Kovács Zsuzsa belsőépítész és Perczel Erzsébet textiltervező iparművész (Ernst Múzeum, Budapest, 1962)
ff-ff MŰVÉSZRŐL és művészetéről beszélni egy kiállítási katalógus keretén belül sokoldalú és nehéz feladatot jelent; az egyes alkotásokban meglátni a művész életét kifejező teljes tevékenységét és ugyanakkor a művész korának jellemző társadalmi és kulturális keresztmetszetét is. Kovács Zsuzsa belsőépítész és Perczel Erzsébet textiltervező kiállítása — mint minden hasonló munkásságé — csak az itt lemérhető részeredményekről ad képet. Életük eddigi munkásságát teljes igénnyel, az elmúlt időkben gyökerező valóságélmény hitelességével érzékeltetni ma már szinte megoldhatatlan feladat. Ahhoz, hogy megközelítőleg is felmérhessük művészi tevékenységük reális értékét, az egész iparművészeti élet múltját és jelenét is ismernünk kell; ez pedig ilyen szűkreszabott keretben merész feladat. Tanulságos és szükséges volna mindkét művész tevékenységéről teljes képet kapni, mert a megtett út nemcsak évek sorával jelölhető, hanem az iparművészet egészének változásokban gazdag és eseménydús életútja egyben. Az iparművészet történelmi és tartalmi változásai jelzik a művészek alkotói munkásságát; éppen azt a kort, amelyben a használati tárgyakat létrehozó tevékenység a legnagyobb lépéseket tette előre. Ma még túl közel van hozzánk ez az idő, melynek részesei, szemlélői vagy cselekvői voltunk és vagyunk mindannyian, ezért az érzelmi ítélőképességeinket meghaladó feladat a tárgyilagosság teljes igényével beszélni magunkról és az eddig megtett útról. Régi felismerést kell ismételnünk, amikor valljuk, hogy a kultúrák meghatározója és a társadalmak egyik és legjellemzőbb kifejezője minden időben az ember hajléka és használati eszközei voltak. Az emberi élet anyagi valóságának hordozója, szellemiségének kifejezői voltak az életeszközei, használati tárgyai; ezekkel fejezte ki egyben hitét és világszemléletét is. Minden kor társadalmának teljesértékű keresztmetszete fejeződik ki azokon a használati tárgyakon, amelyeken még szoros egységben ötvöződik a technikai, tudományos ismeretek és művészi kifejezőképesség adott felkészültségi foka. A feltörő kapitalizmus gépesítési törekvéseinek eredményeképpen a használati tárgyak sivár iparcikké, kereskedelmi áruvá váltak; egyre jobban kilúgozódott ezekből a kulturális érték, a művészi tartalom. A tárgykultúra önvédelmi harcában mozgalmak születnek a kéziművesség visszaállítására, ennek jegyében jó létre az igényesek és tehetősek szolgálatára az iparművészet, a műterem művészetek új képviselője. Az iparművészet kulturális hatósugara ebben az időszakban még nem ér el a nép millióihoz; a használati tárgyak a polgári világrend gazdasági és kulturális kettéosztottságát képviselik. A kettős arculat kézzelfoghatóan érzékelhető a profitéhség rövidlátó és céltudatos magatartásában, valamint a művészetek élettől való elszakadásában. Az így létrejött idealista művészetszemlélet, az iparművészet és a képzőművészet értékmegjelölésére jellemző meghatározást adott a harmincas évek egyik magyar mestere, a művészetek helyét és funkcióját értékelve: „.. .a festészet és a szobrászat is, hogyha a kifejezés öncélúságának magasságából leszáll a magyarázó ábrázolás szintjére, akár pedig valamely használati objektum díszítésének feladatát vállalja: elveszti magas szellemi rangját, idegen célok cselédjévé válik. Ez utóbbi esetben a művészet alkalmazott művészetnek