Zala Tibor kiállítása (Ernst Múzeum, Budapest, 1963)

A plakátművészet fejlődését szemmel tartók, a mai művészeti kiállításokat figyelemmel kísérők emlékeznek arra, hogy Zala Tibornak 1957-ben rendezett, első önálló kiállításán főként politikai plakátjai keltettek feltűnést. Azóta is ez a témakör foglalkoztatja a leg­többet, és szüntelenül új megoldásokat kereső kísérletező munkájában az sem kedvet­­leníti el, hogy a politikai plakát iránt gyakorlatilag, számszerűen elenyészően kevés az igény a mindinkább szaporodó kereskedelmi és kulturális plakátokkal szemben. 1959-ben két — nem kivitelezett — plakátjával részt vett a keletberlini „Friede der Welt” plakátkiállításon. Sok külföldi folyóirat is reprodukálta az itt szereplő Algírt, amely később, mint a Szolidaritás plakátja, utcáinkon megjelent, joggal kapta az 1962. év legjobb politikai plakátjának díját. A plakátművészetben annyira nélkülözhetetlen és annyiféleképpen megoldható tömörség, szuggesztivitás, áttekinthetőség itt a mondani­valóval teljes összhangban realizálódott. A drótkerítés mögül előtűnő, jelképes női fej, a szürke-fekete monokrómiával érzékletesen jelzett tömegek, a sötét alapból kivilágló szem, homlok, szögesdrót első pillantásra félreérthetetlenül, tőmondatban közüki a lényeget: a gyarmati elnyomás ellen tiltakozó összefogás fontosságát. A Tiltsák be plakát a szürrealitás elemeit alkalmazva idézi a minden értelmet, észszerűséget felrúgó, mégis lehetséges valóságot, az atombomba veszélyét. Ezt a mun­káját ugyanúgy saját meggyőződése alapján, nem konkrét feladatra vállalva alkotta, mint ahogyan Lenin-plakátjaiban is, művészi érdeklődésének engedve, kísérletezik a már annyiszor variált téma új megoldásaival. Az 1960-ban díjazott November 7 plakáton a változatos­ vörös háttér elé elevenen emelkedő s a friss vörösöket nem tom­pító szuronysor, az Augusztus 20 sarlós-kalászos motívumának ötletesen színes megoldása is bizonyítják, hogy Zala Tibor szüntelenül keresi a már mintegy kimerített­­nek tűnő motívumanyag újszerű, eleven, a mai ember koncentrálási készségének meg­felelő variálását. Könnyebb és hálásabb feladatokat nyújt a kereskedelmi és kulturális plakát jóval moz­gékonyabb, kötetlenebb, témában is változatosabb területe. Az utcák plakátjainak foly­tonosan másuló összképe, mintegy jelzi a mindennapok színesedő ritmusát, a szükség­letek, igények alakulását,az ízlés formálódását. És azt is mutatja, hogy plakátművészeink mennyire képesek a gyors, szabatos tájékoztatásra, ötleteik mennyiben tudják nemcsak nyomon követni, hanem formálni is az ember érzékelő készségét. Zala Tibor két díj­nyertes, az 1959-i Opera és az 1960-i Bizsu plakátjával mutatta meg, hogy a keres­kedelmi plakát műfajában mire képes. A két hasonló felfogásban megoldott plakát csak síkban, egy színnel jelzett, belső formákkal sem bontott női fején a szín és a színellentét révén tűnik ki a hirdetett áru, messzemenően figyelembe véve az utcai távlatok adta látási feltételeket is. Camping plakátja más eszközökkel, humoros mesélőkedvvel hirdeti a táborozás előnyeit. Legjobb grafikusaink munkásságához hasonlóan, Zala Tibor kiállításán is a kulturális plakátok a legváltozatosabbak. Ezen belül is a filmplakátok nyújtják a legtöbb variálási lehetőséget, hiszen