Kováts Nagy Ira festőművész kiállítása (Derkovits Terem, 1966)

Első alkalommal gyűjtötte össze munkáit önálló kiállításon Kováts Nagy Ira. Az a néhány alkotás, amit eddig láthattunk tőle a II. kerület bemutatóin, vagy másutt, alig érzékeltethette festészetének lendületes új szakaszát. Egy-egy akvarell vagy olajkép csak felvillantotta egyéniségének jellemző vonásait, formatörekvésének irányát. 1946-ban szerzett rajztanári oklevelet a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Kontuly Béla és Varga Nándor Lajos irányítá­sával tanult. A vízfestés titkaiba Elekfy Jenő vezette be. Festő­­pályája azután megszakadt. Az utóbbi években a nyári művész­telepi munkában igyekezett behozni a főiskola után kiesett esz­tendőket. A körülmények azonban inkább csak a gyorsan illanó látványok rögzítését engedték meg. Közel két évtizedig, a mű­szaki rajzolói és pedagógus elfoglaltság mellett, csak akvarel­­lekre, gouachokra futotta ereje. Mint a festők közül annyian, ő is szabadidejében követ­hette alkotói vágyait. Mostanában lázas sietséggel pótolja az elveszett időt, mohó érdeklődéssel kísérletezi ki az olajfestés új módszereit. Témaválasztásában és méretben egyaránt mér­téktartó, megfontolt. A közvetlen környezet, az otthon tárgyai mellett, a Víziváros jellemző figurái, jelenetei, a piacok és pá­lyaudvarok népe tölti meg kompozícióit. Bizarr, egymásra to­­lódó háztetők, égre meredő tűzfalak látványában találja meg azt a képi izgalmat, amely a formai egyszerűsítés legjobb ered­ményeit hozza magával. De a fáradt öregek és a kerítés mel­lett időtlenül ácsorgó emberek is ezt a mozdulatlan, foltokra redukált felfogást segítik, a feketék egyenletes ritmusával, képi hangsúlyaival. D. Fehér Zsuzsa Kováts Nagy Ira kiállítása elé. Szereti a különös formájú bútorokat, szövevényes mintá­zatú textileket, keresi az új, szokatlan perspektívákat — ez biz­tosítja a bőséggel összehordott motívumok fő- és mellékszere­pének kiemelését. A tárgy­választásban és a rajzi komponálás­ban is érezni lehet a világ festői felfedezésének örömét, a for­maalakítás viszont a nagy erővel kitörő élménynek korlátokat szab, a felesleges részletezésnek útját állja. Legjobb munkái ezzel az értelmi-logikai kontrollal készültek, egy szín fokozatait, variációit alkalmazzák. A dekoratív képépítés, a házak és tár­gyak közül kiszippantott levegőért a felület vibráló, tapintható faktúrájával kárpótol. Képein felfedezhető annak a küzdelem­nek a nyoma, amely a hagyományos lírai szemlélet és a síkra írott egyszerű formák között dúl. Az élmény hangulatát, atmosz­féráját igyekszik megőrizni a modern kompozíciós eszközök segítségével. Érdekes, hogy ez éppen a legmerészebb forma­átírásban sikerül neki legjobban. Különleges technikával — az olajfestékbe kevert samott-porral — különleges hatást ér el, fokozza képeinek dekoratív fűtöttségét. Kiállítása a festői kísérletezés friss levegőjét árasztja. Rég­óta dédelgetett témáit az idő is formálta, lehántva arról min­den feleslegeset, a szűkszavú kifejezéshez vitte közelebb. Azok az esztendők sem teltek hát feleslegesen, amelyek a festői fej­lődés szempontjából eseménytelenek voltak. Akkor került kö­zelebb a jelenségek lényegéhez, a valósághoz. Egyénisége, a hosszú, kényszerű szünet ellenére határozott vonásokat mutat.

Next