valamelyikében „AZ ÉV AMERIKAI LÁNYA". Egy életforma női emblémája. Ki ne emlékezne a mai har­­mincasok-negyvenesek-ötvenesek közül Lou Reed és a Velvet Underground híres slágerére: Sweet Baby Jane? Baby Jane Holzer már természetesen, nem tizenéves, nem a Beatles és a Rolling Stones udvar­tartásának irigyelt papnője, mint annak idején Tom Wolfe-nál olvashattuk magyar 3 Jamie Wyeth: Andy Warhol portréja, olaj, vászon, 76x60 cm, 1976 3 55

Next