maga a téma, a hirdetendő film is mindig megújuló motívumokat, lélektani, formai ötleteket kínál a művésznek. A K­a­p­o fekete-fehér — a kinyomtatott változaton sárga-fehér — sávos alapjában elhelyezett háromszögű foto egyszerre hívják fel a figyelmet a címre, a főszereplőre, s az alap hatásos megoldásával, a sávos háttér és a foto arányával félreérthetetlenül jelzik a környezetet is. A kiátkozott egyet­len motívumánál, a fejnél, a festői eszközök alkalmazásának eredménye, hogy a pla­kát a jellemábrázolás oldaláról tudhat a film drámaiságára utalni. A Párizsi kaland fekvő alakú plakátjának sárga alapjában rajzolódik ki a sötét lábak síkjainak vidám vonal- és foltritmusa. Zala Tibornak egyik erőssége a kiállítási plakát. Ez a fi­lm plakátnál jóval kötöttebb téma­kör is nagy változatosságra inspirálja. Betűtervezői biztonságáról tanúskodik jelen kiállítás hirdetménye is — az 1963-ban rendezett frankfurti plakátkiállításunk plakát­jának változata —, nem kevésbé a Miskolci grafikai kiállítás című, hi nem Plakátművészetünk sokoldalú, nagyszerű hagyományai, számos igen tehetséges, nemzet­közileg is számottevő grafikusunk állandóan gazdagodó munkásága, és nem utolsó sor­ban a plakát egyre nagyobb szerepe bel- és külföldi propagandánkban, növeli minden művész felelősségérzetét és nem lankadó kezdeményezésre buzdít. A téma lehet hasonló, sőt ismétlődő, a grafikusnak ugyanolyan változatossággal kell megoldania az évfordulók politikai plakátjait, a kiállítások betűs vagy képes plakátjait, mint a mindig változó filmek hirdetését. Zala Tibor sem elégszik meg sablonokkal. Újabb és újabb variációkat keres, hiszen a plakátban minden eszköz jogosult, ha meg tudja állítani a járókelőt, ha elevenen és harsányan, meghökkentően vagy éppen megdöbbentően közölni tudja azt, amiért létrejött. Zala Tibor már évek óta legrangosabb plakátművészeink közé tartozik, és ez nem kevés. Legmaradandóbb sikereit politikai plakátjaival érte el, és ebben nemcsak a tehetségnek és a szakmai készültségnek, de az egyéni emberi meggyőződésnek is szerepe van. Zala Tibor 1920-ban született. 1952-ben végezte a Képzőművészeti Főiskolát. Azóta rendszeresen részt vesz hazai és külföldi kiállításainkon. 1957-ben Munkácsy-díjat kapott. Ugyanebben az évben rendezte első önálló kiállítását, a Műcsarnok Kamaratermében. 1958 óta kerülnek kiosztásra ,,az év legjobb plakátjai” díjai, — azóta Zala Tibor három alkalommal négy díjat nyert: 1959-ben a kereskedelmi, 1960-ban a politikai és a keres­kedelmi, 1962-ben a politikai plakát kategóriájában nyert díjat. Fő alkotó területén, a plakáton kívül foglalkozik alkalmazott és kisgrafikával, kiállítási grafikával, könyvbo­rító és kötéstervezéssel. A Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára, nyomtatott változata. A több külföldi országban bemutatott magyar népművészeti kiállítás plakátján szellemesen és egyszerűen oldotta meg az egész felület piros-fehér­­zöld osztását, a középre helyezett, a hossztengelyen végignyúló harmonikus vonalú kerámiával. Giccskiállítási plakátja nem kevés ötlettel nyújtja a giccses szobor, szoba­dísz, ruhadísz, s az egész giccsszemlélet torzképét, s mindezt olyan együttesben, hogy utcára is kerülhessen és nevetségessé is tegye a giccset.

Next