Varga Hajdu István festőművész kiállítása (Fényes Adolf Terem, 1966)

A népi televényből jött, mint annyi sokan a magyar írók és művészek kö­zül, mint két nagy szellemi példaké­pe, Egry József és Nagy István. Du­nántúlról származik, Somogyból, és magával hozta egy varázsosan szép táj ritmusának az élményét, és őrzi ezt az emléket még akkor is, amikor már elszakadt a természetábrázolás­tól és útját a non­figuráció felé ke­resi, mint ahogy megőrizte a két nagy példakép életművének a tanul­ságait még akkor is, amikor már mű­vészete formanyelve messze eltért az övéktől. Nagy utat járt meg Varga Hajdú István, míg eljutott festőművészete mai fokára. Nemcsak, mert a kétke­zi munkásként dolgozó fiatalember­nek ugyancsak nehéz utat kellett megjárnia a Képzőművészeti Főisko­la elvégzéséig, hiszen ezt az utat raj­ta kívül sok paraszt és munkásszár­mazású fiatal értelmiségi megjárta. Ám az anyagi nehézségeket legyűrő, főiskolát végzett festővé vált fiatal­embernek már pályája kezdetén bo­nyolult művészeti kérdésekkel kellett szembenéznie. A naturalizmus és az akadémizmus megerősödésének kor­szaka volt ez, és a szépen induló Varga Hajdú is átmenetileg elbizony­talankodott. Nem fogadta el a kon­zervatív irányokat, elhatárolta ma­gát az illusztratív zsánerfestészettől, de mindinkább kiszakadt a művésze­tia madarai jelentek meg képein és a népművészet díszítőkedve hatotta áz ornamentális elemeket is felhasz­náló stílusát. Néha a motívumok szim­bolikus sugallatúak voltak, csakha­mar azonban elvesztették a szimboli­kát és formaösszetevőjévé lettek egy mind önállóbbá váló festői stílusnak. E stílus legjobb termékei kerülnek most a nagyközönség elé. Konstruk­tív felületelrendezést és a dekorativi­­tást egyesítő, finom művű képek ezek, legfőbb jellemzőjük méretökonómiá­ban is megmutatkozó önismeret és a lírai attitűd. Alkotójuk halkan és tudatosan dol­gozó művész. Művészete most érett meg. Ismeri magát, lehetőségeit, mű­veivel vív rangot magának a magyar művészeti életben. Mi közéletből, elszigetelődött, nem is annyira festő, mint inkább íróbará­tok éltették a tehetségében és hiva­tásában való hitét. Meg kellett vívnia a maga harcát, hogy eljusson önma­gához, olyant tudjon kifejezni, ami­nek kifejezésére hivatottnak érezte magát. Ösztönösen érezte, majd mind tudatosabban látta, hogy a még oly lírai vagy akár konstruktív szellemű természetlátással már nem tudja ki­fejezni magát, nem tud újat mondani — hiszen többek között épp szellemi példaképei merítették ki a lehetősé­gek nagy részét. A népművészet volt a segítségére, amelyet annyira szere­tett és ismert, és amelynek nemcsak formakincsét, hanem a szellemét is magába szívta. A magyar népi korű­VARGA HAJDÚ ISTVÁN igzo-ban szü­letett Barcson. A Képzőművészeti Fő­iskolát 1945-49 között Szőnyi István nö­vendékeként végezte. 1949 óta nyom­dásznövendékek rajztanára. A Szovjet­unióban, Csehszlovákiában, Lengyel­­országban, Romániában, NDK-ban, Jugoszláviában, Ausztriában és Olasz­országban járt tanulmányúton. Képei szerepeltek országos tárlatokon. 1959- ben a Május - mozi előcsarnokában, 1964-ben a Bercsényi kollégiumban rendezett kiállítást műveiből.

Next