Tahi Tóth Nándor kiállítása (Fényes Adolf Terem, Budapest, 1962)

HINCZ GYULA Művészeink, kulturális építésünkön fáradozva, mind több oldalról világítanak be világunk szépségeibe, s mondanivalójukat korszerűen igye­keznek előadni. Az új társadalmi témák élményanyaga mellett felhasznál­ják a természeti valóság jelenségeit is. Témavilágukat az újonnan felismert formák gazdag szépsége, az emberalkotta tájak új valósága teszi teljesebbé. Ezek a felismerések serkentően hatnak kifejezési eszközeik gazdagítására és kiszélesítésére s elősegítik az új formák megszületését. A cél a valóság — mégpedig a társadalmi valóság mellett a természet valóságának is — szuggesztív és teljesebb ábrázolása; ehhez használják fel az új szerkezetek és anyagok nyújtotta új kompozíciós lehetőségeket. Az új élményanyag megragadása, ennek művészi konkretizálása s eközben az új formák szüle­tése művészetünk folytonos gazdagodását eredményezi, egyúttal a valóság­nak eddig ismeretlen oldalait tárja fel, s ezáltal válik teljesebbé a kép, melyet művészeink a vil­ágról tárnak elénk. A tudomány korunkban rohamos gyorsasággal tár fel új anyagokat, új technológiákat, új összefüggéseket a rég ismert anyagok között, melyeket eddig nem ismertek. Mi sem természetesebb, minthogy a művész is kutató­jává válik az új anyagok adta lehetőségeknek, hogy azokat új szellemi termékek hordozójává tegye, velük új formákat alakítson. Kifejezési esz­közeinek gazdagításával mind az egyes ember, mind a közösség érzelmi életének formálásában differenciáltabb módon képes résztvenni. Építészetünk, használati tárgyakat és munkaeszközöket formáló művé­szetünk olyan alkotásokat hozott létre, melyekkel bebizonyította igazságát és életképességét és ezzel levetkőzte forradalmi korunknak művészi kife­jezését nem szolgáló gyermekbetegségeit. Mi sem természetesebb, minthogy a festőművész is kiveszi részét ebből az alkotó munkából és a képi kifejezés korszerű formáit keresve, felsorakozik az építészeti objektumok és a szo­cialista lakáskultúra alkotói mellé és egy új festői atmoszféra kibontako­zását segíti elő. Tahi Tóth Nándor az új eredmények új színeihez csatlakozik. Szőnyi Istv­á­n, majd Vaszary János növendékeként ismerkedett meg a képző­­művészeti kultúrával. Érdeklődése kezdettől fogva a murális műfajok felé fordult, képeinek zöme is ebben a szellemben született. Az utóbbi időkig azonban nem volt módja arra, hogy elgondolásait valóra váltsa. Az a néhány megbízás, melyet 1957. óta teljesített,­­ az állatkerti Barlang mozi deko­ratív felfogású nagyméretű secco­ja, a Damjanich utcai OTP lakóház és a Németvölgyi úti diákotthon sgraffitói — bontották ki igazán festői képes­ségeit. Festészetét a színek frissesége, intenzív felhasználásuk, a kompo­zíció ötletessége és a konstruktív szemlélet jellemzi. Művészete a természet változatos, intim világát hozza be az építészet által megkomponált térbe. Élményeit elsősorban a biológiai mozgások és konfliktusok világából meríti, figyelemmel kísérve a vízben kibomló élet sokrétűségét és gazdagságát; az ebből adódó színek és formák változatosságából transzponálja falra és vászonra kompozícióit. A képeken nyomon követhetjük az élmény és forma­alakítás lépcsőfokán keresztül az új formák és színek megszületésének mozzanatait. A művész a természet mikrovilágát a művészet nagyvilágává formálja át; az élményanyag újsága, igazsága, a kifejezés őszintesége teszi alkotásait élményvilágunkat gazdagító modern művészetté.

Next