Szurcsik János festőművész kiállítása (Ernst Múzeum, Budapest, 1963)

w te IS o te w tr MAGVETŐ 1957. olaj 70x90 HORDÁS 1957. olaj 80x100 J­ULIK­A 1958. olaj 27x43 galambpiac 1956. olaj 70x100 zulu ruhás lány Vázlat a 1956. olaj 70x50 „FEGYVEROSZTÁSHOZ” 1958. tempera 40x60 ruiuim 1906. olaj 80X00 AK JAivl 1906. olaj 80x60 suliit u fsEN 1956. olaj 60X80 KI V L­AKYÖK 1906. olaj 140X90 ALVU 1956. olaj ■iux70 FLK V­Ö NÖ 1956. olaj 90x140 FlUIVEIOSZTÁS 1956. olaj 100x170 SIRATOK 1959. olaj 40x70 makODOK 1959. olaj eoxiuo KUBIKUS 1959. olaj 100x70 BÖLLER 1959. olaj 110X80 ORSZÁGÚT 1909. olaj 7­0X1­00 ANYA GYEREKKEL 1969. olaj 100x120 ANYA GYEREKKEL (Vázlat)1959. olaj 45x34 GERENDAVIVÓK (Vázlat) 1959. olaj 28x42 HALÁSZ 1959. olaj 90x120 GERENDA VÍVÓK 1959. olaj 140x100 EFITKEZÉS 1959. olaj 140x90 ÖKRÖSSZEKÉR 1960. olaj 60x80 KORSOS CSENDÉLET 1960. olaj 55x40 TANULMÁNY 1960. olaj 50x60 TEL 1960. olaj 100x140 HALOTTAK NAPJA 1960. olaj 60x100 PIHENŐK 1960. olaj 50x90 ÁCSOK 1960. olaj 110x90 KASZAKALAPÁLÓ 1960. olaj 100x120 TÁJ 1960. olaj 40x60 KÖNYÖKLŐ 1960. olaj 50x40 TAKARMÁNYOS 1961. olaj 110x180 SZEKÉR 1961. olaj 60x80 PORTRÉ 1961. olaj 60x80 APÁM Tanulmány a 1961. olaj 42x27 „KASZÁLÓK”-hoz 1961. tempera 28x26 ÖNARCKÉP 1961. olaj 40x50 PANNÓVÁZLAT 1961. olaj 40x60 KASZÁSOK Vázlat az 1961. olaj 40x50 „ANYA GYEREKEIVEL”-hez 1961. olaj 70x50 ÚTON 1961. olaj 60x80 KASZAFENŐ TÉLI ABLAK KAPÁSOK 1961. 1961. 1961. olaj olaj olaj 80x110 100x120 120x180 ÚJ ÉLET TSZ 1961. olaj 85x120, ANYA GYEREKEIVEL 1961. olaj 130x100 RÁKOS CSENDÉLET 1961. olaj 20x25 PANNÓVÁZLAT 1961. olaj 60x100 „A mondanivaló pontos megfogalmazása : ez a stílus alfája és ómegája. Akinek nincs mondanivalója — nincs stílusa és nem is lehet; akinek van mondani­valója, annál a stílus hatásfokát az szabja meg, milyen súlyos a mondanivalója és mennyire biztos az illető a maga igazában “ G. B. Shaw A magyar képzőművészet elmúlt évtizede — úgy gon­dolom — olyan periódus, amikor igen kevés művészről mondhatjuk el, hogy szinte első önálló megnyilvánulásától kezdve a következetesen törekedett saját formavilágának kialakítására. Arra a korosztályra vonatkozik ez elsősorban, amelyhez a most első önálló kiállításán bemutatkozó Szurcsik János is tartozik. Amikor — alig néhány esztendeje — ez a generáció vala­melyik képzőművészeti szabadiskolában s később a főisko­lán a mesterség alapelemeivel ismerkedett, szinte kivétel nélkül valamennyien hozzákapcsolódtak ahhoz a tanárhoz, akinek osztályában tanultak, vagy akit mesterüknek val­lottak. Forma és színviláguk letagadhatatlan azonossága a hét-nyolc esztendővel ezelőtti főiskolások munkáinak jel­lemzője volt. Sokuknál ez az epigonizmus évekig kísértett és ehhez járult ismereteik leszűkülése a honi képzőművészet vilá­gára. Ez pedig a legtehetségesebbeknél is elkerülhetetlen korlátokat állított fel, ami magával hozta — a hagyomá­nyok szűkkeblű felhasználásával — a bezártságot, az ön­ismétlést és az ezzel járó szürkeséget. Ezeknél a fiatal mű­vészeknél a legfőbb téma, a munka ábrázolása, — amely életük szerves része — azzal a fájdalmas következménnyel járt, hogy az alkotás nem ragadta magával a tárlatlátoga­tót, élmény helyett gyakran csak napi munkájának illuszt­rációját kapta. Szurcsik János azok közé a nagyon kevesek közé tarto­zik, akinek munkáiban érezzük azt a hitet, hogy sajátjá­nak vallja a világot, amit ábrázol. Kifejezési