Művészet, 1985 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám
alapegyüttes, melyet egy, a saját kebeléből két évre választott elnök irányított. A hét szaktanács egy-egy tagja (elnöke) alkotta a „vegyes hetes tanácsot", melynek elnöke maga a Tanács elnöke vagy főtitkára volt. A csúcsegyüttes a Tanács teljes ülése volt, ahol a legfontosabb kérdéseket közösen megtárgyalták, azokra válaszoltak , ha válaszoltak. A Tanács tagjai mint társadalmi munkások tiszteletdíjat természetesen nem kaptak, ha jól emlékszem, még az Alkotásban megjelent cikkekért sem kaptak honoráriumot, de az akkori nehéz ellátási helyzetben igyekezett a Tanács egy-egy szociális akcióval a tagok ellátási és egyéb gondjain enyhíteni. Ilyen volt, már hazaérkezésem után, hogy amikor az országból külföldre telepített svábok üresen hagyott házait osztották szét, a Tanács tagjai is kaphattak egyegy ilyen elhagyott falusi házat. Wanner János, Építészeti Szaktanácsunk tagja levelet írt, mely szerint nemes ért egyet a Szaktanácsnak ez ügyben kifejtett álláspontjával. Javasolja tehát, hogy a Tanács kizárólag a minőségi elv alapján állítsa össze a javaslatba hozandók névsorát, hogy a kormányzat részéről a feltételekben bizonyosra vezetően érvényesülő politikai szempont elbírálására hívja fel a Szaktanács a Szakszervezetet, s végül hogy a Művészeti Tanács saját tagjait ne jelölhesse. Egytől egyig helytálló javaslatok. Tudok róla, hogy sokan mások is elítélték ezt az akciót, de arról is, hogy többen elfogadták a felajánlott házat. Kassák is egy ilyen sváb házban húzta ki hamarosan bekövetkezett méltatlan mellőzésének nehéz esztendeit. Én is kaptam ilyen házat, de nem fogadtam el. A Tanácsról szóló rendelet ugyan csak 1946. november végén jelent meg, de már kezdettől ennek rendelkezései és tételei alapján működtünk. Éspedig abban a reményben, hogy tenni is tudunk valamit a magyar kultúráért. Tele is voltunk tettvággyal és javaslatokkal, tervekkel ostromoltuk az illetékes hatóságokat és szerveket. Ezek közül itt most — illusztrációként— csak az Építőművészeti Szaktanács néhány akcióját említem meg, melyeknek nyoma maradt archívumomban és emlékezetemben. Ilyen volt a József nádor Műegyetem megsegítéséért indított akció 1946 március-áprilisában. Az egyetem építész osztályának tanárai, alighanem többek közt, a Tanácshoz is fordultak, hogy támogassa őket az építészoktatás feltételeinek megteremtésében. Hogy milyen végletekig leromlott állapotban volt akkor az Egyetem, jellemzi a szükségletlista néhány tétele. Például öt (!) darab tantermi ablak elsötétítésének megoldására kértek eszközöket, egy darab vetítőkészüléket is, az előadóterem megvilágítási berendezésének megjavítását, ötven darab szekrény javítását - és ezekhez két-két darab kulcsot, gépkocsifuvart Budajenőre az odamentett értékek hazaszállítására, mindenféle papírt, színes krétát, szivacsot, harminc darab ceruzát is stb. stb. Persze a Tanácsnak sem volt pénze ilyenek beszerzésére, ezért a kérést átpasszolta, például a moszkvai „Műépítészeti Egyetem"-nek, hogy milyen eredménnyel, nem tudom. Ilyenféle segítségközvetítő levelet írt a Tanács ösztöndíjas építészeihez (ilyenek is voltak), a Fővárosi Közmunkák Tanácsához, hogy nélkülözhető, felesleges vagy duplum könyveikből juttassanak az egyes tanszékeknek valamit. Később, már minisztériumi működésem idején, 1948-ban, az államosított építőipari vállalatoktól kértem néhány ezer forintot a hallgatók tanulmányi költségeinek fedezésére. A Szaktanács előterjesztései közül megemlítem azt, melyet (46. Vili. 12.) az Országos Építésügyi Kormánybiztoshoz (ez is Fischer volt) intéztek a helyreállítások szakszerűtlen, architektúrarontó gyakorlatát kifogásolva, s azt, hogy nem veszik figyelembe és igénybe az egyes épületek még élő tervezőinek segítségét a helyreállítások megtervezéséhez. Ugyancsak 1946-ban a Szaktanács előterjesztést tett a lerombolt Duna-hidak helyreállításával kapcsolatban, szintén a siker reménye nélkül. Sőt a Ferenc József(Szabadság-) híd esetében még szerencse is volt a sikertelenség, hiszen az előterjesztés a híd korabeli díszítéseinek elhagyását javasolta, a helyes történeti szemlélet megcsúfolásával. A Tanács plenáris ülésein, az együttműködés jegyében egy-egy ág legfontosabb kérdéseit tűzte napirendre. Ilyen volt az 1946-ban (X. 8.) rendezett egyik ülés, mely a Javaslat a magyar építészeti kultúra megalapozásáról című témát tárgyalta meg. A javaslatot Borbíró Virgil fogalmazta, és a Szaktanács, vitában, jóváhagyta. A javaslat gondolatai, sajnos, jórészt ma is érvényesek. Most csak egyetlen mondatot idézek a javaslatból ennek illusztrálására: „Hiányzik az építészeti kultúra, és ebből ered az a feltűnő jelenség, hogy" például azok - „akiknek könyvszekrényeit Vörösmarty, Arany, Petőfi és Ady műveinek kötetei díszítik, amikor építkeznek... vagy építkezési ügyekben szavukat hallatják, elképesztő tervekkel vagy rosszul épített házakkal is megelégszenek, a közvélemény bántó ízléstelenségeket helyesel és elismer." Bizony ez így van ma is. Még egy dologról kell megemlékeznem. A Szaktanács az év végén (1946. XI. 16.) javaslatot dolgozott ki az új kultuszminiszterhez benyújtandó „követelések"-7 Az Átrium-ház a Margit körúton (ma Mártírok útja), Budapest, Kozma Lajos műve (1935-1936) 8-9-10 A MÉMOSZ Székház a Dózsa György úton, Budapest, Gádoros Lajos, Preisich Gábor, Perényi Imre és Szrogh György műve (1947-1948) (fotók Somfai I.) 7 10