Nolipa István Pál festőművész kiállítása (Ernst Múzeum, Budapest, 1966)

E Molipa István Pál Nolipa István Pál sokszor szerepelt már önálló kiállítással a nagyközönség előtt. Eddigi méltatói, katalógus írói: Oelmacher Anna, Pogány Ö. Gábor és Végvári Lajos pontosan kijelölték már helyét a magyar munkásmozgalom­ban és a szocialista művészetben. A most bemutatásra kerülő műveit főleg az utolsó öt év terméséből válogatta össze. Ezek továbbhaladását, és mű­vészetének gazdagodását jelentik. Ami minden képét áthatja, az a proletár sorsból fakadó életérzés. 1907-ben Pesterzsébeten született szobafestő családban így a festészet anyagával már kora gyermekségétől ismerkedett. Később is kedvenc tanulmányai közé tarto­zik a művészet anyagtana. E téren szerzett ismeretei a képzőművészet felé irányítják. Szakmai továbbképzését a Technológián fejezte be, de állandó ön­képzéssel, módszeres munkával csiszolta tudását. Igazi mestere: maga az élet. A munkásosztály politikai és kulturális harcai döntően hatottak művészetére. Ez tette lehetővé, hogy megismerje világukat, életével és művészetével tudato­san szolgálja azt. 1926-tól iparban dolgozott, többször gyáriban is, 1928-ban már a „Munkáskultúra" egyik szerkesztő tagja. A Szocialista Képzőművészek Csoportjába 1937-ben lépett be, 1940-ben elnöke lett. A Csoport kiállításai­nak szervezésében vesz részt, és maga is több munkás témájú művel szerepel. Így 1942-ben öt képpel és egy freskótervvel. Erdős László „Valami készül" c. művében részletesen ismerteti Nolipa tevékenységét a Szocialista Képző­művészek Csoportjában és főleg a művészeti kérdések megvitatásának an­­kétjain betöltött szerepét. 1945-ben újult erővel lát munkához mind a mű­vészetpolitika, mind a festészet területén. Különböző hivatalokat vállal, köztük a Képző- és Iparművészeti Gimnázium igazgatóságát. Különféle újságokba pedig művészetpolitikai és pedagógiai cikkeket ír. Képeinek témáját összefoglalóan ő maga így határozza meg: „Háború el­leni harc és a munka világa”. Olajképei, de főleg szenvedélyes grafikái, tusrajzai bizonyítják ezt. Nolipa „pszicho-szürrealista” alkotásnak tartja több háborúellenes rajzát, mint a „Menekülők", „Fogjátok le a gyilkos kezeket", „Rettegés" stb. Mai képei nem csupán az osztályellentéteket hangsúlyozzák, hanem szocializmust építő korunk jellemző megnyilvánulásait. Míg korábbi képeinek torzuló vonásai az elkeseredés hangulatát idézik, a felszabadulás

Next