módját is ez a mondanivaló szabja meg. Származása és egész lénye az Alföld parasztságához kapcsolja. Innen fakad mondani­valója és ez követelte meg sajátos formavilágát. Parasztjai vagy munkásai, munkájuk mellől szoborszerű nyugalommal szemlélődnek — éppúgy mint a művész, aki­nél ez nem kitalált, keresett érdeklődés. Ezekben a festmé­nyekben úgy nézi most is mindazt, amit művészetével el­mond, mintha otthon kaszálna, horgászna vagy éppen pulykát őrizne. Az ember gyakran elcsodálkozik, hogy most kövek közé zárt lakásából is, hogy láthatja ilyennek a környező világot. A kora reneszánsz áhítatát idézi legtöbb munkaábrázo­lása. Nemrégiben alkalmam volt megcsodálni Giotto, Fra Angelico remekműveit. Leginkább az az áhitat, a szinte gyermeki hit ragadott meg,­­ ahogy elmondják a kor felfo­gása szerint a bibliai történeteket. Kevés színnel, egyszerű, tömör formákkal, ahol minden a legszükségesebb és semmi sem fölösleges. Csak annyi , amennyit el kell mondaniok. Művészetük példaképe lett a századok során sok művész­nek. Hogy újra és újra, kiindulópontként visszatérnek hoz­zájuk, nemcsak saját nemzetük fiai, hanem világszerte a modern művészet művelői, — elsősorban talán abból a giottoi hitből fakadó stílusformálásból adódik, amit nem lehet utánozni, de ami termékenyen hathat a mai mondani­való új formanyelvének megszületésére. A giottoi látásmód tette talán a legnagyobb benyomást Szurcsik Jánosra is. A szinte mereven szűk formák, a tömörségre törekvés a jellemzője már ismert Kapálók-jának, a Szekér-nek, a Gerendavivők-nek vagy látszólag beállított, de az össze­tartozást legjobban kifejező Család-jának. Alvó paraszt­asszonya olyan mélyen tapad a földhöz, hogy szinte eggyé­­válik azzal és körülötte mozdulatlanul vigyáz fáradt álmára a megmeredt búza. Mindig együttérez azzal, amit közöl, ismeri a táj színeit, amelyek — ha a valóságban talán szí­nesebbek — ezekben a művekben leszűkült színvilágként jelentkeznek, hiszen a tájhoz kapcsolódik bennük a fárasztó napi munka keménysége. Nehéz és korai lenne még ilyen fiatal művésznél végle­ges kialakulásról beszélni és túlzás lenne korszakokra osz­tani azt a néhány esztendőt, amióta számontartjuk mun­káit. Ezért csak annyit: azok a stílusváltozások, amelyeket az utolsó évtized néha csapongva változó művészetszemlé­­lete hozott magával — nem jelentkeznek Szurcsik János munkáiban. Tudatosan próbálta eddigi pályája során alakí­tani — ha nem is mindig egyforma értékkel, de egyformán tiszteletet ébresztő következetességgel — a maga világát amely elkövetkező években, ismeretei és mondanivalója bővülésével bizonyosan még tovább fog egyszerűsödni, tisztulni és szerkesztésében is biztosabbá válik. RITLY VALÉRIA 1931-ben született Hercegszántón. Képzőművészeti tanulmányait 1948/49-ben Rudnay Gyula szabadiskolájában Baján kezdte. 1949- ben jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolán. Előbb szakérettségis, majd 1950-től főiskolai hallgató. 1956-ban kap diplomát. Mesterei Fényi Géza és Domanovszky Endre. 1957-től Derkovits ösztöndíjas. 1960-ban ösztöndíjjal hat hetet tölt Rómában, ahol részt vesz az ösztöndíjasok kiállításán. Itt a Kasza­kalapáló c. munkájával ezüstérmet nyer. Rendszeresen szerepel a hazai tárlatokon és a magyar művészek munkáit bemutató külföldi kiállításokon. Táblaképfestészet mellett az utóbbi esztendőkben néhány nagyobb morális feladatot is sikerrel megoldott.

Next