Beck Ö. Fülöp emlékkiállítás (Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1947)
kajának. Végzetét alighanem éppen ez az acélos keménységű, eleven, cselekvő természete hozta magával, mely a bujkálásban, majd a bunkerben töltött hónapok hosszú fespedését, kényszerű tétlenségét nem bírta tovább viselni. Egy kis mozgásra, változásra vágyott. A harcok még javában folytak, mégis elindult, hogy egy budai kolostorban keressen szállást. Valószínűleg útközben érte a halál, mert a kolostorba nem jutott el. És azóta senki sem tud róla ... Beck ö. Fülöpnek 1943. június 23-án volt hetvenedik születésnapja. Ezt a jelentős évfordulót a mester egész életművét bemutató, nagyszabású retrospektív kiállítással kellett volna megünnepelni. De a fasizmustól mételyezett, esztelen és bűnös módon háborús kalandba bonyolódott Horthy-Magyarországon gondolni sem lehetett erre a kiállításra. Hiszen a cenzúra még azt a cikkemet is letiltotta, melyet születésnapja alkalmából a Pester Lloydban írtam a mesterről. Az elmaradt retrospektív kiállítás is egyike annak a sok méltatlan mellőzésnek, mely művészetünk nagyjait érte. A mulasztást most már, sajnos, későn, emlékkiállítással kell pótolnunk. Ez a kiállítás korántsem mondható teljesnek. Beck ö. Fülöp igen fontos műveit, például a szentendrei úti iskolakapuhoz készült monumentális domborművet, a legszebb síremléket, a pápai hősi emlékművet, a Rózsadombon, majd a Városligetben elhelyezett, bájos ifjú leányalaktól koronázott kutat és az 1943-ból való közraktár utcai dombormű nemesnyugalmú kompozícióját legjobb esetben gipszmodellek, vagy csak fényképek alakjában, tehát az eredeti alkotások halvány másaként láthatjuk. De az emékkiállítás ezekkel a megszorításokkal is kimagasló értékű, rendkívül sokoldalú és gazdag életműről ad számot. Beck ö. Fülöp egyként volt szuverén mestere az érzékeny rajzú, finom domborzatú érmeknek, a súlyos, tömör formákba öltött kőszobrászatnak és a kötetlenebb, mozgalmasabb mintázású, bár azért mindig nagyvonalúan fogalmazott bronzplasztikának, a reliefnek és a kerek szobornak. A renaissance egyetemes szellemű nagy mestereihez hasonlóan, a szobrászat minden ágában és technikájában a téma és az anyag természetével egybehangzó, jelentős műveket alkotott. Emberileg közvetlen ábrázatokat csakúgy, mint a hitbeli küldetés emelkedett tudatát sugárzó és az akarat nemes pátoszával felmagasló, monumentális alakokat; jellemző erejű, eleven, egyéni arcképeket nem kevesebb hivatottsággal, mint társadalmilag és történelmileg jellegzetes, igaz típusokat és általános eszmei értelmű jelentéseket. Köztudomású, hogy Beck ö. Fülöp érmeivel és plakettjeivel már fiatalkorában milyen nagy nemzetközi hírnévre tett szert. Érmei az alakos ábrázolást és a felírást tökéletes arányérzékkel, zártan egybefoglaló kompozíciónak, a nemesveresű plasztikus formálásnak és a finom dekoratív ízlésnek európai viszonylatban is páratlan, úttörő remekművei. Az 1908- ban készült Mikes Kelemen crmen a nyugodt, tiszta körvonalú és enyhén domborító ábrázolás valamelyest még a naturalizmus tárgyilag részletező, egyben érzelmes hangulati módján símul a természethez. A tízes évekből való és későbbi keletű érmek (Liszt Ferenc, Kurucfej, Nők zongora mellett, Vonósnégyes, Strindberg, Szinyei Merse stb.) keményebben, erőteljesebben domborító, konstruktívan tagoló és tömören összefoglaló stílusában viszont már azok az új plasztikai eredmények nyilvánulnak, amelyekre Beck ö. Fülöp 1908—14. között a kőszobrászatban is eljutott. Az emlékkiállításon többek között a vörösmárványból faragott Menyecskefej, a Pihenőgránit domborműve, Király György síremléke, kivált pedig az első világháború közbejöttével befejezetlenül maradt Szent Sebestyén szemlélteti az új kőszoborfogalmazást, melynek a mester azokban az években egyedüli úttörője volt nálunk. Szellemi és stílusbeli párhuzamára csak a festészet terén, a Nyolcak munkáiban akadunk. Mint a Nyolcak festményeit, Beck ö. Fülöp monumentális kőszobrait is merev visszautasítás fogadta a konzervatív kritika részéről. Ez a kritika ugyanazt a szembesimuló, természetes valószerűséget és érzékletes kellemet kívánta a szobrászattól, amelyhez a naturalista festészet révén volt hozzá