Bornemisza László festőművész kiállítása (Budapest, Kulturális Kapcsolatok Intézetének Kiállítóterme, 1966)

Bornemisza László neve nem ismeretlen szakmai kö­­ rökben, mégis talán Svédországban és Finnországban jobban ismerik, mint itthon. Igaz, hozzájárult ehhez az is, hogy csupán néhány éve találta meg útját, kezdte el festeni egyéni stílű képei sorát. Nehéz röviden jel­lemezni ezt a mind egyénibbé váló stílust, annál is inkább, mert szüntelenül módosul, fejlődik. Néhány alapvonása azonban kivehető. Úgyszólván alapmotí­vumként vonul végig képein a groteszk iránti vonzalom, mely hol játékossá, csipkelődővé szelídül, máskor meg társadalomkritikai ihletésű, sőt tragikus attitűdűvé válik. Néha e groteszkség a szürrealista játékossággal rokon, hiszen Bornemisza ars poeticája a játékban való hit, hit abban, „hogy az emberi küzdelmeket csak a játék feledteti, játék tiszta kártyákkal, az emberi öröm ér­dekében". Igazi őse azonban a farce-ok világa. Nem puszta véletlen, hogy művei szelleme leginkább Bosch és Bruegel művészetét követi, figuráinak marionette­­szerűsége, az amorf és az organikus váltogatása ké­pein, a szörnyalakok burjánzása, a formaelemekben és a figuramotivációkban jelentkező asszociatív fan­táziagazdagság Bruegel „verkehrte Welt"-jének a mo­dern örököse. Ha közelebbi elődöt keresünk, a belga James Ensor neve ötlik eszünkbe. A kortárs magyar művészetben rokona nem is igen található, talán még leginkább Gross Arnold játékosan csipkelődő rézkar­nemiszából hiányzik Gross angyali derűje, ő ha úgy véli is, hogy képei nem fejeznek ki semmiféle szoron­gást, mert azok eredendően optimista életérzésének a szülöttei, mégis több képén a groteszk elem határo­zottan tragikus sugallatú. Bornemisza képeinek formavilága sokrétű, festményein különféle technikai eljárások váltják egymást, pasztó­­zus és lazúros, rajzos és festői részek kerülnek egymás mellé, az elekticizmus veszélyét azonban elkerüli. Festői eljárása elképzelhetetlen a fasizmus technikai tárházának az ismerete nélkül, ugyanakkor Bornemisza nem tagadja meg a formát sem, elhatárolja magát az informeltől, és képein a rajzos, a tektonikus elem együtt élve a burjánzó kolorittal részévé válik az asz­­szociatív elemeket magába olvasztó kompozíciós rend­nek. Bornemisza nem akar követője lenni a divatos festői áramlatoknak, célja szintetizáló; ahogy képein együtt él a non­figuratív elem a figuratívval, úgy ke­resi a technikai lehetőségek szintézisét is. Néhány éve talált útjára Bornemisza, és rettentő inten­zitással dolgozik, mintha néhány év alatt akarná pó­tolni az elmulasztott éveket. Korántsem aknázta ki azonban még a tehetségében és a megtalált stílus­ban rejlő lehetőségeket, ezért kiállítása egyúttal fel­mérés és továbblépés ígérete. NÉMETH LAJOS­ ­ainak szelleme áll hozzá a legközelebb, ám Bor­ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK INTÉZETÉNEK KIÁLLÍTÓTERME, 1966

Next