Nyergesi János festőművész kiállítása (Fényes Adolf-Terem, Budapest, 1957)
Nyerges János a modern magyar festőművészet egyik festői fekvésű paradicsomában, a Dunamenti Nyergesújfaluban született 1895-ben. A fiatal parasztfiú Kernstok Károly szomszédságában nőtt fel. Első gyermekkori élményei egyúttal művészi élmények is : libalegeltetés közben agyagból lovakat csinál — ezek első játékai. Kernstoknak feltűnik a nyúlánk termetű, értelmes tekintetű fiú és nyaranta modelljének alkalmazza. A hatalmas gyümölcsöskert közepén fekvő műteremben a kis ,,Hanzi” készségesen segít Kernstoknak ecsetet mosni, palettát tisztogatni és közben felébred érdeklődése a rajzolás, festés problémái iránt. Megpróbálja Kernstok lovasképeit másolgatni és a libalegeltető pásztorgyerekből nemsokára tanítvány lesz. Az 1910-es évek elején megismerkedik a Nyergesújfalun dolgozó „Nyolcak” tagjaival, Kernstok barátaival, köztük a művésztelepen vendégeskedő Ady Endrével. Mestere örömmel látja bontakozó tehetségét és Pestre viszi továbbtaníttatni. Nyergesi beiratkozik a Haris-közi Képzőművészeti Szabadiskolába, ahol Kernstokon kívül Rippl Rónai és Egry József is tanárai közé tartozik. Kernstok rábeszélésére üvegfestést is tanul. Anyagi gondoktól nehezített kétévi tanulás után 1913-ban egy prófétát ábrázoló festettüveg ablakával ösztöndíj-pályázaton első díjat nyert. Mikor pénze ismét elfogy, visszatér Nyergesújfalura és gyárba megy dolgozni, mert rokonai nem nézik jó szemmel a művészpályát. A festést azonban nem hagyja abba, ebédidő alatt a fáradt munkásokat rajzolgatja, odahaza a legkedvesebb modellje tollat fosztó édesanyja. 1915-ben behívják katonának. Távollétében a Haris-közi Szabadiskola háború alatt rendezett kiállításán (1918-ban) újabb nagyösszegű díjat és nagy ezüst érmet nyert egyik munkájával. Háború után ismerkedik meg Heltai Jenővel, aki ettől kezdve hatékonyan támogatja és sok megrendelést szerez számára. Egyik pesti kiállításán zsánerképeivel Móricz Zsigmond érdeklődését és barátságát nyeri meg. A huszas évek elején képei eladásából tanulmányútra megy Párizsba. A régi mesterek klasszikus alkotásai nagy hatással vannak a fiatal festőre, állandóan a Louvre és a Luxembourg Múzeum termeit látogatja. Hazatérése után a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT) tagja lesz. Művei az ország két legnagyobb képzőművészeti gyűjteményéhez is megtalálják az utat : Petrovics Elek a Szépművészeti Múzeum, Lépesc Antal az esztergomi Keresztény Múzeum számára vásárolt képeket tőle. Művészetével számos cikk foglalkozik, képei ekkor már külföldi kiállításokon is sikerrel szerepelnek. Művészi eredményei mellett a harmincas évek társadalmában mégsem tud művészként megélni, fizikai munkával kell kenyerét megkeresnie. Volt vasúti munkás, dolgozott cementgyárban, az Eternit palagyárban, sőt bányában is. Bár a festészettel a háború után is csak szabad idejében foglalkozhat, művészi termékenysége megsokszorozódik. 1946-ban nyergesújfalui Viscosa gyárban rendezett kiállítását a kultuszminiszter képviseletében Kassák Lajos nyitja meg. Az elmúlt években megyei kiállításokon szerepelt, 1954-ben Esztergomban volt gyűjteményes kiállítása. A 62 éves művész ma is teljes alkotóerővel dolgozik, elsősorban a falu életét és a környező táj szépségeit festi, a dolgozó emberek hétköznapjait, csendes örömeit, a nyergesi Duna-kanyar változó fényekben tündöklő tájait. Témái általában igénytelenek, egyszerűek, a festő közvetlen emberi hangja szólal meg bennük. Előadásmódja vázlatszerű. Az ábrázolt tárgynak csak a legszebb és leglényegesebb vonásait jegyzi fel. Festészete a kevéssel sokat mondás művészete. Művei mindig megőrzik az eleven élmény friss hatását. Gyorsan és sokat dolgozik. Szereti az esti világítást. Sokszor naplemente után is a szabadban dolgozik. Ilyenkor az alkonyi fények észrevétlenül változó tünékeny színjátékát figyeli meg. Színérzéke rendkívül fejlett. Olykor leheletfinom színeinek hatását fokozza az erőteljes, sötét kontúros tusrajz, a színek erősebb izzása a hajdani üvegfestőre emlékeztet. Az akvarellel kevert tusrajz Nyergesi művészetének jellemző kifejezési eszköze. Képeiben — mint az egész emberben — van valami őszinte, gyermekien naiv vonás, érezni rajtuk, hogy a festő valóban olyannak látja a tájat, az embereket, mint amilyennek ábrázolja, nem is tud, nem is akar másként festeni, mint ahogy érez. Az élményteli, őszinte ábrázolás vonzóvá és élővé teszi a képeket, igazi művész, aki mindent a festő szemével lát, számára a természet mindmegannyi megfestésre álló témából áll. Egy-egy témával behatóan foglalkozik, sorozatokat készít, melyekben a témával kapcsolatos művészi élményeit mondja el. A falu végén ácsorgó cirkuszos kocsi, a szekerek mellett várakozó lovak, a Dunában hűsülő bivalyok, az esti tájban ballagó figura, a nyergesi temető düledező keresztjei, a folyóparton itató magányos lovas, a hangulatábrázolás megkapó remekei. Az utóbbi időben számos rajzot készített feleségéről, leghűségesebb modelljéről és ezekben mint kitűnően jellemzett önarcképeinek végtelen sorozatában, emberábrázoló képességének sokrétűségét mutatta be. Nyergesi változatlanul megőrizte gyermekkora friss szemléletmódját, művészi érzékenységét. Pályáján nem érződik törés, vagy hanyatlás. 60 éves korában festett dolgai felveszik a versenyt bármelyik korábbi művével. Művészetpolitikánk régi mulasztását pótolja, amikor Nyergesi János hosszú időn keresztül elhallgatott munkásságának gazdag művészi termését, fővárosunk művészet iránt érdeklődő közönsége elé bocsátja. Mucsi András