vagy iparművészetnek neveztetik.” Ez a megnyilatkozás arra is jól rámutat, hogy a múlt iparművésze alig vette tudomásul a műterme falain túl létező élet eseményeit, művészete csak egy szűk társadalmi réteg lezárt világát tükrözte. Befelé forduló szemlélete kizárta, hogy valóban iparművésszé, az ipar művészévé váljon, hogy az egész nép kultúrájának kifejezője és építője legyen. A magyar iparművészet és ezen belül az iparművészeink nagy részének életébe is a felszabadulásunk hozta meg az alkotói szemlélet és magatartás sajátos új vonását: az összefüggésben való aktív látás és az alkotásokban kifejezésre jutó társadalmi felelősségtudat erejét. Iparművészeink magatartása és tevékenysége is a gazdasági alap, a társadalmunk tartalmi megváltozása után lépésről-lépésre haladva változik, és így formálódik dialektikus látású, a nép kultúrájáért felelősséget érző művésszé. Kovács Zsuzsa és Perczel Erzsébet tervezői tevékenységén is lemérhető az iparművészet tartalmi megváltozásának különböző fázisa; megtalálható az egyéni igény kielégítésére való törekvés, amely az egyes darabokat létrehozó művészi alkotómunka sajátossága és újabb tevékenységükben kifejeződik a nagyüzemi termelés, a sorozatgyártást meghatározó szerkesztő-tervező új összetételű művészetszemlélet is. Munkájuk nemcsak rámutat a kor ízlésbeni igényére, hanem alakító módon vesz részt a társadalmi változások folyamatában. KOVÁCS belsőépítész adottságai és képességei sokoldalú felhasználásával szolgálta mindenkor lakáskultúránk kibontakozását. A közel harmincöt éves munkásságára visszatekintve összegezhetjük, hogy akár szerényebb, akár jelentősebb feladatok megoldásán dolgozott, mindenkor érvényre kívánta juttatni a használati tárgyakat meghatározó törvényeket: a célszerűség, anyagszerűség és az esztétikai követelmények egységét. Nem voltak „parádés” feladatai pályája kezdetén; ifjúsága nem volt azonos a mai fiatal belsőépítészek lehetőségeivel, akik már kezdeti munkásságukban is „nagy” tervezési megbízások élményanyagával haladnak az alkotómunka területén mind előbbre. Kovács Zsuzsa teljesítőképessége a szűkre szabott lehetőségek mellett mégis átfogó jellegű volt, mert tervezési feladatai közben értékes esztétikai, elméleti és munkásmozgalmi tevékenységet fejt ki. Tanulmányai, cikkei a harmincas-negyvenes években jelentősen segítették a jövő felé haladás útján való tájékozódást. Már abban az időben felveti a ZSUZSA kollektív és az individualista, az egyedi és a széria bútorkészítés problémáit. Munkáit több külföldi lap is reprodukálta: Deutsche Bauzeitung, Deko rative Art, Domus. Szakírói tevékenysége kiterjed a Munka, a Magyar Iparművészet, Tér és Forma, Építőmunka, Perspektíva, a Bútor és a Pesti Hírlap, majd felszabadulásunk után a Magyar Építőművészet és a Művészet, valamint külföldön a Stickereien und Spitzen hasábjaira. Tervezői tevékenységét Budapesten kezdi, több megszakítással Németországban és ismét Budapesten folytatja. Feladatai, megbízásai — a díjnyertes pályázatokon túlmenően — lakások berendezésére, bútortervezésre és ezek sorában eszpresszó, gyermekruhaüzlet és töltőtoll szerviz megtervezésére terjed ki. Felszabadulásunk nagyobb lehetőséget ad alkotómunkája széleskörű kifejtésére, a tervezőintézeti munkakör több nagyméretű belsőtér kiképzését eredményezi; hivatali épületek, üdülőházak, gyógyszertár, étterem eszpresszó, üzletbelsők. KOVÁCS ZSUZSA: GYÓGYSZERTÁR BERENDEZÉSE ÉS PADLÓMOZAIK